Felsőpetényben hallottam, hogy az oltárkeretet eredetileg az alsópetényi katolikusok rendelték meg, de nem fért be a templomajtón, így a felsőpetényi evangélikusok vették át és mindmáig ott van szeretett templomukban. 

Ősagárdon különös templompadokat készített a gyülekezet rendelésére az 1970-es évek végén egy érsekvadkerti katolikus asztalos. Persze mindenki azt hitte, hogy a padokban lábtartó van. Csak kissé magasra sikerült – mondogatták, de senki nem gondolt arra, hogy az bizony térdeplő és nem lábtartó.

Az 1913-ban épült nógrádi evangélikus templomban az oltárépítmény közepén szentségtartó van! Talán ilyet láttam egy biciklitúra alkalmával Ostffyasszonyfán is. 

Változnak az idők. Kormánytámogatással templom épülhet a XXIII. kerületben, Soroksáron. Szerény létszámunknak megfelelően egy polgári házat sikerült megvásárolnunk a Hősök terén, melyet nevezhetnénk immár templomok terének is, hisz a mienkkel együtt immár mind a három történelmi egyháznak ezen a közterületen áll a temploma.

Várjuk izgalommal az építkezést, de már beindult az élet. Mert az élet a fontos. És nem is baj, ha a kövekkel együtt épülnek az élő kövek is!

Nemrég hírül adtuk, hogy a gyülekezetben plántáló évnyitót tartottunk. Arról is készült beszámoló, hogy az első hétköznapos vasárnapon – bár vagy húsz széket kölcsönöztünk a pesterzsébetiektől – ötnek nem jutott ülőhely. A héten megrendeltünk negyven széket kiszállítással. Az áruházi alkalmazott azt mondta, hogy leghamarabb vasárnap tudják kiszállítani. Egy pillanatra elszorult a szívem. Vasárnap ne üzleteljünk és ne is dolgoztassunk másokat. Legalább mi keresztyének! 

De meggondoltam magam, hiszen a vasárnap kötelező lekciója is a szombati gyógyításról szól majd.

Elfogadtam a vasárnapi szállítást, már csak azért is, mert azt ígérték, hogy 15 és 17 óra között megkapjuk.

Meglepetés lesz a gyülekezetnek, hogy elegendő új szék fogadja őket – ábrándoztam.

Négyet ütött a katolikusok órája és a terem megtelt. Megint öten állva maradtak. Már az utolsó éneket énekeltük, mikor megérkezett a rakomány. Olcsó, de gyönyörű összecsukható székek. Ez volt a mi adományaink mellé az Úr Jézus offertóriuma. Mint a perselypénzt, a székeket is gyorsan megszámoltuk. Megvan mind a negyven!

Örültünk, mint a kisgyermekek. Elő is vettük a szintén most vásárolt szeretetvendégséges poharakat és áldomásként ittunk buborékos és sima ásványvizet a finom, asszonyaink készítette süteményre. Miért is ne ünnepelnénk, hiszen talán ilyen még nem is volt a reformáció ötszáz éve alatt, hogy egy gyülekezet  életében, hogy az istentisztelet végére kapja meg a székeket. 

Most már elmondhatjuk: székesegyház lettünk!