Megújult a ravatalozó Csöglén

Megújult a ravatalozó Csöglén

Share this content.

Forrás: veol.hu, szöveg és fotó: Tisler Anna
Csögle – A megújult ravatalozót, az urnafalat és a haranglábat 2017. november 5-én adták át a csöglei temetőben. A lélekharang a csöglei evangélikus egyház tulajdona, amelyet nemrég újítottak fel.

A halál a földi élet része, ezért is fontos, hogy elhunyt szeretteink méltó környezetben induljanak utolsó útjukra, majd rendezett, gondozott temetőben nyugodjanak. A temetőben nincsenek haragosok, eltűnnek az emberek közti különbségek. A születésben és a halálban mindenki egyforma. A csöglei temetőben átadták a megújult ravatalozót, az urnafalat és a haranglábat.

Kustos Péter, Csögle polgármestere köszöntőjében elmondta, hogy a beruházás négymillió forint pályázati támogatásból és kétmillió forint saját erőből valósult meg. Az építkezés két hónapig tartott. A polgármester köszönetet mondott a helyi evangélikus egyházközség tagjainak, az önkormányzat dolgozóinak és a vállalkozóknak, akik a beruházáson dolgoztak.

Kovács Zoltán, a területi közigazgatásért felelős államtitkár kijelentette, hogy a falu erejét és összefogását jelképezi a beruházás. A temető is közösségi tér, ahol búcsút veszünk szeretteinktől, majd visszatérünk, hogy sírjukon gyertyát gyújtsunk, emlékezzünk rájuk. Csöglén méltó környezetben tehetik ezt meg a hozzátartozók.

Az ünnepségen a csöglei gyermekek adtak műsort, majd Rostáné Piri Magdolna evangélikus esperes, Bali Tibor plébános és Bódis Tamás református lelkész megáldotta a ravatalozót.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!