A reformáció üzenete: „Rabok tovább nem leszünk!”

A reformáció üzenete: „Rabok tovább nem leszünk!”

Share this content.

Szöveg és fotó: Balicza Máté
Balassagyarmat – A reformáció ötszázadik évfordulóját a Balassagyarmati Evangélikus Egyházközség és a hozzá tartozó gyülekezetek rendezvénysorozattal, benne háromnapos konferenciával ünnepelték. A 2017-es reformációi események zárásaként 2017. november 12-én dr. Fabiny Tamás püspök szolgált a vasárnapi istentiszteleten.

Az Északi Evangélikus Egyházkerület lelkészi vezetője Gal 5,1 alapján tartott igehirdetésében az egyedül Krisztustól elnyerhető szabadság jelentőségét hangsúlyozta. Petőfi Sándor legismertebb költeményére utalva szólt arról, hogy lehet olyan „szabadság”, amely inkább fogság, illetve létezik olyan „fogság”, amely valójában szabadság. A szabadság vagy szolgaság igazi fokmérője pedig az, hogy Jézussal vagy Jézus nélkül éljük-e az életünket.

A szép számmal megjelent gyülekezeti tagok az istentiszteletet követően a Luther-házban beszélgethettek a jubileumi emlékév jelentőségéről. Fabiny Tamás Reformáció és ökumené című előadásának meghallgatása után arról is közösen gondolkodtak, hogy mi következik az emlékév után, „október 32-én”.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!