Adj egy ötöst! – Különleges adománygyűjtés Kelenföldön

Adj egy ötöst! – Különleges adománygyűjtés Kelenföldön

Share this content.

Szöveg: Galambos Ádám, fotó: Kiss Tamás
Budapest – Keresztényként természetes lehet(ne) segíteni azoknak, akik hátrányos életkörülményeikből kitörni próbálnak. A kelenföldi evangélikus gyülekezet most új akcióval hívja fel az adakozás örömére a figyelmet. Gáncs Tamás lelkésszel és Ittzés Aliz egyetemistával az Adj egy ötöst kezdeményezésről, az adományozásról, valamint az önkéntességről beszélgettünk.

A Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség egyetemi ifjúsága és a családi istentisztelet szervezői rendhagyó módon szeretett volna a reformáció 500. évfordulójára emlékezni. Az egyetemi hallgatók azt gondolták, hogy a reformációra nem emlékművekkel, költséges beruházásokkal, hanem gyülekezeti aktivitással a legjobb gondolni. Ebből kiindulva Adj egy ötöst címmel, a családi istentisztelet szervezőcsapata és a Gáncs Tamás igazgató lelkész által vezetett egyetemi ifi tagjai egy, az egész gyülekezetre kiterjedő, egész tanéven keresztül tartó akciót indítottak, aminek keretében gyűjtést szerveztek és a befolyt összegből egy, a cigánytelepeken élők társadalmi integrációjáért dolgozó civil szervezetet támogatnak majd.

Az adakozás és a Biblia

Az adakozás bibliai összefüggéseivel kapcsolatban Gáncs Tamás az Ószövetséget idézve – „A föld minden tizede az ÚRé, a földnek a szemes terméséből és a fa gyümölcséből; az ÚR szent tulajdona az” (3Móz 27,30) – elmondta, hogy a Tórában az adományozás inkább törvényi, mint lelkiismereti előírásként szerepel. Az igazgató lelkész kitért arra is, hogy az Újszövetség adakozás-képe Pál apostolnál olvasható a legegyértelműbben: „Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert »a jókedvű adakozót szereti Isten«” (2Kor 9, 6-7). Gáncs Tamás elmondta, hogy az egyházban az adakozás már az első gyülekezeteknél is gyakorlat volt.

Az adományozással kapcsolatban az igazgató lelkész kitért arra, hogy az egyházban ma is van olyan hely, ahol a tizedet tartják, de evangélikus körökben inkább az önkéntes adományozás és az egyházfenntartói járulék befizetése a bevett gyakorlat. A gyülekezetnek történő adományozásról a lelkész kifejtette, hogy azt sokan „nem látható” adománynak gondolják, ugyanakkor ez szükséges ahhoz, hogy a gyülekezetek épületei, infrastruktúrája megjelelő legyen. A lelkész elmondta, hogy „az adakozás nem csak azt jelenti, hogy az anyagi javainkból áldozunk, hanem azt is, ha az időnket mások megsegítésére, jó célok önzetlen megvalósítására fordítjuk. Így az önkéntesség is adakozás!”

Esélyt adni

A kelenföldi adományozási akció kedvezményezettje a 2011-ben alakult, a Pest megyei Bag és Dány roma-telepén működő működő BAGázs Közhasznú Egyesület lett. „A szervezet célja a romák integrációja. A BAGázs tagjai elfogadó társadalmat szeretnének megvalósítani, ahol a romáknak is ugyanúgy van esélyük elérni a céljaikat, mint ahogyan a többségi társadalom tagjainak” – fogalmaz Ittzés Aliz, a kelenföldi gyülekezet tagja. Az egyetemi hallgató három éve végez önkéntes munkát a szervezetnél. Az egyesületről elmondta, hogy komplex szemlélettel dolgozik: „Gyermek- és felnőtt programok vannak, utóbbiaknál a legális életvitelt, a munkába állás lehetőségeit és a közösségfejlesztést igyekeznek a munkatársak és önkéntesek elősegíteni. A gyermekeknek készségfejlesztő foglalkozásokat és iskolai korrepetálást szervezünk.”

A szervezet működésével kapcsolatban megtudtuk, hogy a BAGázs egyik alapelve, hogy anyagi és tárgyi értelemben nem adakoznak. „Ehelyett esélyt kívánunk adni, hogy a telepeken élők tudjanak fejlődni, meg tudják fogalmazni az igényeiket. A legtöbb, amit adhatunk, az nem a hal, hanem hogy halászni tanítunk” – mondta Aliz. Az egyetemi hallgató a többségi társadalom felelősségvállalásával kapcsolatban kiemelte, hogy a BAGázsnál „egyszerre dolgozunk azon, hogy a kisebbség fejlődjön, valamint a többség is érzékenyedjen a kisebbség iránt.”

Az adakozás öröme

„Mert a lényeg nem a mennyi, hanem a hogyan, a milyen szívvel. Valamit megosztani, valamit odaadni annak, akinek szüksége van rá, mint tette Jézus és követői, Szent Márton vagy éppen Luther Márton. És odaadni Istennek azt, amink van, sokszor az időnket, a tehetségünket, a szolgálatunkat. Jézusi szelídséggel, alázattal, őszinteséggel. Legyen így, maradjon így, legyen köztünk ez a rend, a szeretet, az irgalmas, szolidáris szeretet krisztusi rendje” – mondta Gáncs Tamás november 5-ei családi istentiszteleten elhangzott prédikációjában az Adj egy ötöst akcióval kapcsolatban. Kérdésünkre a lelkész elmondta, hogy azért ötforintost választották, mert az a ma forgalomban lévő legkisebb pénzérme, így az özvegyasszony két fillérje történetére is utalnak: „A görög szövegben az szerepel, hogy a legkisebbet dobja be a perselybe az özvegyasszony és ezáltal adja a legtöbbet. Erre a felelősségvállalásra szeretnénk felhívni a figyelmet”.

Gáncs Tamás kitért arra is, hogy „Luther szerint ami aranyozásra megy menjen a szegényeknek. A lutheri gondolat nem azt jelenti, hogy ne fejlesszük saját környezetünket, hanem azt, hogy vegyük észre a körülöttünk lévő nélkülözést és a felesleges pompa helyett éljünk a szegények megsegítésének lehetőségével.” Gáncs Tamás kitért arra is, hogy a hátrányos helyzetben lévők megsegítésének a kelenföldi gyülekezetben hagyománya van. „Az akció abban nyújt a gyülekezetnek segítséget, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy egy jólétben élő kerülettől nem is olyan messze nagy nélkülözés van. Nekünk is közünk van ahhoz, hogy mi van körülöttünk, ezért tartjuk fontosnak ezt a kezdeményezést” – mondta a lelkész.

Az önkéntes munkával kapcsolatban Aliz elmondta: „szembesültem azzal, hogy amíg én a város szívében élek, megvan mindenem, addig körülöttem ez nem mindenkinek természetes. Úgy látom, hogy ez a minimum amit tehetek. A korosztályomban sokan vállalnak hasonlóan önkéntes munkát, amit nagyon jó látni, hiszen a mi generációnk leginkább az idejével, energiájával, lelkesedésével tud segíteni.”

„Arra kérjük a gyülekezet tagjait, hogy gyűjtsék a legkisebb fizetőeszközt, az öt forintost és azt adják a BAGázs Közhasznú Egyesület működési céljaira” – meséli Gáncs Tamás. A lelkésztől megtudtuk, hogy a november elején indult akciót a gyülekezet tagjai örömmel fogadták, fiatalok és idősek hozzák az összegyűjtött ötforintosokat és örülnek, hogy ilyen módon is segíthetnek. Az evangélikus közösség tervezi, hogy az egyesület munkatársainak segítségével olyan alkalmat is szervez majd, amikor a szervezet működésével még jobban megismerkedhetnek.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!