A Krisztusban hívők különböző felekezetei közötti közeledésnek több évtizedes hagyománya van. A keresztények egységéért évente tartott imahetet 1968 óta közösen készíti elő az Egyházak Világtanácsa és a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács, így az idei alkalom egyben fél évszázados jubileum is.

Az imahét alkalmat ad arra, hogy egy-egy ország, illetve térség gondjaira felhívja a világ kereszténységének figyelmét. Ezúttal a 33 közép-amerikai országot tömörítő ökumenikus szervezet, a Karibi Egyházak Konferenciája állította össze az imahét anyagát. A karibi térség történetileg erősen kötődik Európához. Itt kötöttek ki Kolumbusz felfedezésre induló hajói, innen indult Amerika gyarmatosítása. Több hullámban érkeztek a portugál, spanyol, holland, francia és brit hódítók, részben megsemmisítve az őslakosok hagyományait, kultúráját, s az európai gyarmatosítók nyelveinek, társadalmi berendezkedésének, vallási hagyományainak átvételét kényszerítették ki. Az így létrejött, többnemzetiségű, többnyelvű, többfelekezetű népesség máig alárendelt gazdasági helyzetben él. Bár a formális gyarmati függést felszámolták, a tehetősebb anyanemzetek máig kihasználják gazdasági, társadalmi és kulturális fölényüket. Az imahét alkalmain az oltárokon megjelenítendő három lánc, illetve a nyitott Biblia ezt az örökséget jelképezi.

A három lánc a megaláztatás – kirekesztettség – reménytelenség jelzésére szolgál, míg a nyitott Biblia Isten igéjének megszabadító erejére hívja fel a figyelmet, melyet a mottóul választott mózesi ige foglal össze.

Az ökumenikus imahét alkalmain avatott teológusok sok szemszögből elemzik majd az igei üzenet sokrétűségét. A laikus hívőnek is meghökkentő a Mózes üldözésére induló egyiptomi csapatok elveszejtésének kegyetlensége a Vörös-tenger áradatában. A Mózes hálaénekében megjelenített diadalittas, bosszúálló ószövetségi istenkép igencsak messze áll az evangéliumok szelíd, önfeláldozó Krisztus-képétől.

Az ige teológiai tartalmának elemzése mellett azonban keresztény értelmiségiként figyelnünk kell ennek társadalmi üzenetére is. Ez még annak tudatában is érvényes, ha nem is tekintjük a kereszténységet politikai mozgalomnak, s az evangéliumot sem a világ jobbítását célzó receptek gyűjteményének. A karibi keresztények problémái látszólag távol állnak tőlünk, hiszen a gyarmatosítást a magyar nemzet sem aktív, sem szenvedő félként nem élte át. De napjainkban nem nézhetjük közönyösen a távoli népek szenvedéseit. Ezek ma már nemcsak a tömegkommunikációs médiumokon keresztül érnek el bennünket, hanem közvetlen közelünkben is érzékelhetjük a jobb élet reményében útnak induló, majd a realitások miatt kiábrándult menekültek jóléti társadalmak elleni lázadását.

Az importált gondok mellett nem szabad megfeledkeznünk „bennszülött” nehézségeinkről sem. A fokozódó jövedelmi különbségek, a helytelen életstílusunk miatti környezeti károk és betegségek, a bűnözés, prostitúció és drogok fogságától szenvedő embertársaink mind szabadítás után kiáltanak. A jelenlegi áldatlan helyzetet úgy tudjuk meghaladni, ha a változást magunkon kezdjük. A perifériára került embertársaink elfogadását az eltérő nézetek, felfogások megismerésével és megértésével kell kezdenünk. Az ökumenikus imahét alkalmat nyújt a különböző felekezetek lelkiségének harmonizálására, a keresztények egységén való munkálkodásra. A Biblia üzenete arról biztosít bennünket, hogy Isten gondviselő és szabadító kegyelme mellettünk lesz.