Emmanuel francia metropolita, a CEC elnökének üdvözlő szavai után az identitás és sokféleség témája köré fonódott az istentisztelet. Egyházak szolgálattevői, stewardok és lelkészek működtek közre a sokszínű liturgiában, amelyhez a zenei szolgálatot külön erre az alkalomra szerveződött kórus szolgáltatta.
A Magyarországi Evangélikus Egyház részéről Gáncs Péter elnök-püspök vett részt ebben, többek között az imádság és az áldás szolgálatában. Az alkalmon a hazai egyházak vezetői mellett tiszteletét tette a Magyar Országgyűlés elnöke, Kövér László is.

Az alábbiakban Steinbach József püspök prédikációját olvashatják:

MOST TEHÁT MIÉRT KÉSLEKEDTEK?

„Atyáink Istene választott ki téged, hogy megismerd az Ő akaratát, meglásd az Igazat, és hangot hallj az Ő szájából. Mert az ő tanúja leszel minden ember előtt arról, amiket láttál és hallottál. Most tehát miért késlekedsz? Kelj fel, keresztelkedj meg, mosd le bűneidet, segítségül kérve az Úr nevét.” (ApCsel 22,14-16)

Igen tisztelt Európai Egyházak Konferenciája! Kedves Testvérek!

Mindig megnyugvást ad nekünk az a lehetőség, hogy Isten igéjére figyelhetünk, minden nap kezdetén, kis és nagy döntések előtt, egyéni kegyességünkben ugyanúgy, mint a testvérek közösségében. Amikor Isten igéjére figyelünk, azzal megvalljuk, hogy a mi bölcsességünk nem elég ahhoz, hogy jó döntéseket hozzunk, Isten vezetésére van szükségünk, aki mindent jól tud és szépen intéz. Amikor Isten igéjére figyelünk, elismerjük, hogy az Úrtól függünk, rá szorulunk, az Ő megváltó szeretetére életünkben, munkánkban, szolgálatunkban, bajainkban, halálunkban. Amikor azonban megtapasztaljuk, hogy Isten igéje szól, amikor hangot hallunk az Ő szájából (14), akkor újból és újból öröm és békesség támad a szívünkben, mert az ige megszólalása jelzi, hogy élő Istenünk van, aki szolgálatra küldött el bennünket ebbe a világba, szolgálatunkat pedig megáldja. 

Ez az öröm és békesség van most is a szívünkben, amikor az Európai Egyházak Konferenciájának budapesti nagygyűlésén a nyitó istentiszteleten együtt figyelhetünk az Úr szavára, és az Ő vezetését kérve hozhatunk majd döntéseket. 

Három oldalról közelítjük meg a felolvasott igét: a felolvasott igeversek felől; majd megváltozott világunk felől, amelyben az egyházaink végzik szolgálataikat; végül a kettő találkozása kapcsán tegyük fel a kérdést, amit az ige is megfogalmaz: mit cselekedjünk, hogyan tovább, hogyan tanúskodjunk Isten felismert akaratáról ebben a megváltozott világban, késlekedés nélkül?

A FELOLVASOTT IGE

Röviden foglaljuk össze a felolvasott igerész előzményeit. Pált Jeruzsálemben, a templomban elfogják, a római ezredeshez viszik, ahol ütlegelni kezdik, az ezredes menti meg az életét. Pál szót kap a sokaság előtt. Ekkor ismét bizonyságot tesz megtéréséről; azt is elmondja, ami a damaszkuszi fordulat után történt vele: hogyan vezették be Damaszkuszba, hogyan állt elé egy Anániás nevű testvér, aki Isten eszközeként megfogalmazta Pál küldetésének lényegét, ahogy azt a mai igében hallhattuk.

Induljunk ki abból, hogy Isten kiválasztott bennünket, ahogy ezt Anániás hírül adja Pálnak: „Atyáink Istene választott ki téged…” (14a) Ez a kiválasztottság elsősorban az Isten kegyeleméből fakadó üdvbizonyosságot jelenti, amely nélkül nem létezhet keresztyén szolgálat. Pál apostol nemcsak megtérése történetének narratívájában utal erre többször, hanem leveleiben is. „Kiválasztott minket magának, már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben” (Ef 1,3-4)

A választottság azonban ebben a világban valamilyen konkrét, Istentől rendelt feladatra vonatkozik; mindig abban mutatkozik meg, amit ezért a világért, a másik emberért teszünk. Vagyis a választottság ebben a világban soha nem tehet elbizakodottá, hanem mindig szolgálatot jelent. Bármely területre rendelt az Úr, az adott helyen az Ő szolgálatára vagyunk kiválasztva. Ez a szolgálat pedig mindig a másik ember (közösség, csoport, nép) javának szolgálatában és építésében mutatkozhat meg. Ez azok irányában is érvényes küldetés, akik egészen mást gondolnak a „dolgokról”, mint mi; sőt ekkor igazán nagy kihívás ez a küldetés.

Isten kiválasztotta az Ő népét, egyházát, minket arra, hogy hirdessük az evangéliumot. Ez az evangélium, Jézus Krisztus evangéliuma, az örök élet evangéliuma, amely ezt a földi életet is alapjaiban képes átformálni. Ebben nem gyengülhetünk, egy megváltozott, felgyorsult világban sem. Sőt ekkor kell igazán összefognunk, erőinket egyesíteni, egymás hite által épülni, hogy szolgálatunkat be tudjuk tölteni. A „hogyan tovább” kérdése kapcsán nagyon fontos ez a szempont.

Az evangélium hirdetésére késszé tesz az Úr. Erről beszél az ige, hiszen ezzel összefüggésben szól arról, hogy mi jellemző Isten választottaira (14b-15). Isten választottai meglátják az Igazat; az egyetlen Igazat, az élő Istent, és akit elküldött, az Úr Jézus Krisztust. Egy bizonytalan világban Isten választottai az Urat követik, aki irányt, utat, fix pontokat, biztos értékeket mutat. Ez elengedhetetlen ma a keresztyén egyházak szolgálatában, vállalni a krisztusi irányt. Minden megújulás alapja ez. Anániás a már megtért, de még bizonytalan Pálnak mondja ezeket a szelíd, de határozott gondolatokat. Pál akkori helyzete nagyon is hasonlít a mi mostani helyzetünkhöz. Isten választottai nem testi szemeikkel látják meg az igaz, egyetlen Istent, hanem úgy, hogy meghallják az Úr igéjét, hogy hangot hallanak az Úr szájából. Miközben hallgatják, rendszeresen olvassák Isten igéjét, miközben elcsendesednek felette, és folyamatosan tanulmányozzák azt, közben meghallják az Isten szavát, az igében az üzenetet, benne Isten adott helyzetre vonatkozó akaratát. Isten választottai ugyanis ismerik az Úr akaratát.

A JELENLEGI HELYZET

Nagy döntés előtt állunk. Megváltozott a világ, megváltozott Európa, átalakult a társadalom, benne az egyház, a keresztyénség, az ökumenikus mozgalom, a pénzügyi lehetőségek kontextusa. Ezek a változások ráadásul egyre gyorsabbak, amelyek emberileg kiszámíthatatlanná, tervezhetetlenné teszik a holnapot, ami sokakban bizonytalanságot ébreszt. Ám nem szabad, hogy ez bennünket is elbizonytalanítson, de az új helyzet mindenképpen kérdések elé állít bennünket: hogyan tovább? Nem szabad késlekednünk, figyelnünk kell Isten szavára, hogy választ kapjunk a „hogyan tovább” kérdésére, arra, hogy ebben a megváltozott környezetben mi az Ő akarata, a szolgálatunkat illetően, hogy aztán ennek ismeretében haladhassunk tovább. 

Milyen az a világ, milyen az Európa, amelyben élünk és ahol szolgálnunk kell? Kikerülhetetlen, hogy az Európai Egyházak Konferenciája is szembenézzen ezzel a kérdéssel, és ez alapján gondolja újra saját maga szolgálatát és szervezetét is.

A globalizált Európa többféle válságot átélt és átél, miközben többféle elmélet létezik a globalizáció jövőére nézve a teljes összeomlástól egy igazságosabb, fenntarthatóbb, rugalmasabb globalizációs kultúráig, amelybe a szolidaritás is belefér. Számos társadalmi probléma felmerül itt. Elsősorban a bennünket is erősen érintő szekularizáció, urbanizáció, a kommunikációs robbanás. Mindezeket csak érinthetem: közösségi hálózatok megjelenése a véleménynyilvánításban és politikában, új technológiák lavinája, a multikulturalitás, új bipolaritások (szegénység és gazdagság; iszlám és keresztyénség), öregedő társadalmak, megnövekedett munkanélküliség, szociális biztonság megteremtésének kihívásai, az életmód megváltozása, felgyorsult élet, mobilizációs, migrációs irány, településszerkezet megváltozása, az emberek mentális állapota, ki nem mondott értelemvesztettség. Hogyan éljünk együtt békében ebben a sokféleségben és sokféle probléma közepette? Mit tud üzenni ilyen helyzetben az evangélium és az azt közvetítő egyház? 

Mi a szerepünk az emberiség nagy közös kérdéseit illetően, az élet védelmében? Ilyen a teremtésvédelem, a környezetvédelem, az életet védő etikai kérdések felvetésének területe. Mit tehetünk ezeken a területeken, akár evangéliumi szempontok megfogalmazásával, az ügyért való konkrét, közös cselekvésben?

Európa vallási térképére tekintve kérdések özöne zúdul ránk: hogyan alakul a vallásszabadság mint alapvető szabadságjog, hogyan hat mindez az evangélium kommunikálására, alapvető igazságaink képviseletére, az egyház prófétai szolgálatának lehetőségére; vagy maradjunk meg csupán a szeretetszolgálat szintjén? Hogyan valósulhat meg az evangélium kommunikálása és a másokkal való békés együttélés? Hogyan működhet egymás mellett a misszió és a közös európai értékek tisztelete? 

Már említettem, de külön ki kell emelnem: számolni kell a növekvő szekularizációval, amely együtt jár a nyilvános szférában peremre került vallás jelenlétével. Az egyházak fennhatósága, a keresztyén értékek egyre gyakrabban kérdőjeleződnek meg, vagy nem is veszik őket figyelembe. Az evangélium nem áll meg a „nyilvános igazság” szintjén. Az egyházaknak keményebben kell dolgozni azért, hogy hangjukat meghallják a társadalomban, miközben számos más hang is versenyképesen szólal meg. Mit tehetünk ebben a helyzetben, hogyan tehetjük versenyképesebbé az evangéliumot – vagy ez eleve teológiátlan kérdésfelvetés? Hiszen az evangélium a kifejezésnek eme értelmében nem versenyképes, és erre nem is kell törekedni?

Az Európai Egyházak Konferenciája eddig is szeme előtt tartotta ezeket a kérdéseket, amelyek azonban egyre hangsúlyosabban kopogtatnak az ajtónkon – és hatékony, pontosabban fogalmazva áldott képviseletük egyre nagyobb kihívást és átgondolt, megújult szolgálatot kíván!

HOGYAN TOVÁBB?

Az üzenet és a jelenlegi helyzet ismeretéből következik a kérdés: Hogyan tovább?

Pál világos feladatot kapott, ahogy mi is. A feladat azóta sem változott, ez ma is ugyanaz, vitathatatlanul. Isten választottai meglátják az igazat, meghallják az Úr szavát, megismerik az Úr akaratát, hogy tanúskodjanak az Ő igéjéről. Itt az ige pontosítja azt a feladatot, amelyet az előbb már körülírtunk. A tanú arról tesz bizonyságot, amit látott és hallott. Ezért a tanúságért szenvedni is kész, mert érintett az üzenetben. A tanú feladata több, mint a hírnök feladata, aki csak abban érdekelt, hogy továbbadja a rábízott üzenetet. A tanúsághoz hozzátartozik a martyria. Ez a tanúskodás minden embernek szól: át kell hogy hassa a társadalmat szolgáló szeretettel, minden missziói agresszió nélkül. 

Pál ezt a feladatot Istennek tetsző módon (módszerrel) teljesítette. Ez ma is irányadó. Pálnak az ő saját korában kellett az evangélium örömhírét kommunikálnia. Mindig az adott helyzethez alkalmazkodva változtatott az evangélium hirdetésének módján, de soha nem adta fel az evangéliumot: mindig rugalmas volt, egy határon belül, az ügy érdekében! Pál szolgálatában határozottság és szeretet, Istenre való teljes ráhagyatkozás és mégis a hatékonyság érdekében átgondolt cselekvés (például, először a városokba ment) együtt lelhető fel. Ma sem lehet másként. A feladat akkor sem volt könnyebb, mint ma.

Pál felkészült erre a tanúskodásra, leírja az Ige, hogyan tette ezt. Készüljünk fel mi is, hasonlóan, újból erre a tanúskodásra! Mit kellett tennie Pálnak, hogy előkészüljön erre a feladatra? Fel kellett állnia, meg kellett keresztelkednie, meg kellett tisztulnia, és segítségül kellett hívnia az Úr nevét (16), hogy minden ember előtt tanúskodhasson arról, amit látott és hallott (15). Pál a tanúskodás feladatát kapta, erre emelte fel, tisztította meg, és támogatta az Úr. Pál nem késlekedhetett, azonnal engedelmeskednie kellett (16). Mi sem késlekedhetünk. 

*

Isten áldja meg az Európai Egyházak Konferenciájának nagygyűlését, hogy az ige üzenetét komolyan véve dönthessünk és tanácskozhassunk. Az Úr áldjon meg mindnyájunkat!

Ámen