Az istentisztelet elején Berze János református lelkész imájában a bűnbánatra és kiengesztelődésre szólította fel a jelenlevőket, és dicsőítette Istent a bibliai kijelentéssel: „»Uram, jobbod kitűnik erejével...« – ebben az örömteli dicséretben a különböző felekezetű keresztények ismerjék fel, hogy Isten mindannyiunk Szabadítója. Örömmel töltsön el bennünket, hogy megtartotta ígéreteit, és a Szentlélek által folyamatosan gondja van szabadításunkra.”  
A gondviselő Istenről szóló 127. zsoltár elhangzása után a családokért, az egységért szólt az ima: „Kegyelmes Istenünk, te úgy küldted el Fiadat ebbe a világba, hogy egy átlagos családba szülessen, olyan ősökkel, akik között hithűek is és bűnösök is voltak. Kérjük áldásodat minden családra, háztartásra, közösségre. Különösen könyörgünk a kereszténység családjának egységéért, hogy higgyen a világ.”  
Az imádság után az est alaptémája került felolvasásra: „A Karib-térségben a családokat továbbra is hátrányosan érinti a rabszolgaság. Ezzel együtt olyan új tényezők is, mint a szülők migrációja, a pénzügyi problémák és a családon belüli erőszak. A valósággal szembenézve a karibi egyházak arra törekszenek, hogy mind a közel, mind a távol élő családokat támogassák.”
A bevezető imák után a felekezetek lelkipásztoraitól hangzottak el az imaalkalom olvasmányai: Mózes születése (2Móz/Kiv 2,1–10), „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők.” (Zsolt 127,1), Mózest rejtegették a szülei, mert látták, hogy a gyermek szép volt (Zsid 11,23), József „felkelt, vette a gyermeket és anyját még éjnek idején, és elment Egyiptomba.” (Mt 2,14).
Steinbach József református püspök a 127. zsoltár szavait értelmezve tartotta meg igehirdetését. Arról beszélt, keresztényként arra kaptunk elhívást, hogy támogató családi kötelékben éljünk az Úr erejére támaszkodva, erőteljes közösségek alakítására törekedjünk, ahol védik a gyermekeket, és ahol ők kibontakoztathatják tehetségüket. Az igehirdetés alapigéjéhez – „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők.” – kapcsolódva kifejtette: „A 127. zsoltár azt üzeni számunkra, hogy az Úr ereje az Úr áldásában mutatkozik meg és ölt testet. Nincs ennél nagyobb ajándék, mint megtapasztalni az Úr mindenre elégséges áldását. Ő lehajol és megáld bennünket örökkévalóságában, mert idő feletti. De aki az időben, a történelemben tartja meg önmagát népe számára, az az örökkévalóságában a tökéletességet jelenti. Ő az egyetlen, aki teljes, tiszta, maradéktalan, Ő maga a teljesség, a boldogság, az áldott Isten, aki erős Isten. Amikor megáld bennünket, akkor az Ő örökkévalóságából, boldogságából ajándékoz nekünk. Amikor együtt lehetünk, és ebbe a boldog tapasztalatban lehet részünk, az áldó Isten megáld bennünket, és ad szabadító erejéből nekünk.”  
A püspök a házasság és a család fontosságáról is beszélt a zsoltáros alapján. „Isten áldása a gyermek, és boldog az az ember, akinek van működő házassága és családja, mert az Úristen az ilyeneket megtartja. Mert ez az Istentől kapott olyan vitathatatlan életrend, amelyen keresztül az Isten megtartja, megőrzi az Ő népét. A házasságon és a nagycsaládon keresztül van jövő, és ezt nagyon komolyan kell vennünk. Egyre inkább hangsúlyoznunk kell ebben a mindent összemosó világban, hogy az Isten megáldja a családos embert. Bár kétségkívül az egyedüllétben is kiteljesedhet az ember élete, de a családban tudja megélni elsősorban, hogy miközben másokat boldoggá tesz, ő maga is boldoggá válik Isten áldásával.”
Az apostoli hitvallás után az ökumenikus istentisztelet könyörgései is a családokról szóltak, hogy akik a Karib-térségben élnek, egymással megbékélve, valóban egy család tagjaiként éljenek, hogy megerősödjék a szülők és gyermekek közötti bizalom, hogy az emberiség nagy családjában béke uralkodjon. Imádkoztak még a szükségben szenvedőkért, a magányosokért és az üldözést szenvedőkért.
Az istentisztelet végén Steinbach József megáldotta a jelenlévőket, majd az ökumenikus imaalkalmon szolgáló evangélikus kórus esti fohásza zárta a közös imaalkalmat.