Kiírták a Petőfi Sándor és a Kőrösi Csoma Sándor Program idei ösztöndíjpályázatait

Kiírták a Petőfi Sándor és a Kőrösi Csoma Sándor Program idei ösztöndíjpályázatait

Share this content.

Forrás: MTI, MEE OI Ökumenikus és Külügyi Osztály
Budapest – A tavalyinál is többen nyerhetnek ösztöndíjat idén a szórvány magyarságát támogató Petőfi Sándor Program (PSP) és a diaszpórára összpontosító Kőrösi Csoma Sándor Program (KCSP) pályázatain. Az előbbi keretszámát 65-ről 75-re, utóbbiét, amely 30 fős egyházi ösztöndíjpályázattal egészül ki, 115-ről 150-re emelték – jelentette be csütörtökön budapesti sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának vezetője.

Kőrösi Csoma Sándor Program (KCSP) pályázatra jelentkezhetnek mások mellett most már lelkészek, hitoktatók és teológusok is a Kárpát-medencén kívüli magyar diaszpóraszolgálatra – ezen belül a Magyarországi Evangélikus Egyház három helyre, célzottan elsősorban Berlin, Drezda és Lipcse városokba, valamint Stuttgartba és Buenos Airesbe keres szolgálattevőket, mivel itt van a legégetőbb szükség evangélikus egyházi támogatásra. Szintén keresünk a bécsi magyar gyülekezetbe lelkészt félállásba, egy főnek. Az ösztöndíj 10 hónapos és kétszer hosszabbítható.

Várjuk a jelentkezést a Kárpát-medencén belüli szórványmunka iránt érdeklődőktől is, akik a Petőfi Sándor Programot (PSP) vehetik igénybe. Itt főleg a Felvidék és a további határon túli magyar diaszpóra támogatására keresünk jelentkezőket. Bővebb információt a klara.tarr@lutheran.hu e-mail-címen kaphatnak az érdeklődők.

Potápi Árpád János az 1,1 milliárdos keretösszegű programokról szólva a sajtótájékoztatón elmondta: a két program a nemzetpolitika zászlóshajója, hiszen ezek szólítják meg a diaszpóra és a Kárpát-medence szórványmagyarságát, naprakész kapcsolatot teremtve közösségeik és az anyaország között, ezzel is lehetőséget biztosítva a kormányzat nemzetpolitikai céljainak megvalóstására.

Hangsúlyozta: a KCSP 2013-as és a PSP 2015-ös elindítása óta összesen 525 ösztöndíjas nyert támogatást, az ő munkájuk révén pedig jelentős mennyiségű tudást sikerült felhalmozni. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár emlékeztetett arra is, hogy a két program 47, illetve 50 résztvevővel indult.

A politikus szólt arról is, hogy a déli féltekére küldött ösztöndíjasok mandátumát az eddigi hatról hét hónapra hosszabbítják, a többieké továbbra is kilenc hónap marad; jelezte: a nap folyamán közzétették a pályázati felhívásokat, a jelentkezési határidő pedig március 12-én zárul.

Emlékeztetett arra: a pályázati szabályok szerint öt év alatt kétszer lehet részt venni a programokban, a feltételek között pedig említette a betöltött 20. életévet, a magyar állampolgárságot, a büntetlen előéletet, a legalább középfokú végzettséget, a közösségszervezői tapasztalatot, valamint az angol nyelv magas szintű és a célország nyelvének esetleges ismeretét.

Grezsa István a határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztos a sajtótájékoztatón arról beszélt: a diaszpóratanácsban érkezett korábban jelzés arról, hogy a nyugati magyar közösségekben mind nagyobb a történelmi egyházak lelkészhiánya, ezért indították el úttörő és próbajelleggel a lelkészi ösztöndíjprogramot, melynek feltételei megegyeznek a KCSP-éivel, ugyanakkor a pályázóktól püspöki ajánlást, hozzájárulást is kérnek.

A miniszteri biztos reményét fejezte ki, hogy az összesen 225, Magyarországot és a magyar nemzetpolitikát külföldön képviselő ösztöndíjas hozzájárul ahhoz, hogy egyre magasabb szinten lehessen megszervezni a magyar közösségeket, függetlenül attól, hogy a világnak mely részén élnek.

Felhívta a figyelmet arra is: a jelentkezés feltétele a magyar állampolgárság, a magyarországi lakhely azonban nem, ami azt jelenti, hogy a világban bárhol élő magyarok részt vehetnek egy másik magyar közösség fejlesztésében.

Kérdésre válaszolva a miniszteri biztos elmondta: mivel a Petőfi Sándor Program nagyjából az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területét fedi le, így új országot az idén nem vontak be, ám a kijevi magyarok részéről jelzés érkezett, hogy szeretnének fogadó szervezetet létrehozni, ugyanakkor a Kőrösi Csoma Sándor Programba egy év kihagyással visszakerült Törökország.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!