– Mióta viseli a szívén a kallódó fiatalok sorsát?

– Óvónőként kezdtem a pályámat, és később Németországban nevelői képesítést is szereztem. Ott egy keresztény alkoholterápiás intézetben csoportterapeutaként dolgoztam, és emellett önkéntesként egy klubban, az utcán összeverődő fiatalok között. A nevelői mellé zeneterapeuta végzettségre is szert tettem. 2004-ben jöttem vissza Magyarországra. 2005 januárjában a Schweitzer Albert Református Szeretetotthon akkori vezetője, Derencsényi Zsuzsanna felfigyelt arra, hogy mennyi tinédzser lóg az utcán céltalanul. Úgy érezte, hogy nem nézhetjük tétlenül a sodródásukat. Megkért, hogy az általam megismert német mintára hozzak létre egy klubot gyerekeknek, fiataloknak. Megkaptunk egy üresen álló református gondozóházat, amelyben ingyenes szabadidős lehetősé­get kínálhattunk számukra. Hét önkéntes keresztény fiatallal kezdtem a szolgálatot, egy felekezetközi kis csapattal. Né­melyek közülük szintén az utcán nőttek fel, egyikük maga is drogfüggőségből szabadult, de segítőm volt egy roma lány és egy evangélikus gyógypedagógus is.

– Mi tesz valakit jó munkatárssá egy ilyen szolgálatban?

– Lényeges, hogy befogadóan tekintsen a viselkedészavaros tinédzserekre, és legyen benne missziói lelkület.

– Hogyan lépnek kapcsolatba a kallódó fiatalokkal?

– Eleinte az utcán hívogattuk őket, de bemehettünk a környező iskolákba is. Zuglóban kezdtük a szolgálatot, a kerület iskoláit látogattuk meg, beszélgettünk a tanárokkal is. Az egyik iskola, a veszélyeztetett gyerekek gyűjtőhelye különösen örömmel fogadott minket. A tanári gárdával nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítanunk, mégsem onnan jött a legtöbb gyerek, hanem az utcá­ról. Megszólítottuk őket, beszélgettünk és játszottunk velük. Idővel kialakult a bizalom, így már hajlandóságot mutattak bejönni a klubba megnézni, hogy mi történik ott. 

– Hogyan fogadják a gyerekek, hogy önök imádkoznak értük?

– Teljesen nyíltan vállaljuk, hogy keresztények vagyunk. Még soha nem tapasztaltam elutasítást, amikor meghallották, hogy értük imádkozunk. Inkább egy meghatottsággal teli csönd követi ezt, mert ebből ők a rájuk figyelést tapasztalják meg.

– Melyek a gyerekek fő problémái?

– Ezek a gyerekek és fiatalok szétesett családokból jönnek, az odafigyelés, a törődés teljesen hiányzik a környezetükben. Nincs érzelmi biztonságuk, hamar szembesülnek az élet nehézségeivel, ezért korán kell felnőniük. Sok köztük a bántalmazott gyerek vagy olyan, akinél a szülő szenvedélybeteg.

– Kiegyensúlyozottnak számító családból is kerülhet az utcára kamasz gyerek?

– Nálunk volt már olyan fiatal, aki stabil háttérből jött, és megdöbbentő­en bölcs dolgokat mondott, amelyeket az apjától hallott, akivel jó kapcsolata volt. Most, húszévesen azt mondja, hogy őt gyerekkorában becsapták a szülei. Akik aztán el is váltak, tehát ez a család is széthullott. A fiú szerint az volt a baj, hogy sosem voltak vele őszinték. Volt olyan is, aki egyszerűen nem tudta megosztani a problémáit a szüleivel, mert ők azonnal vitatkozni kezdtek vele. A szülők sokszor elborzadnak a gyerekük változása vagy bizonyos ötletei miatt, pedig ha meghallgatnák, kiderülne, hogy az ijesztően hangzó mondanivaló valójában bagatell dolog. Gyakori, hogy amit otthon nem mernek elmondani, azt velünk megosztják.

– Vannak olyan saját kamaszkori tapasztalatai, amelyekből merít a szolgálat közben?

– Az én életemben is előfordult, hogy nem tudtam megbeszélni a gondjaimat a szüleimmel, tudom, hogy ez milyen érzés. De emlékszem olyan emberekre is, akik időt szántak rám, akik valóban figyeltek rám. Ilyenkor éreztem, ahogy erősödik a személyiségem. Ettől akkor értékesnek éreztem magam, és ezt soha nem felejtem el.

– Mit jelent az ön számára a krisztusi lelkület?

– A Krisztus-követés óriási kihívása ez: „…mindent otthagyva követték őt [Jézust].” [Lk 5,11b] Nem szabad, hogy leragadjunk a falaknál, és emiatt ne érjük el a másik embert. Tudni kell emellett, hogy mit jelent sónak és világosságnak lenni a mai világban. Jézus nagyon egyértelmű volt. A bűnt nem nevezte másnak, hanem annak, ami: az istennélküliség nyomorúsága. Olyan kiszolgáltatottak és törékenyek vagyunk Isten szeretete nélkül! Amikor az Örs vezér terén utcamissziózunk, nyilvánvalóvá válik előttem, hogy Isten nélkül mennyire tönkremegy az életünk. A másik fontos motívum az irgalom. „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!” [Mt 7,1] Nem tudhatom, hogy mi minden van egy-egy emberi dráma mögött. Istené az ítélet, én nem úgy vagyok közöttük, hogy megmondom, mi fekete, mi fehér. Azzal az indulattal kell feléjük fordulni, amely Jézusban is megvolt: az Atya szeretetét képviselte. Azért jött, hogy felemeljen minket.

– Hogyan működik a klub?

– Évekig egymást hívogatták a gyerekek, és ez így nagyon jól működött. Heti három alkalommal négy órát voltunk velük ingyenes szabadidős tevékenység keretében. Van pingpong, csocsó, internet, és csoportfoglalkozásokat is tartunk, amelyeken az evangéliumról beszélünk, az őket érdeklő témákból kiindulva. Tavaly ez kicsit megváltozott, elkezdtük az utcamissziót, több időt töltöttünk kint, hogy felvegyük a kapcsolatot az utcán élőkkel. Heti egy alkalommal hozzák be a gyerekeket a munkatársak a klubdélutánra. Ez történik Zuglóban. A másik munkaág pedig az Örs vezér terén folyik. Drogosokkal, hajléktalan fiatalokkal vettük fel a kapcsolatot. Tehát a szolgálatunknak van egy preventív része, a másik pedig a szenvedélybetegek felé irányul. Két és fél éve működik egy lakóotthon is Rákoscsabán, amelyért évekig imádkoztunk. Ez azok számára van fenntartva, akik szeretnének új életet kezdeni.

– Hogyan dől el, hogy ki kerülhet be a lakóotthonba?

– Felmérjük, hogy az illető komolyan ki akar-e szállni a régi életéből, vagy csak jobb körülmények között szeretné folytatni azt. A másik, amihez mindig ragaszkodunk, az egy hónap próbaidő. Az alkalmazkodás és a rendezett életvitel alapvető nehézséget jelent számukra. Vagy iskolába kell járniuk, vagy dolgozniuk kell, és minimálisan hozzájárulniuk a költségekhez. Ha nem történik változás, nem alakul ki bizalmi kapcsolat a munkatársakkal, akkor általában egy negyedév múlva elmennek. A leghosszabb időt, tíz hónapot az a fiatalember töltött bent, aki most munkatársunk az Örs vezér téri szolgálatban.

– A legtöbb ember elkerüli az utcán összeverődő, nem túl bizalomgerjesztő viselkedésű fiatalokat. Jogos-e félnünk tőlük? Vagy helyesebb lenne a segítő szándékú közeledés?

– Aki nem ismeri ezt a közeget, természetes reakció, hogy inkább kikerüli őket, ez nem megvetendő. Az ember csak a zajongásukat hallja, és tehetetlennek érzi magát. Egyébként elég rafináltak, hamar észreveszik, hogy kit lehet átverni. Ők ebből élnek, szerepeket játszanak, de ez mind védekezés. A klubban egy év szoros együttlét kell ahhoz, hogy elkezdjenek őszintén beszélni magukról. Magamról sem hiszem, hogy mindenkivel szót tudok érteni. Nekem sincs mindenki felé elhívásom. Én is a jézusi vezetést vá­rom, hogy tudjam, mikor feladatom odaállni valaki mellé.

– Fel tudja dolgozni a kudarcokat? Amikor valaki nem változik, vagy éppenséggel elmegy?

– Tudatosítanunk kell, hogy ez a munkánk része, sőt halálesetek is előfordulnak. Viszont erre a szolgálatra mondtam igent Istennek. Félembernek érezném magam, ha nem engedelmeskednék az elhívásomnak. Miközben tudom, hogy a helyemen vagyok, értük vagyok, el is kell tudnom engedni őket. Van, akiért már hosszú évek óta imádkozunk. Azt viszont fenntartjuk, hogy van visszaút, a mi ajtónk mindig nyitva áll, és támogatjuk az újrakezdését.

– Mik a jelei annak, hogy valaki igazán változni akar?

– Az ilyen fiatal egyre jobban keresi velünk a kapcsolatot. Látható, hogy csak azért jön, hogy játsszon, vagy már bízik bennünk, és igényli a beszélgetést is. Az is érdekes, hogy miről beszél. Bennünket kérdez, vagy magáról kezd beszélni? Aztán figyeljük, hogy a problémáiról beszél, vagy valami másról. Ha a problémáiról, az megint újabb lépcsőfokot jelent. Különösen szép az, amikor már megengedi, hogy megjelenjünk az iskolájában is. Vagy meglátogathatjuk otthon, esetleg elmehetünk a bírósági tárgyalására, hiszen a fő profilunk a kallódó fiatalok kísérése. A kapcsolat intenzitása mindig az illetőtől függ. Minél többet enged, annál jobban tapasztalom, hogy tényleg jó irányba szeretne haladni. A fiatalabbak egy ideig bírják a lakóotthonban, aztán mégis elmennek, mert még annyi mindenre vágynak. Ők még nem zuhantak olyan mélyre, hogy tényleg változtatni akarjanak az életükön. Nálunk a sikertörténetek a huszonöt-huszonhat év felettiekre jellemzőek. Sok függ attól is, hogy jó társat találnak-e maguknak.

– Melyik bibliai ige meghatározó az ön számára?

– Amit Jézus mond, és ami a szolgálatunk mottója is: „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.” Aztán ránéz a tanítványokra, és azt mondja: „Ti barátaim vagytok…” [Jn 15,13–14] Így nézünk az utcán lévőkre is: ők fontosak és értékesek Jézusnak. Ők Jézus barátai.

Az interjú az Evangélikus Missziói Központ – Magyar Evangélikus Rádiómisszió honlapján (misszio.lutheran.hu) meghallgatható, január 10-én készült beszélgetés szerkesztett változata.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 7–8. számában jelent meg 2018. február 25-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.