Szeptember elején kezdődött a konfirmációra való készülés időszaka, amikor gyülekezetünk egyik hittanosának apukája felkereste lelkészünket, hogy szeretne – megkonfirmált lánya után – ő is közösségünk tagja lenni és Istennel szorosabb kapcsolatot kialakítani. A személyes beszélgetés során a gyülekezeti alkalmakra invitálás mellett a felnőttkonfirmációs oktatásban való részvétel is világos célként fogalmazódott meg, hisz közös pontként körvonalazódott az Isten melletti világos elköteleződés vágya. Hála Istennek a Kaposvári Evangélikus Egyházközségben nem egyedi eset középkorúak gyülekezethez csatlakozása. Egy fiatal anyuka így vall a gyülekezetre találás első lépéseiről:

„Kicsivel több mint két évvel ezelőtt nagyon mélyen megmerítkeztünk az élet negatívumaiban. Ebben az időszakban – máig hiszem, hogy Isten közbenjárására – kerültem közelebbi kapcsolatba egy szülőtársammal (gyermekeink osztálytársak), aki addigi élete talán legnehezebb időszakát élte. Egymásba kapaszkodtunk, s együtt örültünk egymás apró örömeinek, de együtt sírtunk is, ha úgy adódott. Ő volt az, aki először említette nekem az evangélikus gyülekezetet, a családi istentiszteletet, s hívott adventikoszorú-készítésre. Akkor még – talán félve az újtól – nemet mondtam. Ő nem adta fel, nem engedett el engem, minket. Kapacitált, hogy nézzük meg legalább a családi istentiszteletet. Nincs kötelezettség, nincs kényszer, helyette oldott, baráti légkör, zene, jókedv, s Isten közelsége, és akkor egy ilyen alkalomra igent mondtam. Elmentünk, s bár félszegen, de végigültük. Az az alkalom egy új, pozitív érzést ébresztett bennem, bennünk. Tudtuk, éreztük, hogy jó itt lenni, jó idetartozni. Ettől fogva vágytunk a gyülekezetbe, s örömmel jöttünk istentiszteletre, családi rendezvényekre is. Sokszor mondtam, s máig így érzem: itt olyan érzelmi töltést kapok minden egyes alkalommal, amit soha sehol máshol. Az örök mosolyt, a segíteni akarást, az összetartást, a támogató közeget, az együttlét örömét érzem és élem át minden alkalommal. Így, bár katolikusként nőttem fel, ahogy férjem is, egyértelművé vált számunkra, hogy gyermekeinket az evangélikus egyház által szeretnénk megkereszteltetni, s velük együtt ezzel a közösséggel szeretnénk Isten útjára lépni.”

Ahogy teltek-múltak a hetek, a felnőttkonfirmáció híre terjedni kezdett, és egyre többen csatlakoztak, köztük a fenti sorokat író anyuka, Szilvi és férje is. Az ádventi időszakban ismét elhangzó hirdetés, majd a karácsonyi, ünnepi buzdítás meghozta eredményét, és közel tíz ember határozta el magát az Isten jobb megismerése mellett.  

Egy gyülekezetünkhöz csak pár hete csatlakozott fiatal házaspár így vall az indulásról: „Kettőnkben külön-külön is felvetődött Isten keresésének gondolata: más irányból ugyan, de arra jutottunk, hogy szeretnénk elindulni ezen az úton. Azt éreztük, hogy valami másra vágyunk, valami jobbra, mint ami pusztán a hétköznapi élet. Megnéztük a kaposvári evangélikus gyülekezet oldalát, és egy rendkívül vonzó közösség képe tárult elénk. Külön mozgatórugó volt a lelkész házaspárnak már a weblapról átható pozitív és nyitott kisugárzása. Így mentünk el az első istentiszteletre decemberben, melynek a végén azt éreztük: ez az, amit keresünk.”

A január elején a gyülekezeti honlapra, majd a Facebookra is kitett bátorítás végül meghozta eredményét. Lelkészeinket is meglepő módon tizenkettőre, majd az első felnőttkonfirmációs óra után tizenháromra bővült a különleges útra induló csapat.

A jelentkezők között megtalálható a harmincas éveit élő fiatal, de a hetvenes éveiben járó nyugdíjas is, a gyülekezethez csak pár hónapja csatlakozó házaspár és a közösségünkbe évtizedek óta járó kereső is. Kismama, családapa, kamaszlány anyukája, nagymama és nagypapa alkotják a színes közösséget, és noha azt mondhatnánk nincs semmi közös ezekben az emberekben, bátran kijelenthető, hogy egy valami mégis összekapcsolja őket: a vágy, hogy jobban megismerjék az Istent, hogy elmélyülhessenek a hitben. Az oktatáson részt vevő, középkorú férfi, András minderről így mesélt:

„Évek óta hallgattam már a Biblia szavait napközben és esténként, azonban egy családi istentisztelet volt az a lehetőség, ahol a zenével, a hangulattal és a lelkészünk szavaival nemhogy közelebb, hanem egyszerűen magaménak érezhettem az evangélium szavait. Kíváncsi lettem, egyre jobban vágytam arra, hogy ebben a közösségben legyek, ráadásul mindezt a feleségemmel és családommal együtt élhettem meg. Folyamatosan nő bennem és bennünk a vágy, hogy többször és aktívabban vegyünk részt a gyülekezetünk életében. Az igehirdetések alkalmával hallottunk a felnőttkonfirmációs oktatásról, és nem az volt a kérdésünk, hogy mi ez, hanem az, hogy hogyan vehetünk részt benne. Nem érzem, hogy bármilyen magyarázatra lenne szükség, jött egy érzés, hogy itt kell lennem, és jött egy belső hang, hogy »jó úton járok«. Ha mélyebben belegondolok, akkor mégis van egy mondat, ami véglegesítette bennem az elhatározásomat, amely a lelkészünktől származik, mégpedig: »Az oktatáson beszélgetünk, elmélyítjük a hitünket.« Nekem ez volt a legfontosabb, »elmélyülni a hitben«.”

A kaposvári felnőttkonfirmáció célja elsősorban nem az, hogy kimunkált hívőket formáljon, sokkal inkább az, hogy segítse az Istennel élt élet legalapvetőbb eszközeit rutinná válni a résztvevők mindennapjaiban. Éppen ezért nem elméleti, hanem gyakorlati útmutatóként szolgálnak a másfél órás alkalmak, ahol a nagy etikai, teológiai kérdések helyett a Biblia megismerésére, olvasására, a bibliai szövegekkel és ezáltal Isten igéjével való személyes találkozásra kerül a hangsúly, miközben lehetőség van kérdések feltevésére, véleményalkotásra, sőt kritika megfogalmazására is.

„A felnőttkonfirmáció során egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy megismerjük és megértsük a Bibliát és az evangélikus vallást – és megerősödjön és elmélyüljön a hitünk. Minden alkalommal felfedezünk valami újat, ami teljesen más szemszögből láttatja a mindennapi életünket, annak értelmét. Nincs is egyéb elvárásunk: szeretünk ott lenni a többiekkel együtt, és örömmel haladunk az Isten által kijelölt úton” – mesél az alkalmakról Viki és Dani, egy fiatal házaspár.

Az Isten igéjének olvasása nélkül nincs élő hit, hisz Istent ismerhetjük meg az írott igében. Megrendítő élmény, ahogy lelkészek, teológusok számára unalomig ismételt és ismert igeszakaszok új felismerésként érintik meg a történettel először találkozó istenkeresőket. A Biblia megismerése mellett azonban az evangélikus egyház sajátos szokásaival, hagyományaival is találkozhatnak a konfirmációban részt vevő felnőttek. A templom, az istentisztelet, az egyházi év, a szentségek, az ünnepek, az imádság csak egy-egy példa arra, milyen témákkal foglalkoznak intenzíven a résztvevők.

A féléves oktatás vége két konfirmandusnál felnőttkereszteléssel, míg a többieknél konfirmációi eskütétellel zárul, de bízhatunk abban, hogy mindez a tizenhárom Istent kereső ember életében nem valaminek a vége, hanem valami csodálatos, új időszaknak a kezdete lesz. Egy új időszak kezdete, amely közösségünkben Istennel élt időszakká formálódik.

Isten áldja az új úton induló testvéreinket, és végül kérjük gyülekezetünk tagjait, imádságban hordozzák felnőtt konfirmandusaink életét, hitben való növekedését.