600 diák torkából zengett szívvel-lélekkel az ének

600 diák torkából zengett szívvel-lélekkel az ének

Share this content.

Szöveg: Kutyejné Ablonczy Katalin, Lipták Katalin, fotó: Vincze László
Budapest – „A zene kitűnő nevelő, mely az embereket békésebbé, szelídebbé, erkölcsösebbé és okosabbá teszi. Aki ért ehhez a művészethez, rendszerint jóra hajló ember” – Luther Márton.

Egyházunk oktatási intézményeiben fontos szerepet tölt be a zene, a kórusmuzsika. Mindezt mi sem bizonyítja jobban, mint a 2018. április 14-én megrendezett EDOT – Evangélikus Diákkórusok Országos Találkozója.

Az Evangélikus Pedagógiai Intézet (EPSZTI) rendezvényére tizenhat énekkar érkezett a Budapest–Fasori Evangélikus Gimnáziumba és templomba, hogy ismét találkozzanak, élményt nyújtsanak egymásnak, megmutassák, hogy az éneklés gyönyörködtet, felszabadítja a lelket.

Szombaton reggel már 9 órakor elkezdődtek a helyszíni próbák a fasori evangélikus templomban, így a résztvevőknek korán kezdődött a nap. A délelőtti programot evangélikus himnuszunk eléneklésével és Csepregi András iskolalelkész igei szolgálatával indítottuk, majd Majorosné Lasányi Ágnes, az Evangélikus Pedagógiai Intézet vezetője, illetve Kendeh K. Gusztáv, az Egyházzenei Bizottság elnöke köszöntötte a jelenlévőket.

A délelőtti koncerten hét énekkar (a budapesti Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium énekkara, az albertirsai Campanella Gyermekkar, a pápai Gyurátz-kórus, a szarvasi Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda énekkara, a soproni Hunyadi-énekkar, a nyíregyházi Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola gyermekkara és a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola ifjúsági vegyeskara) mutatkozott be változatos, igényes műsorával.

Egy kis levegőzést és rövid ebédszünetet követően kora délután ismét megtelt a templom az ünnepi hangverseny második részének résztvevőivel és közönségével. Egy közös éneklést követően a házigazda lelkész, Aradi György igei köszöntése és Szebik Attilának, az Egyházzenei Bizottság tagjának gondolatai nyitották meg a délutánt.

A hangverseny kilenc fellépő kórusa (a Deák Téri Evangélikus Gimnázium ifjúsági kórusa, a nyíregyházi Luther Márton Evangélikus Kollégium énekkara, a budapesti Sztehlo-énekkar, a Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium leánykara, a miskolci Veczán Pál Leánykar, az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium énekkara, a békéscsabai Arrisus ifjúsági vegyeskar, a soproni líceumból érkező Rauch András kórus, és a Deák Téri Evangélikus Gimnázium énekkara) színvonalas énekléssel ajándékozta meg a közönséget és egymást.

A jelenlévő hatszáz diák, karnagyaik, kísérő pedagógusaik és minden vendég egy tartalmas napon vehetett részt, melyen megmutatkozott a diákok lelkesedése, zeneszeretete és a muzsikálás közösségformáló ereje. Az idei évben először nemcsak találkozásra került sor, hanem egyfajta megmérettetésre is, hiszen a KÓTA – Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének felhívására Éneklő Ifjúság minősítő hangversennyel is egybekötöttük a programot. Így egy háromtagú zsűri is megtisztelte a rendezvényt jelenlétével és szakmai tudásával.

Kamp Salamon, a Lutheránia ének- és zenekar Kossuth-díjas karnagya, a Zeneakadémia professzora volt a zsűri elnöke. A zsűri további két tagja: Mocskonyiné Tallér Edit, a KÓTA Ifjúsági Bizottságának tagja, zenetanár, karnagy,  valamint Oláh Gábor, a Magyarországi Baptista Központi Énekkar művészeti vezetője, a Magyar Rádió énekkarának volt énekművésze és karnagya, a KÓTA protestáns egyházzene tagozatának választott vezetője értékelték és adták ki kategóriánként a minősítéseket az azt igénylő kórusoknak.

A nap végén, az eredményhirdetés előtt Fabiny Tamás elnök-püspök igei gondolatai hangzottak el, majd a várva várt oklevelek kerültek kiosztásra a szakmai bizottság döntése alapján. A hosszú nap végén sem tántorodtak el az énekléstől a résztvevők, hiszen a Budapesten elszállásolt kórustagok egy karaoke party keretében vezették le a nap izgalmait és fáradalmait. Eközben a karnagyok részletes értékelésen vettek részt énekkaruk aznapi teljesítményéről.

Vasárnap a fővárosi állatkertben barangolhattak az énekkarok, és a napsütésben élvezhették a megérdemelt pihenést hazaindulás előtt.

Sztehlo Gábor Evangélikus Általános Iskola énekkara - karvezető: Velkey Zsuzsanna

EDOT oklevél a színvonalas éneklésért

Túróczy Zoltán Evangélikus Általános Iskola gyermekkara - karvezető: Urbán Miklósné

EDOT oklevél a színvonalas éneklésért

Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium énekkara – karvezető: Szabó Andrásné

EDOT oklevél a színvonalas éneklésért

Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium ifjúsági vegyeskara - karvezető: Stargl Szilvia

EDOT oklevél a színvonalas éneklésért

Egy héttel korábban a Bárdos Lajos Zenei Hetek ifjúsági hangversenyén arany diplomával minősítést kaptak és elnyerték az Év kórusa címet.

Sztehlo-énekkar – karvezető: Orosz Mihály

KÓTA elismerő oklevél az eredményes szereplésért

Gyurátz-kórus (Pápa) – karvezető: Szücsné Gergely Judit

„B”  kóruskategória – ezüst minősítés

Luther Márton Evangélikus Kollégium énekkara (Nyíregyháza) - karvezető: Eszenyi Gábor

„B” egyházi ének kategória – ezüst minősítés

Elismerő oklevél a gyülekezeti énekek hiteles tolmácsolásáért

Campanella Gyermekkar (Albertirsa) - karvezető: Hepp Éva

„B” kategória – arany minősítés

Elismerő oklevél a gyülekezeti énekek hiteles tolmácsolásáért

Hunyadi-énekkar (Sopron) – karvezető: Oszvald Enikő

„B” kategória – arany minősítés

Elismerő oklevél Balázs Árpád: Bodzavirág című művének kiemelkedő előadásáért

Veczán Pál Leánykar (Miskolc) – karvezető: Czeglédy Viktória Elynor

„B” kategória – arany minősítés

Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Leánykara – karvezető: Székely Szilvia

„B” kategória – arany minősítés

Elismerő oklevél Kodály Zoltán: Magyar mise Kyrie tételének ihletett előadásáért

Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola énekkara (Szarvas) – karvezető: Paraszt Attiláné

„A” kategória – ezüst minősítés

Deák Téri Evangélikus Gimnázium ifjúsági kórusa - karvezető: Kardos Anna

„A” kategória – arany minősítés

Rauch András kórus  - karvezető: Takács Andrea

„A” kategória – arany minősítés

Deák Téri Evangélikus Gimnázium Énekkara – karvezető: Bence Gábor

„A” kategória – arany minősítés diplomával

Elismerő oklevél Carl Loewe: Kleine Passionsmusik drámai előadásáért

Országos dicsérő oklevél

Arrisus ifjúsági vegyeskar (Békéscsaba) - karvezető: Kutyejné Ablonczy Katalin

„A” kategória – arany minősítés diplomával

Év kórusa cím

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!