Az Együttélés Háza ötlete széleskörű pozitív fogadtatásra talált az egyházak részéről és a politika különböző oldalairól egyaránt. A tervek szerint egy évtizedek óta változatlanul álló kisebb zsidó imaház is hamarosan újra látogatható lesz, újjáalakuló hitközséggel, melynek átadása ökumenikus istentisztelet keretében fog megtörténni az ország vallási vezetőinek jelenlétében. Előadások, beszélgetések segítik a felkészülést a hajdani díszes épület új funkcióval való megtöltéséig. 

– Az Együttélés Házának ötlete miből bontakozott ki?

– Számos magyar település kulturális és építészeti örökségében jelentős helye van az adott településen élő zsidó közösségnek. Van, ahol erre figyelnek, van, ahol úgy alakult a helyi történelem, hogy van elmaradás. Gyöngyösön a XX. század elején több ezer fős zsidó közösség élt. A második világháború idején több, mint ezernyolcszáz gyöngyösi zsidót vittek el Auschwitzba. A közösség – amely többek között Richter Gedeonokat, Bálint gazdákat, Polgár lányokat adott a világnak – ugyan eltűnt, de amit létrehozott, mind a mai napig hirdeti egykori jelenlétét. Az egyik imaházuk ma okmányiroda, az egyik zsinagógájuk ma tévéstúdió, hazánk egyik legnagyobb zsidó temetőjét pedig a fű lepi el. Az egykori főzsinagógát az akkori Európa legjelesebb zsinagóga-építésze, Baumhorn Lipót tervezte, a vidéki zsinagógák közül ez a második legnagyobb. A keleties hangulatú, városképi jelentőségű épület régóta bútoráruházként funkcionál. Meggyőződésem, hogy annak a települési közösségnek, amely biztos jövőt kíván építeni a következő nemzedékek számára, tisztában kell lennie azzal az örökséggel – szellemivel és tárgyiasulttal egyaránt –, amit a korábbi generációk ráhagytak. Maga a kezdeményezés – hogy a zsinagóga épületét felújítani és méltó funkcióval ellátni szükséges – többször felmerült már Gyöngyösön, viszont eddig mindig csak ötlet-, és egyfajta szlogenszinten maradt. Az elmúlt évszázadokban Magyarország több nemzetiségű ország volt, ahol sokfajta náció és vallás élt túlnyomórészt békében egymással. Amennyiben az ország jövőjét kívánjuk építeni, akkor erre a békés együttélésre, egymás megbecsülésére alapoznunk kell.

– Arról értesültünk, hogy az Együttélés Házának előterjesztését követően széleskörű összefogás indult annak megvalósításáért. Hogyan fogadta a lakosság az ötletet?

– A kezdeményezést június elején a gyöngyösi deportálások megindításának évfordulóján tettem meg. Már a következő napokban a városban működő közéleti szervezetek és pártok többsége támogatásáról biztosított. A város lakóival beszélve azt látom, hogy ezt a kezdeményezést nemcsak a helyi civil és politikai szervezetek vezetői vallják magukénak, hanem a gyöngyösi lakosok túlnyomó része is valószínűleg egyetért vele. Csodaszámba megy, hogy nem csak Gyöngyösön, hanem országos szinten is összefogás jött létre az ügy érdekében politikusok, egyházi vezetők és egyéb közszereplők között. Most, amikor olyan sok türelmetlenséggel találkozunk a mindennapokban és a közéletben is, keresnünk kell azokat a közös cselekvési ügyeket, amelyekben egyetértésre találhatunk. Jó, hogy vannak pártok felett álló ügyek, amelyek nem eshetnek áldozatul a pártpolitikának, hiszen a szélsőséges pártokat leszámítva lényegében minden oldalról vannak támogatói az elképzelésünknek. Kimondható, hogy egy célért küzd ma az egri érsek a liberálisokkal, az ország konzervatív külügyminisztere és kereszténydemokrata frakcióvezetője a szocialistákkal. Mi ez, ha nem kiváló fogadtatás?

– A felújítást követően milyen lesz a múzeum?

– A zsinagóga egy monumentális építmény Gyöngyös szívében, amely uralja a város központját. Az épület mérete eleve meghatározza, hogy nagyban szükséges gondolkodnunk, ha be akarjuk tölteni a teret. Az elmúlt időszakban már nagyon sok tárlat született a holokauszttal kapcsolatban. Mi ettől egy kicsit komplexebben kívánjuk megfogni a dolgot: a zsidó-magyar együttélés pozitív értékeit is be fogjuk mutatni. Azt kívánjuk előtérbe helyezni, hogy a magyar történelemben, politikában, kultúrában a zsidó magyarság egyes tagjai milyen szerepet töltöttek be. Egyéni, helyi, megfogható, személyes történeteken át, például milyen módon működött együtt a kereskedő a szőlőtermelővel évszázadokon át. Vagy hogy 1917-ben, amikor Gyöngyösön tűz ütött ki, leégett a Szent Bertalan templom is, amelynek falán egyébként ott sorakoznak a holokauszt zsidó áldozatainak nevei. A templom újjáépítésében szintén komoly szerepet játszott a helyi zsidóság. Jó lenne, ha erről is őszintén beszélhetnénk.
Az a célunk, hogy a helyben megélt, dokumentált ügyek bemutatásával egyfajta tágabb perspektíva lehetőségét nyújtsuk a látogatónak a zsidó-magyar együttélés helyes formáiról. Mindezt nem a hagyományos múzeumi eszközök alkalmazásával szeretnénk megvalósítani, hanem a Hódmezővásárhelyi Emlékponthoz hasonlóan újszerű, kreatív, interaktív kiállítást tervezünk. Ott is a helyi parasztgazdák tragédiáján át tudják bemutatni a kuláklistázás korát. A gyöngyösi épület adottságai lehetővé teszik, hogy ne csupán kiállításokban gondolkodjunk, hanem koncertek megrendezésének is teret engedjünk, a város alkotó közösségét befogadjuk, illetve egy kóser étterem vagy borozó berendezésére is törekszünk. Tehát ez nem egyszerűen egy múzeum lenne, sokkal inkább kulturális központnak fogható fel.

– Ezek szerint bes szeretnék mutatni és egyben hirdetni is a békés együttélés lehetőségét?

– A mai magyar társadalom számos területen türelmetlen, bezárkózó, előítéletes. Feleslegesen, főképp tudatlanságból. A mi kezdeményezésünk az előítéletek lebontását igyekszik segíteni. Új látásmódból kívánjuk bemutatni a zsidó-keresztény, illetve a zsidó-magyar együttélés aspektusait, azt, hogy évszázadokon keresztül békés együttélésről beszélhetünk. Számos közös példaképünk, tudósunk van, akikre méltán lehetünk büszkék. De a téves előítéletek megingatásához be akarjuk mutatni azt is, hogy ki volt például a Székely Himnusz szerzője... Sokan meglepődnek majd, ha megismerik a valódi származását. Kell ma Magyarországnak egy „előítélet elleni múzeum”, a továbblépéshez tabukat kell döntögetni, ettől lehet vonzó és érdekes a mai társadalom számára is egy kiállítóhely.

– Keresztényként miért fontos Önnek az Együttélés Háza?

– Én olyan társadalmat képzelek el, amely nem a gyűlölködésről, hanem a szeretetről szól. Egy politikusnak „hivatalból” segítenie kell egy-egy térség fejlődését. Az utak állapota, az infrastruktúrafejlesztés nagyon fontos, de gondolkodni kell azon is, hogy mi az, ami nem forintokban mérhető. Ez a kezdeményezés olyan értékteremtés, amely Gyöngyösön belül és azon túl is egyfajta együttműködést eredményez, ami különböző érzelmű embereket egy közös cél érdekében összekapcsol. Az Együttélés Háza ügyét politikusként és hívő keresztény magánemberként is rendkívül fontosnak tartom.
Az Együttélés Háza arra mutat rá, hogy a történelem boldogabb időszakaiban ember és ember között szorosabb, szolidárisabb viszony volt, mint ma. A mai fiatalság a közelmúltról szóló történelemtudása sok esetben kívánnivalót hagy maga után. Kevesen tudják például, hogy Trianon kapcsán először a Budapesti Zsidó Hitközség tiltakozott, hogy tele van az örökségünk zsidó írókkal, zenészekkel, alkotásokkal. Arról sem tanultunk, hogy az 1848-49-es szabadságharcban, vagy az első világháborúban hány magyar zsidó katona harcolt és halt hősi halált a közös hazáért. Mindezek bemutatása segíthet árnyalni azt a képet, amit az elmúlt évtizedek sok esetben széthúzó szemlélete eredményezett. Mély meggyőződésem, hogy egyetlen közös múltunk, közös történelmünk van, ebből fakad, hogy legyen a jövőnk is közös.