A bombázások során elpusztult, az egyébként gyönyörű város hídjainak képe terhes örökség, ugyanakkor emlékeztető is: ha emberek, népcsoportok, vallási felekezetek között nem épült híd, vagy csak ideiglenes, nem kellően megépített híd épült, az távolságtartást, félelmet és erőszakot eredményez.

Mindez történelmi emlékezésnek tűnhet, ám a jelenkor Európája máshogyan és más formában, de hasonló és örök érvényű problémákkal kell, hogy szembenézzen.

Sok esetben igen távol esik egymástól az elválasztófolyó két partja, s ilyenkor hajlamosak vagyunk felelőtlenül kimondani: nem érdemes belekezdni a híd építésébe. A CEC idei nagygyűlése nem véletlenül használja a híd szimbólumát, utalva ezzel egyrészt Újvidék történetére, másrészt az ember és ember között meglevő szakadékra.

Ezen sebek gyógyulása, az építés és az újjáépítés megkezdése nem könnyű feladat, de meggyőződésem, hogy nem is emberi feladat.

Jobb, ha olyan tervezőre bízzuk, aki képes volt a saját világából az emberibe vezető hidat építeni, hogy bejöhessen ebbe a világba – és hogy aztán az ember beléphessen az Isten világába.

Az Ő régi, mégis mindig új hídját használhatjuk alappillérként, amelyre mindannyian hozhatunk egy-egy építőtéglát.

Örömmel konstatáltam, hogy a Magyar Református Egyház határokon átívelve is hozott ide egy nagy, közös téglát – nem sok kicsit, hanem egy nagyot, hiszen egyek vagyunk. Mint ahogyan azt is, hogy minden tagegyháznak, népnek, felekezetnek megvan a maga speciális szerepe a hidak építésében. Mindenekelőtt a saját, otthoni szakadékok áthidalásában, hogy a sok rész szerint való hidacska egy nagy híd felé vezessen és mutasson: Krisztus felé és az Isten országa felé.

Magán a konferencián mint ifjúsági tanácsadó, fiatal lelkész vehetek részt. Egy épülő gyülekezet plántálását hagytam otthon rövid időre és igen nehéz szívvel, mely mégis örömre fordul, amikor tapasztalom, hogy az otthon végzett misszió mennyire illeszkedik abba az evangéliumi látásba, melyről itt is bizonyságot teszünk. Az európai keresztyénségnek csodálatos történelme, felelősségteljes jelene és reményteljes jövője van azon a hídon, amelyik a gyengeségében és elhagyatottságában is erős, ahol mindannyian Krisztussal önmagunk lehetünk.