‒ Hány különböző iskolában tartanak a kelenföldi gyülekezet hitoktatói evangélikus hittanórát?

‒ Erre nem tudom a pontos választ, évről évre változik. A kerületben összesen négy evangélikus lelkész végez lelkészi szolgálatot, ebből három hitoktató is. Hitoktatónk nincs (aki csak hitoktató és nem lelkész), segítségképp egy végzős teológushallgató kapott engedélyt heti öt óra megtartására. Minden próbálkozásunk ellenére nem tudjuk lefedni a kerület hittanóraigényeit, több iskolába egyszerűen nem jutunk el, nem tudunk órákat vállalni; ez főleg azért van, mert párhuzamosan több iskola is ugyanarra a napra teszi az óráit, mi pedig kevesen vagyunk ehhez.

‒ Általában mekkora csoportokkal dolgoztok és dolgozol, és tapasztalataid alapján kik jelentkeznek és járnak evangélikus hittanra?

‒ Sok gyereket tanítok egyedül. Ebben az évben a húsz csoportomból hat olyan, ahol csak egy gyerek van. A legnagyobb csoportom négyfős. Ilyenből csak kettő van. Ezekben a csoportokban gyülekezetünk egy-két rendszeres látogatójának gyermekei vannak, vagy teljesen idegenek, akik csak annyi előismerettel rendelkeznek e téren, hogy valaha evangélikus templomban keresztelték meg őket, vagy még megkeresztelve sincsenek, de valamiért evangélikus hittanra íratták őket a szüleik.

‒ Milyen tanterv alapján dolgoztok, és körülbelül hogyan zajlik egy hittanóra?

‒ Először is megemlíteném, hogy soha nem teremben, hanem pincében, lehullott vakolat között, adott esetben bordásfalak, tenyérnyi ablak és minimális fény mellett, vagy az alagsorban, a büfé előtt, folyosón, átmenő forgalomban, könyvtári raktárban, satuk között, orvosi szobában, zeneszertárban, normális tábla és technikai felszereltség nélkül zajlik a hittanóra. Jó időben az udvaron. Az új tankönyvekből tanítok, amelyek többnyire csodálatosak, viszont a feladatok többsége egy osztályra vagy egy normál csoportra van kitalálva, de mivel legtöbbször csak egy-két gyerekkel ülök szemben negyvenöt percig, ezért sokat használom a The Brick Testamentet, más néven a LEGO-bibliát, amelyben megépítettek nagyon profi módon rengeteg bibliai történetet. Illetve sok-sok apró részre bontva bibliai filmeket nézünk, megbeszéljük a látottakat. Megcsináljuk a könyvben a feladatokat, vannak különböző játékok, amelyeket játszunk, sőt van, hogy eszünk Jézus korabeli ételeket. A felsősökkel sokat beszélgetünk, már akivel lehet. Mindenféle téma előkerül év közben.

‒ Mit jelent számodra hitoktatónak lenni? Mit szeretsz legjobban és mit a legkevésbé ebben a munkában/feladatban?

‒ Mivel én is hitoktatás révén kerültem az evangélikus egyházba, és a keresztségemet is ezért kértem, ez igazán fontos nekem. Mi sosem jártunk templomba azelőtt, és nem tudtam Istenről semmit, de rögtön az első évi hitoktatás annyira megtetszett, hogy nyáron, kilencévesen már megkeresztelkedtem. Ezért különös kegyelem, hogy én is ugyanúgy szólíthatom meg a gyerekeket, ahogyan engem annak idején orosházi iskolai hitoktatóm, Tóth Lenke néni. Jézus nézett rám, és szólt hozzám általa, ilyen gyengéd és kedves szeretetet azelőtt még soha senkiben nem tapasztaltam. Most általam is erre van lehetőség, hogy Jézust közvetítsem, nyilvánvalóan más stílusban, de a cél ugyanaz, ami annak idején velem történt, hogy vágyat ébresszünk a gyerekekben az „istenes” dolgok iránt. Ez hátborzongató amúgy. Hátborzongatóan szép és isteni. Négy gyereket kereszteltem a hitoktatásból kifolyólag. Az egyik már volt hittantáborban, a többiek most jönnek először, többször is szerepeltek a betlehemesben, és az összes megkeresztelt tanítványom részt vett a hittanversenyen, az egyik pedig tagja volt a győztes csapatnak is. Így igazából azt szeretem a legjobban, amikor a tanítványaimat keresztelhetem, vagy vágyat látok a lelkükben, és ezzel megismétlődik a történelem. Amit nem szeretek, hogy méltatlanok a munkakörülmények és a fizetés.

‒ Kérlek, mutasd be nekünk a győztes csapat tagjait, és mesélj arról, hogyan zajlott a felkészülés a versenyre!

‒ A versenyre két csapatom ment, egy 3–4. és egy 1–2. osztályos. Mind a két csapat profin felkészült, és kiváló teljesítményt nyújtott. A győztes 1–2. osztályos csapatban mindenki más iskolából volt, így a hittanórákon nemcsak a versenyzők, hanem egy pár csoporttárs is készült, mivel abba kellett hagyni a tananyagot, és Saullal, Dáviddal meg Salamonnal kellett foglalkozni. Őszintén szólva nem illettek a királyos történetek az elsős-másodikos tananyag egyik részébe sem, nem tudták hova kapcsolni, így elég sokat kellett magyarázni, hogy hova is helyezzék el ezeket a történeteket. Filmeket néztünk, a LEGO-biblia képeit elemeztük, rengetegszer elolvastuk a kiadott szöveget, és próbafeladatokat oldottunk meg. Az elsősöknek a kijelölt szövegek magyarázat nélkül abszolút érthetetlenek voltak, így a szöveget eleinte nem is adtam oda nekik. A csapat legnyüzsgőbb tagja Árvay Lilla Júlia második osztályos tanuló volt, akit Kelenföldön kereszteltem családi körben, és a legérdekesebb, hogy október 31-én van a születésnapja. A csapat hozzám legközelebb álló lány tagja saját lányom volt, Sciotti Sofia, aki több olaszórát is kihagyott a versenyek miatt, és semmi nem jöhetett volna közbe, ami megakadályozza, hogy ezen a versenyen részt vegyen. Sofia szintén második osztályos, és még nincs megkeresztelve, de ez a nyár már nem fog elmúlni enélkül. Fekete Domonkos szintén másodikos, és azt mondta az egyik hittanórán, hogy ő vagy természetvédő lesz, vagy valami Istennel kapcsolatos dolog. Így nem volt kérdés, hogy Domi a csapat tagja lesz-e vagy sem. Se neki, se nekem. Kelenföldön cserkészkedik, amit nagyon élvez. Vékey Ádám volt a csapat egyetlen elsős tanulója. Ádámot szeptemberben ismertem meg, ő a családi hátteréből hozott egy biztonságos bibliaismeretet, szerény és jó magaviseletű kisfiú, aki először jön majd Kelenföldre a hittantáborba. Volt egy nagyon szorgalmas elsős póttagunk is, Molnár Marianna (sokat betegek még ebben a korban a gyerekek, úgyhogy fontos volt, hogy legyen valaki, aki bármikor be tud ugrani), aki a megyei versenyen vett részt, viszont az országos döntőre már nem jöhetett velünk, de a kelenföldi hittantáborban szintén ott lesz.

‒ Milyen élmény volt neked és a gyerekeknek maga a verseny?

‒ A megyei versenyen az egyik teremben felügyeltem a versenyt, és osztottam a feladatlapokat. Így nem maradhattam a csapataimmal. Lilla anyukája segített nekik, hogy teremről teremre járjanak. Ekkor még két csapatom volt versenyben, és mind a két csapatomat elkísérte egy pár szülő, akiknek a támogatásáért nagyon hálás vagyok. A csapattagok nem kifejezetten olyanok voltak, akik tősgyökeres kelenföldi gyülekezeti tagok vagy rendszeres templomlátogatók. Talán csak egy-kettő volt ilyen a kilenc gyerek közül. Ráadásul a megyei versenyen még nem is annyira voltak összeszokva. Ennek ellenére otthon érezték magukat a helyszíneken és a templomokban. Mind a megyei, mind az országos versenyen rögtön a templom első padsorában foglaltak helyet. Ez a tudatosság, érdeklődés és az, hogy az első sorban akartak ülni, példamutató a felnőttek számára is. Az országos versenyen Lilla apukájával kísértem végig a versenyt és a csapatot, ráadásul mint szülő is izgultam a csapatért, mivel a lányom is versenyzett. Csak az első és utolsó feladatnál veszítettek pontot, a többit hibátlanul teljesítették, és közben teremről teremre bejárták az Evangélikus Hittudományi Egyetemet. Két részre volt osztva a mezőny, így délután, amíg a felsősök versenyeztek, az alsósoknak kézműves foglalkozás, társasjáték és bábszínház volt. Gyönyörű idő volt, és élvezték mind a versenyt, mind a foglalkozásokat, ráadásul az izgalom halvány jelét sem láttam rajtuk, az eredményhirdetést leszámítva. Tulajdonképpen az országos versenyen vált csapattá a csapat, a négy gyerek a négy különböző iskolából.

‒ Hogyan tovább? Mik a terveid a jövőre nézve – jövőre is készültök elindulni a versenyen?

‒ Sosem látok tovább, mint egy hét. Sőt sokszor az is nehéz. Ez sok mindenen múlik. Milyen lesz az órarendem, melyik osztályokat, csoportokat tudom majd tanítani? Ráérnek-e a gyerekek abban az időpontban, el tudják-e őket hozni a szülők, elengedik-e őket? Ha sikerül összehozni a csapatokat, akkor jövőre is megyünk, bár ugyanezek a csapatok nem versenyezhetnek, mert 1–2. és 3–4. osztályosk kerülhetnek egy csapatba, viszont aki másodikos volt, az jövőre már egy másik kategória, a negyedikesek meg felsős kategóriába esnek majd. Úgyhogy ha indulunk a versenyen, a csapatok összetétele biztosan más lesz.