A film nem a szokásos történeteket veszi sorra, hiszen azokkal már a hívő és nem hívő is teljesen tisztában van. Inkább az egyik tanítványt – Mária Magdolnát – helyezi a középpontba, az ő értelmezésében mutatja be Jézus működését és tanítását. Mindamellett, hogy egy női alak is szerepet kap a tanítványok között, megjelenik a személyes elhívással járó vívódás is, melyet a korábbi Jézus-filmek nem hangsúlyoztak ennyire erősen. Kirajzolódik, hogy mit is jelentett valójában az apostoloknak elhagyni az egész családjukat és követni Jézust, az ő tanítását. A film azt is bemutatja, hogy mennyivel nehezebb volt ezt akkoriban nőként megtenni, mint férfiként. Várható mondandója a filmnek éppen ezért az is, hogy az egyház nem úgy kezelte a nők szerepét, ahogyan azt valójában Jézus tanította. Ennek ellenére az már merőben túlzás, hogy a férfi tanítványok semmit sem értettek volna meg Jézus tanításából, hanem csak egyedül Mária Magdolna. Összességében úgy gondolom, hogy a felháborodásra okot adó elemek nem erősek és drasztikusak, inkább a megszokott keretek közül szeretnék kizökkenteni a nézőket.

Az ilyen filmek lehetőséget adhatnak arra, hogy újra felfedezzük Jézus életének valóságát, valamint a tanítványok szerepét és vágyait a Messiással kapcsolatban. Ha a helyén tudjuk kezelni a látottakat, akkor nem vesznek el a feltámadás üzenetének felszabadító erejéből, hanem megremegtetik a szívünket, és újra rádöbbentenek, hogy mindez megtörtént, és akár mi is ott bandukolhattunk volna a pusztában a Mesterrel.