A beiktatás helyszíne a pápai evangélikus templom volt. Polgárdi Sándor tíz éve szolgál Pápán, 2008-ban iktatták be hivatalába először pápai lelkipásztorként, majd esperesként, akkor egy tört ciklusban, aztán 2012-ben már hat évre választották meg, s most ismét ő a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye esperese.
„Az esperesi tisztség az a szolgálat, mely őrködik az egyházmegye élete felett – mondta az esperes. – Ha kitekintünk, akkor a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület egyik legnagyobb egyházmegyéje a miénk, a 75 gyülekezet, 26 anyagyülekezet szinte hálószerűen öleli át az egyházmegye településeit, falvakban, városokban, szórványban egyaránt” – tette hozzá Polgárdi Sándor.
„Az evangélikus gyülekezetekre jellemző az élni akarás. Minden szinten megtörténik idén a tisztújítás, mindenki új tervekkel, új lendülettel, a tapasztalatok hasznosításával lát munkához. A Veszprémi Evangélikus Egyházmegyében is bizakodóan tekinthetünk a jövőbe, hiszen körünkben itt van az Ige, melyből erőt merítünk. Fontos feladatunknak tekintjük, hogy minden gyülekezetben legyen lelkipásztor, hisz sajnos lelkészhiány van” – mondta Polgárdi Sándor, majd hozzátette, hogy több fiatal is végez most a teológián, így bizakodva tekint a jövőbe ebben a kérdésben is.
A Veszprémi Evangélikus Egyházmegye gyönyörű helyen van, itt található a legtöbb Árpád-kori templom, de nagyon sok oktatási intézmény is van, iskolák vagy óvodák Pápán, Marcaltőn, Várpalotán, Veszprémben, s az evangélikus egyház diakóniai szolgálatát elkezdte Devecserben is. Polgárdi Sándor elmondta, hogy szeretné csökkenteni a lelkészekre háruló feladatok mennyiségét, hitoktatók, segítők bevonásával, hogy a lelkészek a gyülekezeti munkára tudjanak összpontosítani.
Polgárdi Sándort Szemerei János püspök iktatta be hivatalába, az espereshelyettes dr. Zsednai Józsefné várpalotai lelkész lett.