A munka már első változatában jóval több volt, mint egy régi latin írás egyszerű magyarítása, nemcsak a lefordított szöveg minősége, hanem az alapos, bőséges jegyzetapparátus is a fordító kivételes képzettségéről tanúskodott. Csak kevesen képesek a latin rövidítések feloldására; dr. Gyulai Éva, a miskolci Herman Ottó Múzeum és a Miskolci Egyetem tudós történésze közéjük tartozik. Példaként álljon itt a könyvből a kézirat legelső sora, mely az írásba kezdő lelkész fohászának is tekinthető: „D. O. M. A. – D[eo] O[ptimo] M[aximo] A[uxilio] / [ A Legjobb és Legnagyobb Isten segedelmével”].

A szövegben szereplő helységek lokalizálása, a ma már Szlovákiában található települések szlovák nevének közlése, a naplóíró lelkész által megemlített személyek legfontosabb életrajzi adatainak felkutatása és megosztása már ezt az első változatot is magasan fölé helyezte egy forrásközlés tartalmi kritériumainak. A munka már ekkor is messze meghaladta a helyiérdekűséget, és kiadásért, közzétételért kiáltott. De a fordítást – a szerző fiókján kívül – sokáig csak néhány számítógép memóriája őrizte. (Az anyagnak a forrásgazda fancsali gyülekezet általi szélesebb „terítését” megakadályozta az, hogy a 2012-ben történt lelkészváltással az emlékeket, a kegyességi tradíciót megbecsülő szemlélet erőteljesen háttérbe szorult. Istennek legyen hála, ha meggyengülve is, de a gyülekezet túlélte ezt a korszakot…)

A régóta szunnyadó munka „közhasznosulására” a lehetőséget a reformáció kezdete ötszázadik évfordulójának közeledte teremtette meg. A miskolci Herman Ottó Múzeum pályázatot nyújtott be a Reformáció Emlékbizottsághoz a naplófordítás és a forráskötet második részében található – Rőczey János fancsali lelkészsége idején keletkezett, az 1856– 1887 közötti három évtized gyülekezeti eseményeit tartalmazó – jegyzőkönyv megjelentetésére. A fenti tartalmakat magában foglaló kiadvány pályázati munkacíme Diárium és jegyzőkönyv – Források a fancsali evangélikus egyházközség 18– 19. századi hagyatékából volt.

A pályázati projekt pozitív elbírálása után derült ki, hogy a fordító nem hagyta érintetlenül közel tíz éve elkészített anyagát, hanem további kiterjedt kutatásokat folytatott. Ennek eredményeit Clementis János (1692–1763) fancsali evangélikus lelkész és egyháza a 18. század első felében című háromíves tanulmányában összegezte. A három fejezetből álló kiváló írásnak jobb helyet és funkciót, mint a naplófordítás felvezetését, nemigen lehetne találni, így viszont egy olyan terjedelmű kézirat keletkezett, amely a forráskötet második részével együtt – kis túlzással – a vizsolyi Biblia vastagságát közelítette volna. Szerencsére a kiadás főszponzora, a Reformáció Emlékbizottság jóváhagyta az eredetileg tervezett forráskiadvány második részének elhagyását és a Régi Diárium – Clementis János fancsali evangélikus lelkész naplója 1719–1760 címen való megjelentetést. Így a reménybeli olvasó a tervezetthez képest egy időterjedelmében szűkebb, de kimunkáltságában jóval elmélyültebb könyvet vehet a kezébe.

A bevezető tanulmányt illetően mindössze egyetlen kritikai észrevétel kívánkozik a recenzens tollára. Gyakorta előfordul, hogy a főszövegben közölt adatokat, megállapításokat a szerző a lábjegyzetekben hosszas latin citátumokkal támasztja alá. Ezek feleslegesek, különösen akkor, ha a későbbiekben teljes terjedelmében közölt és lefordított Diáriumból származnak, de akkor sem indokoltak, ha más források tartalmazzák azokat, hiszen a forráshelyek megjelölése bárki számára lehetőséget nyújt a főszövegben tett megállapítások ellenőrzésére, a forráskritikai felülvizsgálatra.

Úgy vélem, mindezekből kitűnhetett, hogy kiadványunk a legmagasabb szakmai igényeknek is megfelel. Bízvást állíthatom, hogy aki nem keresi a történelem mélyebb összefüggéseit, hanem „csak” tudást, impressziót akar szerezni a három évszázaddal ezelőtti élet kereteiről, minőségéről, az is talál a maga számára tanulságos, esetenként felkavaró olvasnivalót a kötetben. Elég, ha csak a parókia 1735. évi leégéséről beszámoló részt említem (105. oldal), vagy ahol a lelkész a faluban tomboló pestisjárványról és teljes családjának – feleségének és hét gyermekének – elvesztéséről számol be (136. oldal).

A miskolci Herman Ottó Múzeum Officina Musei sorozatának 25. köteteként napvilágot látott kiadvány (sorozatszerkesztő: dr. Tóth Arnold) összterjedelme 404 oldal. Ez magában foglalja a könyv elején található szlovák és angol nyelvű rezüméket (fordítók: Kőmíves Tibor, illetve Medve Csaba), tartalmazza a könyv döntő részét kitevő kéziratos forrás lapjainak képeit és az azokat tükrösen (pandanban) követő jegyzetekkel ellátott naplófordítást, utána pedig a Hideg Ágnes által elkészített precíz személynév- és helynévmutatókat. Végezetül a felhasznált további források és a kutatás során felkeresett intézmények listája, illetve egy 99 címet tartalmazó bibliográfia zárja a kötetet. 

A szerző történész-muzeológus, a Borsod-Hevesi Evangélikus Egyházmegye gyűjteményi felelőse.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 23–24. számában jelent meg 2018. június 17-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.