Varga Zoltán – épületburkoló, építőipari vállalkozó, Kondoros
A lányom evangélikus gimnáziumba jelentkezett, ott feltétel volt, hogy meg legyen keresztelve. 2008-ban gyermekeimmel együtt keresztelkedtem meg. Utána az életünkben volt egy családi törés. Azt követően egyre többet jártam a templomba. Először csak ültem a templompadban és figyeltem, majd érdekelni kezdett a Biblia. Az elhangzó tanítás segített a mindennapokban, így a hitem mélyülni kezdett. 2012-ben elmentem presbiterképzésre, abból is sokat tanultam.
Mivel építőiparban dolgozom, így a gyülekezeti munkában is megtaláltam a feladataimat. A temetőben rendeztem, amit tudtam, a templom körül is felújításokat valósítottam meg. A gyülekezet gyakorlati feladataiban veszek részt. Szeretek főzni, így a gyülekezeti alkalmakon az étel elkészítésében is aktívan közreműködök.
Jó az itteni közösséghez tartozni. Szeretem a bonyhádi kerületi missziói napokat is, ahol átélhetem, hogy mennyien tartozunk ugyanahhoz a közösséghez, de ugyanezzel a jó érzéssel töltekezve tértem haza Németországból is.
Napi szinten megbeszélem a Teremtővel az életemet, az Úrhoz fordulok a kérdéseimmel.