Hálaadó istentiszteleten emlékeztek meg a szarvasiak Klenk József néhai felügyelőről születésnapján, és egyben megköszönték azoknak az önkénteseknek a munkáját, akik a szarvasi nehéz sorsú emberek segítésére szánták oda szabadidejüket. A főzőcsapat és az ételdoboz önkéntesei kaptak elismerést ezen a napon.
A mai nap különlegessége volt az is, hogy Finnországból, Észtországból és Németországból szociális szakemberek jártak Szarvason, hogy megismerjék az Ótemplomi Szeretetszolgálat munkáját. Az ő felajánlásuk tette lehetővé az ételosztási akciót.
Alig huszonöt perc alatt ürült ki a gulyáságyú. Így fogyott el mind a négyszáz liter finom, ízletes babgulyás. Egy nagy tál kivételével, mely maguknak a vendégeknek az ebédjét biztosította, ugyanis régi szokás szerint a segítők is ezt az egytálételt fogyasztották.