Honnan ered ez a gyakorlat, hogy lelkészek és nem lelkészek együttesen vezessék az egyházi közösségeket? Eleinket a nehéz történelmi helyzet vezette ebbe az irányba. A16. századi Magyarország világi vezetése nagyon gyorsan és határozottan reagált a szerintük veszélyes lutheri eszmék előretörésére. Már 1523-ban, majd 1525-ben a lutheránusok elleni drasztikus törvényeket fogadtak el, amelyek előbb fej- és jószágvesztéssel, később megégetéssel kívánták útját állni az új hit terjedésének. Voltak azonban olyan befolyásos emberek, akik felismerték a reformáció eszméinek igazságát, ezért birtokaikon védőernyőt tudtak tartani az evangélium szolgái, prédikátorok és tanítók feje fölé, és ezzel maguk is az evangélium ügyének segítőivé, előrevivőivé lettek.

A kettős elnökség intézménye tehát az evangélium ügyéért való összefogásból jött létre. Fontos felismerés volt egykor, hogy Isten ügyéért nemcsak a hivatásosok tudnak tenni (annak idején a prédikátorok vagy tanítók), hanem a világi hivatásban állók is. Sőt a legjobb, ha összehangoltan, egymást segítve és támogatva dolgoznak.

Az ellenreformáció idején a prédikátorok mellett a patrónusokat is célba vették, mert az evangélium ügyében játszott szerepük fontosságát tisztán látták. A patrónusok áttérítése, illetve a „cuius regio, eius religio” („akié a föld, azé a vallás”– a szerk.) elv törvényi alkalmazása azt jelentette, hogy az áttérített patrónusok birtokain foglalkoztatott jobbágyok a birtokossal együtt automatikusan kerültek át a római katolikus egyházba. Nádasdy Ferenc áttérésével ez több mint negyvenezer embert jelentett…

Mára sokat változott a világ, benne az emberek és az egyház is. Bár nem oldódott meg a vallással kapcsolatos minden kérdés, de az emberek megkapták a személyes hit szabadságát, és a felekezetek is több lépcsőben eljutottak oda, hogy szabadon végezhetik szolgálatukat. Középkori értelemben ugyan nincs szükség a védőernyőt tartó patrónusokra, de az nagyon jó, hogy lelkészek és nem lelkészek (úgynevezett világiak) együtt munkálkodásának igénye beépült egyházi struktúránkba. Én személy szerint is örülök ennek a gyakorlatnak, amelyet az esetenként előforduló nehézségek ellenére is áldásnak tartok.

A szeptember 21-i kerületi felügyelőiktatási istentiszteletünk kapcsán gondolkodtam el azon, hogy ennek a kettős elnökségi intézménynek a keretében mennyi segítséget kaptam az 1987-es szolgálatba lépésem óta. Tíz felügyelővel dolgozhattam eddig együtt: Tordason Varga Lajos bácsival és Varga Sándorral, Gyúrón Grécsni Jánossal és Kelemen Józseffel, Kaposváron Rónai Gyulával és dr. Horváth Józseffel vezettük együtt a gyülekezetet. A Somogy-Zalai Egyházmegyében elnöktársam volt Nagybocskai Tamás, majd dr. Hári Tibor, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben pedig Szabó György, és jelenleg is elnöktársamként szolgál Mészáros Tamás.

Isten iránti hálával emlékszem vissza mindegyikükre, akik hűséggel mellettem álltak a több mint három évtizedes szolgálati utamon. Sokat kaptam tőlük, mert nemcsak a hivatalos ülések levezetésében, hanem a mindennapi munkában is mindig számíthattam rájuk. Néha bátorítóként, harcostársként, máskor segédmunkásként, imádkozó testvérként, vigasztalóként vagy tanácsadóként. Bár ők tízen nagyon különböző alkatú és korú személyiségek, más-más területen dolgoztak, más a vérmérsékletük és a világlátásuk, ugyanakkor valamennyien elkötelezett evangélikusok és segítőkész emberek, akik a maguk helyén és eszközeivel segítették egyházunk, illetve az evangélium ügyét.

Igaz, direkt és kötelező bibliai és lutheri utasítás nem áll a kettős elnökség mögött, de a tanítványok Jézustól kapott kiküldési parancsában mégiscsak felfedezhetjük, hogy ő kettesével küldte ki tanítványait. Ők ugyan a mi fogalmaink szerint nem is lelkészek, nem is felügyelők voltak, hanem egyszerűen tanítványok, akiket megérintett az, amit Jézus Krisztus hozott ebbe a világba.

Kívánom, hogy így induljunk az új hatéves ciklusban is Jézus Krisztus tanítványaiként, akár lelkészként, akár felügyelőként kaptuk az elhívást és a kiküldést, de egymást segítve, az evangélium ügyéért és egyházunk javára! 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 39–40. számában jelent meg 2018. október 7-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.