Gémes Pál lelkész áhítatát Péld 13,11-re építette, melynek központi gondolata az Isten félelme – tudnunk kell ezt jól értenünk. A bevezető gondolatokból megtudhattuk, hogy már a bencések előtt ismert volt az ora et labora gondolata, hiszen a kopt keresztény egyházatyák életében és teológiájában is fontos szerepet játszott az imádság és a munka.

Bittner Abigél kerekasztal-beszélgetésének résztvevői előre megkapták a kérdéseket, melyek arról szóltak, hogy mit jelent az életükben az imádság. A négy résztvevő személyes tapasztalatai és példái megindítóak voltak.

A közös ebédet követően Tamás Péter, az Erdélyi Világszövetség elnöke előadását hallhattuk a technikai forradalom utáni munkáról. A vetített képek segítségével elgondolkodhattunk arról, mit jelent ma a munka, és mennyiben leljük örömünket benne. A beszélgetésre indító előadást követő vacsora után Bonnyai Balázs mérnök és felesége tartott élménybeszámolót Pápua Új-Guineában folytatott missziós szolgálatukról. A föld másik oldalán egészen másként gondolkodnak a munkáról és az életről. Számukra például természetes, hogy csak akkor kezdenek el bármilyen munkát, ha abban teljes egyetértés van, addig pedig sztoikus nyugalommal megvitatják a nézeteltérést, bármeddig is tartson ez.

Magyarországról dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és Szemerei János nyugati (dunántúli) evangélikus püspök vett részt az alkalmon. A nap Stermeczki András lelkész áhítatával zárult Emberé a munka, Istené az áldás címmel.

Másnap, vasárnap reggel Sauerwein Ilona áhítatát hallhatták elsőként a konferencia résztvevői, aki Pál szavait hozta elénk: „…ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.” Az áhítat az előző napi gondolatok méltó folytatása volt, hiszen megérthettük, hogy imádság nélkül mennyire öncélúvá válhat a munka is.

Dr. Fekete Károly előadásának címe A munka: áldás vagy átok volt. A püspök a nyugalom napjának megszenteltségéről beszélt, arról, hogy a hét Krisztus feltámadásának ünnepével és nem az első munkanappal kezdődik. Lutheri és kálvini idézetek erősítették a reformátori gondolatokat, melyek a megszentelt munkáról mint istentiszteletről beszélnek.

Ebéd után a résztvevők átutaztak a Neckar túlsó partjára, Bad Cannstattba, ahol a Lutherkirchében folytatódott a programsorozat. Az ünnepi istentiszteleten dr. Ulrich Heckel stuttgarti egyházfőtanácsos, a két magyar püspök és Gémes Pál szolgáltak. Az első igehirdetést dr. Ulrich Heckel tartotta Máté evangéliumának a jubileumi könyv címére utaló szavaival: „ott vagyok közöttük”. Aztán Szemerei János egy személyes képet vázolt elénk, a lajoskomáromi evangélikus templom oltárképét az imádkozó Jézussal, melyet gyermekkorában hétről hétre láthatott, hiszen itt nőtt fel. E kép előtt szolgált 1932-től több mint egy évtizeden át Kóts Lajos lelkész is, aki hetven évvel ezelőtt a Württembergi Magyar Protestáns Gyülekezet első lelkésze volt. Az úrvacsoraosztás alatt a megjelentek körbeállták az Úr asztalát, és Isten kegyelmével megerősödve fogadták a kis gyermekeket, akik elkészítették lámpásaikat, és énekkel kísérve hozták be Krisztus fényét. Az áldás megerősítő bizonyságával a hatalmas gyülekezeti terembe lépve kezdődött el az ünnepség terített asztalok mellett. Vita Norbert ifjú presbiter köszöntötte a meghívott vendégeket és a megjelenteket, majd válaszul a jókívánságok következtek: dr. Ulrich Heckel egyházfőtanácsos, dr. Fekete Károly református és Szemerei János evangélikus püspökök, dr. Berényi János főkonzul, dr. Ulrich Dreesman, a Lutherkirche lelkésze és dr. Varga Pál lelkipásztor, a Németországi Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetségének elnöke szólt az egybegyűltekhez.

Kultúrprogram színesítette az együttlétet: Tamás Péter vezetésével a helyi magyar irodalmi kör és Kemény József irányításával a stuttgarti Csöbörcsök Néptánccsoport műsorát élvezhettük. Ezt követen Gémes Pista bácsi a pódiumra szólított több presbitert, akik a gyülekezet történetéből személyes tapasztalatokat, élményeket osztottak meg.

A rendezvény zárszava után az Ott vagyok közöttük című könyv bemutatóját tartották, mely német nyelven is összefoglalja és színes képekkel illusztrálja a Württembergi Magyar Protestáns Gyülekezet eltelt hetven évét.

A Székely himnusz éneklésével adtak hálát a nap végén az ünneplő megjelentek nemcsak a két értékes napért, hanem az eltelt évtizedekért és a közösségért is, melyet az Úr pásztorolt és őrzött távol az otthontól, de otthont adva az idegenben az ide érkezőknek.