Olvasd: Róm 5,18–21

„...ahol megnövekedett a bűn, ott a kegyelem sokkal bőségesebben áradt el..." (20. vers)

A fenti igéből, mely hatalmas hittani alapot vet karácsony ünnepének, csak egy mondatra szeretném felhívni a figyelmet, amely a 20. versben így van feljegyezve: „...ahol megnövekedett a bűn, ott a kegyelem sokkal bőségesebben áradt el”. A bűn és a kegyelem állanak itt szemben egymással.

A bűn és kegyelem kérdésében döntő fordulat állott be Jézus földrejöttével. Amíg karácsonykor meg nem jelent Isten üdvözítő kegyelme minden ember számára – amint azt egy másik helyen mondja az apostol –, addig a bűn kérdésében az volt ez ember látása: kis bűn – nagy büntetés. Amióta karácsonykor nyilvánvalóvá lett a kegyelem, azóta az embernek ez a látása: nagy bűn – még nagyobb kegyelem!

Nagy a bűn! Karácsony megnövelte az ember bűnét. Nem mennyiségileg, hanem a bűn értékítélete változott meg, mert rájöttünk arra, hogy az ember bűne mindig Isten atyai szívének megtaposását jelenti. Karácsony megmutatta, hogy az Isten elsősorban nem lélek, nem hatalom, nem is bölcsesség és tökéletesség, hanem: szív! Karácsony azt jelentette ki, hogy Isten szeret. Teljességgel szeret! Karácsonykor nyilvánvalóvá vált, hogy milyen érthetetlen, felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan Isten csodálatos kegyelme, hogy egyszülött Fiát is odaadta érettünk. Tudjuk, tapasztaljuk önmagunkon, hogy mi visszatérő bűnösök vagyunk, újra és újra visszaesünk a bűnbe. Tele van az életünk meg nem tartott fogadalmakkal.

Karácsony óta minden bűnben benne van a hiábavaló kegyelem bűne is. Ez fáj a legjobban az Atyának. Jeruzsálem felett is a hiába vett kegyelem miatt hullanak az Úr Jézus könnyei (Lk 9,41–44).

Ha azonban csak ennyi lenne karácsony üzenete, akkor az ige csak a törvény üzenetét mondotta volna el. A karácsonyi üzenet azonban azt is elmondja: „ahol megnövekedett a bűn, ott a kegyelem sokkal bőségesebben áradt el”.

Minden bűnre van bocsánat. Minden bűnre van kegyelem! Isten számára nem olcsó a kegyelem, mert karácsonyba és nagypéntekbe került. Isten nem amnesztiát adott ki karácsonykor, melyben bizonyos bűnökre bizonyos feltételek fennforgása esetén kegyelmet hirdet, hanem minden bűnünket magára vette.

Isten kegyelme nem egyszer és mindenkorra szóló kegyelem, hanem visszatérő kegyelem, amely újra és újra lehajol a bűnöshöz megbocsátó kegyelmével. Még nagyobbá lesz Istennek ez a visszatérő kegyelme, ha figyelembe vesszük, hogy ez nem általános elvi kijelentés, hanem nekem szóló, személyes kijelentés.

„Ahol megnövekedett a bűn, ott a kegyelem sokkal bőségesebben áradt el..." Ennek az igazságnak rendelt ideje van a földön. Csak addig igazság, amíg be nem következik életünkben a teljes megkeményedés állapota. A rendelt idő lejárta után megváltozik az arány – s emberileg szólva így is mondhatnánk: kis bűn és rettentő nagy büntetés.

Addig vigyük a kegyelem Istenéhez bűneinket, amíg bővelkedik a kegyelem!

Hogyan adhatnánk Neked, Urunk, hálát azért, ami karácsonykor történt velünk! Ha szívünk minden dobbanása egy-egy imádság lenne, ha megnyílt ajkunk minden szava hálaadás szava lenne Feléd, még akkor is egy örökélet sem lenne elég zengeni a hála dicséretét. Urunk, arra kérünk, ha meghallottad a szegény, egyszerű pásztorok dadogó mondatait, fogadd el a mi hálánkat is karácsonyért.

Köszönjük Néked, Urunk, hogy nem fordultál vissza Betlehemből, mikor mindenkinek volt ott helye, egyedül Néked nem volt. Köszönjük Néked, hogy nem fordultál vissza Gecsemáné kertjéből, és nem szálltál le a Golgota keresztjéről, megutálva ezt a világot. Köszönjük, hogy mindennek ellenére Megváltónkká lettél és maradtál.

Bocsásd meg, kérünk, sok bűnünket, amely ilyen szeretet láttán úgy égeti szívünket. Könyörgünk kegyelmed drága ajándékaiért, hadd fedezze be óéletünket, és hadd legyen születésed ünnepe a mi újjászületésünk ideje is! Ámen.

„A vigasztalás forrása / Csak Te vagy, én Jézusom, / Békét szomjazó lelkünket / Te vezérled jó úton. / Ó, világolj szép napom, / Ha a bánat terhe nyom; / Fordítsd felém szent orcádat, / Fény, öröm csak tőled árad. // Krisztus Urunk eljöttében / Vettük üdvünk zálogát, / Isten a megtért bűnösnek / Szent Fiáért megbocsát. / Velünk lesz hát Krisztusunk, / Tőle el nem pártolunk; / Megtörik a bűn hatalma, / Krisztus vezet diadalra.” (114. ének)