Először ülésezett az új összetételű országos presbitérium

Először ülésezett az új összetételű országos presbitérium

Share this content.

Szöveg: evangelikus.hu
Budapest – Az egyházunkban lezajlott általános választások után december 13-án, csütörtökön megtartotta alakuló ülését az új összetételű országos presbitérium. Tagjai a következők: Fabiny Tamás elnök-püspök, Szemerei János püspök, Kondor Péter püspök, Prőhle Gergely országos felügyelő, Fábri György északi egyházkerületi felügyelő, Mészáros Tamás nyugati (dunántúli) egyházkerületi felügyelő, Font Sándor déli egyházkerületi felügyelő, Lázár Zsolt esperes, Krizsán Zoltán egyházmegyei felügyelő, Mórotz Zsolt egyházmegyei felügyelő, Gregersen-Labossa György lelkész, Laborczi Géza lelkész és Benczúr László építész, az Északi Egyházkerület tiszteletbeli felügyelője.

Az ülés elején Szemerei János tartott áhítatot, majd az országos presbitérium tagjai ünnepélyes esküt tettek. A testület ezután elfogadta a digitális oktatási stratégiát, amelynek célja, hogy az evangélikus egyház fenntartásában működő iskolákat mind modern eszközökkel, mind a pedagógusok digitális képzésének előkészítésével támogassa, hogy meg tudjanak felelni a digitális kor kihívásainak.

Döntött az országos presbitérium ötszázmillió forint felhasználásáról is, amelyet az evangélikus iskolák eszközfejlesztési pályázaton nyerhetnek el. A pályázat célja az intézmények zavartalan működéséhez elengedhetetlen eszközök és felújítások biztosítása, valamint a szakmai innovációt támogató eszközök beszerzése.

Ezután az országos presbitérium megválasztotta az új szakmai bizottságok tagjait.

A diakóniai bizottság tagjai: Bozorády Kriszta, Decmann Tibor, Laborczi Géza, Lázár Zsolt, Rostáné Piri Magdolna, Szabó Szilárd, Szilvásyné Peregi Eszter, Tencz Károly. Elnök: Gregersen-Labossa György.

Az egyházzenei bizottság tagjai: Bencze Gábor, Ecsedi Zsuzsanna, Kecskeméti Pál, Kovács László Attila, Nagy Zoltán, Ördög Endre, Szücs Péter Pál, Sztruhár András. Elnök: Kendeh Gusztáv.

A missziói bizottság tagjai: Arató Lóránd, Bartha István, Horváth-Hegyi Áron, László Lajos Gergely, Lázárné Skorka Katalin, Szlaukó Orsolya, Koháry Ferenc, Weltler Gábor. Elnök: Gáncs Péter.

Az építési bizottság tagjai: Font Izolda, Harmati Béla László, Kiniczky István, Kliment Mihály, Krizsán András, Potzner Ádám, Ráskai Péter, Szepesfalvy Ákos. Elnök: Benczúr László.

A gazdasági bizottság tagjai: Antal Bálint, Bak Péter, Dobrovolni Máté, Jasperné Sztanek Katalin, Kutyej Pál Gábor, Sassi Endréné, Szarka István, Szpisák Attila, Végh Szabolcs, Zalán András, Zászkaliczky Pál. Elnök: Abaffy Zoltán.

A gyermek- és ifjúsági bizottság tagjai: Bence Győző, Csadó Balázs, Györe Balázs, Kamráth Tamás, Móritz Adrienn, Pápai Attila, Pongrácz Máté, Vladika Zsófia. Elnök: Grendorf-Balogh Melinda.

A gyűjteményi tanács tagjai: Herzog Csaba, Krisch András, Liska András, Mátyássy Gabriella, Németh Judit, Odler Zsolt, Polgárdi Sándor, Tusjak Lászlóné. Elnök: Kovács Eleonóra.

A nevelési-oktatási bizottság tagjai: Dudla Erzsébet, Dráviczki Sándor, Homoki Olga, Kőszeghyné Raczkó Zsuzsa, Lakatosné Hachbold Éva, Lázárné Skorka Katalin, Vígh Roland, Zsóri-Ments Orsolya. Elnök: Gadóné Kézdy Edit.

A sajtóbizottság tagjai: Balla Emőke, Homoki Pál, Horváth-Bolla Zsuzsanna, Hulej Enikő, Kecskemétiné Szilvási Zsuzsanna, Laborczi Dóra, Novotny Zoltán, Zsíros András. Elnök: Lovass Tibor.

A Sztehlo-bizottság delegáltja az országos presbitérium részéről Lázár Zsolt és Prőhle Gergely; a bizottság elnöke Bencze András.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!