Az evangélikus tábornok neve öszszeforrott a szabadságharc végét jelentő világosi fegyverletétellel (1849. augusztus 13). A gyászos esemény miatt Kossuth Lajos egy személyben őt tette felelőssé a szabadságharc kudarcáért, árulónak és hóhérnak nevezte, Görgei pedig évtizedekig viselte e bélyeget, amely elfedte valós alakját, kimagasló katonai képességeit.

Görgei Artúr földi élete 1916-ban ért véget. A Budapesti Evangélikusok Lapjának az év május 28-i számában a következő híradást olvashatjuk a gyászrovatban, valószínűleg a lapkiadó-szerkesztő Raffay Sándor tollából: „Görgei Artúr, a magyar szabadságharc világhírű fővezére 99 éves korában hosszú vergődés után elhúnyt. Temetése, nagy közösség részvételével f. hó 25-én a Nemzeti Múzeum csarnokából történt, ahol Raffay Sándor deáktéri lelkész tartotta felette a gyászbeszédet. Görgeit, míg élt, sokszor nagyon élesen ítélték meg. Az éles megítélésben mennyi volt az igazságtalanság, mennyi a jogosult, azt bírálja el a történelem. Mi nem ítélni akarunk, csak megállapítani azt, hogy Görgei kivételes tehetségekkel és nagy jellembeli erőkkel volt felruházva. Hős volt nemcsak a csatákban, hanem a súlyos megítélések elviselésében is. Most már megpihent. Legyen álma csendes, legyen ítélete Istennél üdvösséges, embereknél emberséges!”

Hadapródból főhadnagy

A kiállítótérbe lépve elsőként görgői és toporczi Görgey Artúr gyermekkori portréja fogadja a látogatót. Az 1820-as évek első felében készült olajképről rózsás arcú kisfiú tekint ránk, akinek a 13. századig visszanyúló családfáját áttekinteni nem kis feladat, de érdemes rászánni egy kis időt. S bár a nagy múltú nemzetség az évszázadok során fontos szerepet töltött be a Szepességben, a 19. századra a leszármazottak kénytelenek voltak kenyérkereső pályát választani, hogy eltarthassák családjukat. Főként, ha rangon aluli házasságuk miatt ráadásul még a család ki is tagadta őket, ahogy ez megtörtént Görgey Györggyel, Artúr édesapjával is. A kitagadott fiúnak és feleségének tíz gyermeke született, közülük négy fiú érte meg a felnőttkort.

Az 1818. január 30-án született Artúr a késmárki evangélikus líceumban kezdte meg tanulmányait. A kiállítás egyik érdekessége a Nemzeti Múzeum azon vendégkönyve, amelybe tizenegy éves diákként egy osztálykirándulás keretében beírta a nevét. 

Néhány év múlva azonban apja már nem tudta fizetni fia taníttatását, ezért a fiú 1832-ben a katonai pályára volt kénytelen lépni. A kiállítás második részében nyomon követhetjük a tehetséges fiatalember karrierjének gyors emelkedését. Hadapródként, gyalogsági kiképzéssel kezdte katonai pályafutását, ám tíz év múlva már a 12. huszárezred főhadnagya. Ez azonban nem jelentett felhőtlen anyagi jólétet. Az ezred díszegyenruhájának kiállított mása arra emlékeztet: Görgey részben azért választotta ezt az alakulatot, mert az ezüstsujtásos egyenruhát anyagilag jobban megengedhette magának, mint a többi huszárezred arannyal díszített uniformisát…

Kémia, kókuszdió és házasság

Bármekkora tehetséget mutatott is a hadi pályán az ifjú Görgey, a kényszerből választott katonáskodást békeidőben értelmetlennek találta. Ezzel párhuzamosan, az 1840-es évek elején kezdett el a magyar nyelvvel többet foglalkozni – a kiállítás egyik vitrinében megtekinthetjük például öccsének írt magyar nyelvű levelét –, és ekkortájt köteleződött el a magyar polgári átalakulás eszméi mellett is.

1845-ben lehetősége nyílt, hogy a prágai egyetemen kémiai tanulmányokat folytasson. E téren is kitűnt tehetségével. Doktori értekezését a kókuszdió illóolajairól és zsírsavairól írta, tanulmányát pedig a legismertebb tudományos folyóiratok közölték.

Leendő feleségét, a francia Adèle Aubouin nevelőnőt professzorának, Josef Redtenbachernek a házában ismerte meg az ifjú tudós. Prágában volt az esküvőjük 1848 márciusában, majd rövidesen hazaköltöztek Magyarországra. Multimédiás alkalmazások segítségével a kiállításon a hitves emlékiratait is elolvashatjuk, betekintést nyerve házasságuk és az 1840-es évek katonai mindennapjaiba.

„A magyar Bonaparte”

Az 1848-as esztendő az említett eseményeken kívül is tartogatott változásokat Görgey Artúr életében. Hazatérve gazdálkodással, illetve egyetemi kémikusi karrierrel próbálkozott, kevés sikerrel. Azonban az 1848-as események hatására jelentkezett az akkor szerveződő magyar honvédségbe; ekkor változtatta vezetéknevének nemesi származásra utaló utolsó betűjét y-ról i-re. (A kiállítás címében is szereplő Görgei írásmóddal szemben A magyar helyesírás szabályai jelenleg érvényes, 12. kiadásának szótári része csak a Görgey Artúr alakot közli. – A szerk.) A katonai ranglétrán hihetetlen gyorsan emelkedett: öt hónap alatt lett századosból tábornok, századparancsnokból hadseregparancsnok. Emiatt emlegetik őt „a magyar Bonaparte”-ként.

A kiállítás sokszínűen mutatja be ezeket a hónapokat. Fegyverek, festmények, zászlók, sőt kézzel festett ólomkatonákkal teli terepasztal érzékeltetik a hol örömtüzekkel, hol pedig gyászkönnyekkel végződő csaták világát. Mindezt jól kiegészíti a multimédiás eszközök kínálta játéklehetőség is: segítségére lehetünk Görgei hadvezérnek stratégiai döntéseket hozni vagy a szabadságharc táborkarát jobban megismerni.

Mint ismeretes, a kor orvostudománya csak szerény és igen fájdalmas egészségügyi ellátást tudott nyújtani a katonai összecsapások sebesültjeinek. A kiállítás orvosi segédeszközöket bemutató vitrinjét nézve csodaként minősíthetjük, hogy Görgei Artúr túlélte az 1849-es nyári hadjáratban Komáromnál szerzett súlyos fejsérülését.

Világos után

A gyászos 1849. augusztus 13. után még hatvanhét év volt hátra a tábornok életéből – amelyre ettől kezdve elsősorban a küszködés és a megaláztatás volt jellemző. Igaz, voltak örömteli időszakok is, például a két gyermek, Berta és Kornél születése vagy az 1880-as évektől kialakult – főként írókból és tudósokból álló – baráti társasága. Személyes tárgyak, fényképek és könyvek segítenek megismerni ezt „az ismeretlen Görgeit”.

A kivételesen hosszú élet 1916. május 21-én ért véget. A korabeli sajtó akkor már tisztelettel és hosszasan méltatta a tábornokot. A nekrológokat a kiállítás „gyásztermében” a látogatók is elolvashatják.

Az utókor mérlege

A szabadságharc nagy hadvezérének tetteit nemcsak kortársai tették mérlegre, hanem az utókor is, s különböző szempontok alapján ítélte meg.

„A magyar vitézség utolsó legendás hőse, aki olyan sikereket ér el, hogy Ausztria kénytelen idegen segítséget kérni serege ellen. Ő pedig feltétel nélkül leteszi a fegyvert a túlerőben lévő orosz csapatok előtt. (…) Hős vagy gazember? Ördögi félisten vagy félisteni ördög? Mi húzódik a »Görgei-kérdés« mögött?” – többek között e kérdésekkel ajánlja a Magyar Nemzeti Múzeum honlapja a június 23-ig látogatható, Az ismeretlen Görgei című tárlatot.

Radnóti Klára, a kiállítás kurátora bravúrosan magát a hadvezért is megkérdezi az árulóvádról. Ő pedig az utolsó teremben elhelyezett multimédiás eszköz segítségével ekként válaszol: „Mit gondol, mekkora önbizalmat öntött a magyarba annak tudata, hogy őt nem lehet legyőzni, hanem el kell árulni, hogy elbukjék. Nem acélozta-e ez a tudat a magyarokat az ötvenes évek dacos, merev ellenállására is? Látja, ezért érdemes volt mártírnak lenni.”

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 5–6. számában jelent meg 2019. február 10-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.