A Szentlélek munkája. Életünk során sok testvért, munkatársat, segítőt, mentort kapunk. Néha csak egy mondat az, ami megérint, és elkísér évtizedeken át. Friss megtértként éreztem bűneim súlyát, naponta jutottak eszembe tizennyolc évem terhei, fájdalmai, elrontott dolgai. Alig vártam, hogy vége legyen fotós műszakomnak a békéscsabai múzeumban, és felülhessek Simson Schwalbe motoromra, hogy átmenjek Orosházára egy bölcs, idősebb testvérhez beszélgetni. Kissé szégyenkezve, de a szabadulás, gyógyulás reményében csengettem be hozzá. Győző megkérdezte, mi járatban vagyok. Bűneim terhével jöttem, feleltem. Soha nem felejtem széttárt karját és azt, amit akkor mondott: „Jánoskám, ez a Szentlélek munkája!”

Legyél villanykályha! Siklós József zsidó származású református lelkésszel lányának koporsójánál találkoztam először. Irénke németre tanított bennünket a teológián. Esküvője után néhány héttel hunyt el, huszonnyolc évesen. Sok százan álltunk a sírnál. Egy szürke zakós férfi kis Károli-Bibliával a kezében így szólt: „Erre a szolgálatra felkértünk egy lelkészt, aki nem tudott eljönni. Akkor azt éreztem, hogy Isten ujja rám mutat. Ha egész életemben hirdettem a feltámadás igéit mások koporsójánál, akkor tegyem meg ezt a lányoménál is.” Később – szolgálatait látva és hallgatva – jobban megismertem a többek között iszákosok felé is áldott munkát végző Józsi bácsit. Egy hosszú beszélgetés végén életre szóló tanácsot kaptam tőle: „Legyél olyan, mint a villanykályha, amely kapja az energiát, és mindenkire egyformán sugározza a meleget.”

Kazahsztán püspöke. Marosvásárhelyen a kilencvenes évek elején hatszáz fiatalnak tartottunk konferenciát. Egyszer csak odalépett hozzám egy német evangélikus lelkész, aki köszönés után azonnal diagnosztizált: „Fáradt vagy, gyere el hozzánk pihenni.” Hárítani szoktam hasonló helyzetekben, de most gondolkodás nélkül igent mondtam. „Van-e családod?” – kérdezte. „Igen, a feleségem és négy gyermekünk.” „Őket is hozd!” – mondta. Így kerültünk a néhány hónappal azelőtt még a Német Demokratikus Köztársasághoz tartozó Gräfenhainichen gyülekezetének kis vendégszobájába. Időnként megjelent a lelkész, Peter Urie, és hidegélelmet hozott a hattagú családnak. Miközben a tóparti padon ülve eszegettük a szőlőt, megkérdezte, hogy voltam-e már Izraelben, mert elhívna engem oda. Többfelé jártam már akkor a világban, de Izraelről addig csak álmodoztam. Így utazhattam a Szentföldre egy német csoporttal. A rendszeressé váló izraeli útjaira mindig elhívott egy-egy kelet-európai lelkészt, munkatársat.

Peter a holokauszt idején elvesztette a rokonságát. Tízévesen az utcán élt, csavargott, cigarettázott, amíg egy keresztyén szervezet rá nem talált. Öntő szakmunkásnak tanult. Később, teológiai tanulmányok után a szász-anhalti közösség kötelékében lett prédikátor. Istentől azt az ajándékot kapta, hogy különösen jól tudta megszólítani a peremen lévőket, ugyanakkor nem tartott attól, hogy intellektuális vagy szkeptikus embereknek beszéljen. Több ifjúsági találkozón, konferencián szolgáltunk együtt. Szerettem egyértelmű, Krisztus-központú, tiszta igehirdetéseit, lelkigondozói szolgálatát. Ezután évekig nem találkoztunk. Hallottam, hogy felesége – akinek mentális problémái voltak – elvált tőle. Peter ekkor azt kérte, hogy a moszkvai evangélikusokhoz helyezzék. Oroszországba és más államokba ment szolgálni az ELKRAS [Oroszországi, Ukrajnai, Kazahsztáni és Közép-ázsiai Evangélikus-Lutheránus Egyház – a szerk.] küldötteként. Lelkész, majd esperes lett Moszkvában. 2000 decemberében megválasztották a Kazah Köztársaság Evangélikus-Lutheránus Egyháza püspökének. A valamikori utcagyerek Kazahsztánban halt meg evangélikus püspökként ötvenévesen. Nagyszerű barátot, testvért, munkatársat kaptam személyében.

Az igehirdető gyomra. Cseri Kálmán református lelkipásztort Isten az egész magyarságnak adta egy bolond korban. Hite, tudása, evangéliumi lelkülete, igehirdetői karizmája, krisztusi alázata sok ezer embernek jelentett és jelent útmutatást. Én is szerettem őt, de számomra elérhetetlennek tűnt szent puritanizmusa. 2006-ban hívására egy héten át hirdethettem az igét gyülekezetében, Pasaréten. Igyekeztem hitben megélni a helyzetet, de nem volt egyszerű úgy beszélni estéről estére, hogy egy ilyen „tekintély” ül a szószék alatt. Vacsoránál meg is vallottam neki, hogy minden igehirdetés előtt eltölt a félelem, de most, ezen a héten különösen is. Válasza nem magasröptű lelkigondozói, mesteri okítás volt. Összeszorított öklét mutatva csak annyit mondott, hogy szolgálatai előtt neki is ilyen a gyomra.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 19–20. számában jelent meg 2019. május 19-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.