És amikor a gyóni evangélikus templomba megérkeztünk, és csak ücsörögtünk egy picit csendben, a padokban, a kiselőadás előtt, akkor is tudtam, hogy most egy hálaadó imádságot kell elmondanom magamban. Azt viszont egyáltalán nem is álmodtam, hogy a dabas-gyóni Halász Móricz-kúria gazdagon dekorált „Esernyő és gumicsizma” című kiállítása úgy megteszik Klaus Geiger-Feller lelkésznek, hogy mire egyet fordultam, már meg is szervezte, hogy a kiállítás látható legyen az ő protestáns gyülekezetében is, Winterthurban, még idén augusztustól október végéig. Mint ahogy azt sem mertem még álmodni sem, hogy együtt fürdik majd a két gyülekezet a kánikulában, a hullámos Balatonban, közben – úszkálgatva – sorsunkról, örömeinkről beszélgetve. Pedig így volt.

A héten több csoportkép is készült Budapesten a budai várban, Tihanyban és a Hegyestű csúcson is. Együtt csodáltuk megy a Nagyboldogasszony-templomot, és együtt sétálgattunk Szentendrén is – az éppen apadó Duna friss illatából mélyet szippantva. A leggyönyörűbb látványban volt részünk a Halászbástya vendéglőben ebéd közben, majd később üveges táncot is láthattunk a Szeged vendéglőben egy vacsora alkalmával.

A svájci testvéreinknek nagyon tetszett hazánk ízvilága is, a finom gulyásleves és a húsos ételek mellett badacsonyi fehérborokat is megkóstolhattak.

Isten igéjével és imádsággal kezdtük a napokat a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban, melynek szép nagy teraszán minden este közösen énekeltünk – hol németül, hol magyarul – és közben jókat beszélgettünk, nagyokat nevettünk, kikapcsolódtunk, ismerkedtünk és barátkoztunk egymással – az olykor adódó nyelvi nehézségeket egy családként megoldva.

Ez a hét, bár a folytatása volt már a svájciak 2017-es nyári vendégszeretetének, olyan érzelmekkel teli, mély hét volt, amelyről csak ezt lehet elmondani: megajándékozottak voltunk mindannyian. És talán senki sem álmodott volna arról, hogy egy hét alatt ennyire megajándékozottak leszünk a két gyülekezet közti barátságok további elmélyülése által – melynek jövőjéről biztos, hogy még tovább álmodunk.

És a közös út utolsó óráiban, amikor együtt utaztunk Győrbe a vasútállomásra, amikor a peronnál mindenkinek könnyes volt a szeme, és amikor a gyóniak is hazautaztak az éjjel nyugalmában, akkor is tudtam, mennyire klassz volt ez, hogy a két gyülekezet egy hetet együtt nyaralhatott.

Piros színt kapott a naptáramban 2019. július 14–20. Erre a hétre örökké emlékezni fogunk Dabas-Gyónon és remélem, Winterthurban is. Mert egy barátság – még az 1997/1998-as neuendettelsaui tanévből – lám, ide vezetett. És még vajon hova fog vezetni...