Kőszegi templomunk 1783-ban épült késő barokk stílusban, és ekkor készült a templomajtó is. Az akkori előírás szerint a templom kapuja nem nézhetett az utcára, és nem emelhettek mellé tornyot sem. Templomunk épületekkel körbevett kertben, a kíváncsi szemektől elrejtve áll ma is. Az épület a korban jellegzetes, úgynevezett magtártemplom, a fából ácsolt karzat növeli a befogadóképességet.

Amikor templomba jöttél, volt, amikor Te nyitottad ki az ajtaját, de számtalanszor nyitott ajtók vártak. Az eltelt 236 év alatt vajon hányszor nyílott és záródott be?

Néha nehéz eljutni a templom ajtajáig. Van, amikor a megszokás miatt megyünk. Visz a lábunk, hisz vasárnap van. És van, amikor egyszerűen a lelkünk visz be. Úgy érezzük, ott kell lennünk. Megnyugvást találunk.

Fehérre festett templomajtónk fekete vasalatát le tudnánk rajzolni fejből? Pedig hányszor láttuk már! Vegyük most alaposan szemügyre!

Jeney András
Templomajtó

Gyökérről sarjadt, földből égre vágyott,
Vadak tiporták, – torz lett, elvetélt
Hegyek raboltak tőle napvilágot,
Csak bujdosók keresték rejtekét.

Alatta száz év. Mállik szét a szikla,
A szél suhint, s a vén fa már halott;
Szekerce csattog, vasból pánt szorítja,
Nyikordul egyet, s lám – feltámadott.

Belülre néz, hol fény rajzol keresztet,
Hová harang hív élőt s holtakat,
Hol lélek még reményre, csöndre lelhet:
Az ajtó néki nyit meg kőfalat.

Kitárt csoda – mint éj, ha napra fordul –,
Egekben pácolt szálkás tölgydarab;
S míg rá a Földnek új setétje mordul,
Fejszék nyomán lassan csak zár marad.

A réseket beszegzik vakhomállyal,
Ő nyílna mégis búvó életért;
De csonka kéz kopogtat-é imával,
Sebekre kér-e gyolcsot, hófehért?

Jobb lenne, tán, csak zárva semmi lenni,
Harangot, jajszót meg nem hallani,
Jövendőt hagyni mélybe, szennybe veszni,
Tagadva múltat fényt kioltani.

Mégis… Hiába szög vagy durva kampó,
Negédes bülbül szó, mind hasztalan:
A titkot őrző, ódon tölgyfa-ajtó,
Bezárva is – örökre nyitva van.