Márai: „Ilyen nagydolog a szabadság?” – Szavalóversenyt tartottak Miskolcon 1956 emlékére

Márai: „Ilyen nagydolog a szabadság?” – Szavalóversenyt tartottak Miskolcon 1956 emlékére

Share this content.

Forrás: minap.hu, fotó: Mocsári László
Miskolc – Hetedszer hirdette meg október 23-a közeledtével városi versmondó versenyét a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár. Idén először általános iskolás diákok is jelentkezhettek az eddig csak középiskolások részére szervezett megmérettetésen: így csütörtökön hat felső tagozatos általános iskolás, és huszonegy középiskolás gyermek szavalt el egy-egy ’56-os verset.

Volt, aki a költészet, volt, aki a történelem, és volt, aki a személyes élmények felől közelítette meg a forradalom és szabadságharc emlékét – de mindannyiukban közös volt, hogy emlékezni kell. Emlékezni a forradalmat megelőző időkre, és az azt követő megtorlásra.

„Utánanéztem a forradalom előtti és után időszaknak: képeket és videókat nézegettem, hogy megpróbáljam belehelyezni magam ebbe az érzelemvilágba, de persze ez lehetetlen – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Szomor Abigél, a Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium” 11. osztályos tanulója.

Papp Ferenc kulturális főreferens kifejtette, a szavalóverseny célja, hogy továbbörökítse mindazt a tudást, ami a verseken keresztül megérintik a lelkünket, hiszen „mi egy forradalmi nemzet vagyunk”.

Nagyon sok vers és önálló kötet született 1956-tal kapcsolatban, így nagyon gazdag a kínálat, amiből készülhettek a diákok.

„A szavalóverseny fontos feladata, hogy a verseken keresztül közelebb kerüljenek ehhez az időszakhoz. Megismerni, megérteni, megszeretni a verset azáltal, hogy elszavalják azt” – mondta Prokai Margit, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója.

A diákok most is kaptak egy ajánlott verslistát, de más forrásból is választhattak, mint ahogy többen meg is tették.

Hivatkozások: További képek. -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!