Videó:

Krizák Ferenc anyai részről sváb, apai részről részben felvidéki származású. Őseinek a történetét Sólyom Károly evangélikus esperes-lelkész gyülekezettörténeti könyvéből (Egy evangélikus gyülekezet a Duna partján – Egyháztörténelmi tanulmány a paksi gyülekezet történetéről) ismeri.

Szülei földművesek voltak, de őt fiatalabb korában nem érdekelte különösebben a mezőgazdaság, sem az állattenyésztés. Ugyan már a rendszerváltás előtt is volt pár hold földje, de nem hitt abban, hogy egyszer majd ebből fog megélni. Akkor még csak a főállású munkája után foglalkozott a földdel. Aztán egyre többet tanult a mezőgazdaságról. Ma már 76,3 hektáron gazdálkodik a család, elsősorban gabonát, kukoricát termesztenek a birtokon, amelyhez az erdő szélén halastó, forrás és legelő is tartozik.

Életfordulat

Ferenc egyáltalán nem számított arra, hogy jelölik a Magyarország legszebb birtoka versenyben. „Telefonon hívtak, hogy jelölést kaptam – meséli. – Nagyon meglepődtem, és vissza is kérdeztem, tényleg engem akartak-e felhívni ez ügyben. Nem is tudtam, hogy van ilyen verseny. Elgondolkodtam: biztos megfelelők vagyunk-e mi ilyen díjra, biztos, hogy ott a helyünk a jelöltek között? Az utolsó pillanatban adtuk le a beszámolónkat, majd a zsűri elé kerültünk, amely eldöntötte, hogy melyik három birtok kerülhet végül a döntőbe. Augusztus 31-én hirdették ki az eredményt egy nagyszabású gálán. Nem mi nyertünk, de már az is nyeremény volt, hogy jelöltek bennünket.”

Hosszú időbe telt azonban, amíg a gazdálkodó ide eljutott. Krizák Ferenc ugyanis egészen másféle életet élt korábban. „Volt egy komoly fordulat az életemben. Amikor az előző házasságom megromlott, át kellett gondolnom, hogyan folytatom tovább. Számomra szent fogalom volt a házassági fogadalmam, de sajnos válásra került sor. Ekkor csupán két dologhoz ragaszkodtam: ehhez a tanyához és a földekhez. És akkor váltottam: a fix munkahely helyett azt választottam, hogy a magam ura legyek. Ebben az időben lelkileg is igen mélyre kerültem, és elgondolkodtam: miért kaptam ezt a büntetést a Jóistentől? Amúgy is hátrányos helyzetű, szegényebb családból származom; féltem, hogy akkor most megint kezdődik minden elölről. De megvolt ennek az értelme: ha nem ért volna véget az előző házasságom, akkor nem kapom meg ezt a másikat. Most az új családom nem lenne itt mellettem.”

Nem divatból keresztények

Krizák Ferenc és felesége, Krizákné Prantner Mónika keresztényként élnek, és lányukat, Adélt is ebben a szellemben igyekeznek nevelni, jóllehet ha baráti társaságban vagy akár üzlettársak között elhangzik, hogy ők templomba járó család, az nem mindig pozitívum. Jönnek a megjegyzések.

„Számunkra a kereszténység nem divat. Az őseink is jártak templomba, ők is vállalták a kereszténységet, hittek az evangéliumban. Ha a hitünk nem lenne, hová is jutna a világ? – teszi fel a kérdést a gazdálkodó. – Mi próbálunk mindenkit úgy elfogadni, ahogy van, csak az a baj, hogy minket sokan nem tudnak elfogadni azért, mert templomba járók vagyunk, étkezés előtt imádkozunk, és fontosnak tartjuk, hogy a lányunk egyházi iskolába járjon.”

Ferenc a paksi evangélikus gyülekezet tagja. De ő sem volt mindig templomba járó ember. „Konfirmáltam, aztán később elsodort az élet. De amikor édesanyám idősebb lett, és nehezen tudott már mozogni, mindig elvittem a templomba, aztán én is ott maradtam, közelebb kerültem a Jóistenhez. Most már a feleségemmel együtt járunk az istentiszteletekre, ez természetes számunkra. Ő katolikus. Amikor összeházasodtunk, azt mondtam: nem baj, majd az egyik héten az evangélikus, a másik héten a katolikus templomba megyünk, de neki annyira megtetszett az evangélikus istentisztelet, hogy végül inkább ezt választotta.”

A feleség, Mónika azt mondja: az evangélikus egyházban sokkal közvetlenebb hozzáállást tapasztalt, és ez meglepte. Jól érzi magát az evangélikus közösségben, tetszik neki, hogy a lelkészek az igehirdetés során a bibliai igéket megvilágítják és megmagyarázzák. „A prédikációk a szívemhez szólnak, és próbálom levonni belőlük tanulságul azt, ami rám vonatkozik, amiből tanulni tudok – vallja. – Elanyagiasodott a világ, a templomban lenni pedig oázis, ahol fel lehet töltődni, meg lehet nyugodni, barátokat lehet szerezni. Az istentisztelet végén azonban elhangzik az is, hogy hívogassunk másokat, de én sajnos nem tudok kit hívni, bárhogy is szeretném. A gyülekezeten kívül nem találunk olyanokat, akik szívesen beszélgetnének velünk vallási dolgokról. Sokszor megjártuk már, így most már óvom azt belül, amit én érzek. Nem tudom, hogy a Jóisten milyen feladatot szánt nekem, valószínű, nem a meggyőzés az én utam. Lehet, hogy a családom körüli feladatok elvégzésére rendeltettem, és ez is örömmel tölt el.”

Ferenc az előző paksi lelkész, Szabó Vilmos Béla esperes idején lett presbiter. „Már nem tudom, ki javasolt engem a tisztségre, egy biztos, hogy ő kért fel – mondja a gazdálkodó. – Új kihívásnak tekintettem a feladatot, de nem tudtam, mivel jár. Most már a második ciklusomat töltöm. Sok feladatot, problémát meg kell oldani, sok döntést kell meghozni azért, hogy fennmaradjon a gyülekezet. Most új vezetőink vannak, új gondnokunk, felügyelőnk és lelkészünk lett. Jó a hangulat, jó irányba megyünk. A fiatalokat azonban jobban be kellene még vonni a munkába.”

Isten áldásával

A házaspár élete a birtok körül forog. A gazdaság kicsi ékszerdoboz, harmóniát, kiegyensúlyozottságot, rendet látunk mindenhol. Itt boldog emberek élnek – ezt üzeni minden, amerre csak nézünk. „Nem úgy végzem a munkát, hogy »már megint dolgozni kell menni«, hanem öröm, hogy látom a munkám gyümölcseit” – erősíti meg Ferenc.

A ház körül szépen gondozott kertek, mezők, szántók, gyümölcsösök. Az istállókban mezőgazdasági gépek állnak. Mementóként régi eszközökkel – ekékkel, boronákkal, darálókkal, szőlőpréssel – is találkozik a látogató.

Mint megtudjuk, Mónika számára is váltás volt ez az életmód. Városi – paksi – lányként ugyan ki kellett vennie a részét a munkákból a gyümölcsösükben, a kertjükben, de édesapjának a halála után eladták a szőlőt, a traktort, a hordókat. Fotóüzletben dolgozott asszisztensként, később testépítő szalonban volt edző, ezt adta fel azért, hogy férjének segítsen a tanyán. „Hálás vagyok azért, hogy itthon lehetek, nem kell elmennem munkahelyre és azon gondolkodnom, hogy milyen hangulatban lesz a főnököm vagy a kollégáim. Itthon az időmet is magam osztom be, a magam ura vagyok” – mondja.

Mennyiben függ a gazdálkodó élete a termés mennyiségétől? – kérdezzük. „Ha több van, akkor úgy élünk, ha kevesebb, akkor meg azt osztjuk be – magyarázza Ferenc. – Próbáljuk olyan harmóniában élni az életünket, hogy ne függjünk a pénztől, és ne az legyen a fontos, hogy most több vagy kevesebb van belőle. A legfontosabb a kiegyensúlyozott családi hangulat, a mosoly. Az a fontos, ki jön hozzánk vendégségbe, mit csinálunk a hétvégén, hová megyünk templomba… Szeretnénk megadni Adélnak az alapokat, hogy legyen mihez nyúlnia. Sokszor azt veszem észre, hogy jóindulatú irigységet váltunk ki az emberekből, példát mutatunk, hogy így élünk, ilyen harmóniában. Ilyenkor mindig azt mondjuk: valószínű, hogy jó irányba megyünk, mert ha nem így lenne, nem kapnánk ennyi áldást Istentől. Istenhez közel kell kerülni, és akkor lesz harmóniánk.”

A gazdálkodónak és feleségének sok terve van, de lehet, hogy némelyiket a lányuk fogja megvalósítani. Adél rajong a lovakért, és egyszer lovardát is szeretne a birtokon. „Akartunk falusi turizmussal foglalkozni, de letettünk róla – mondja a férfi. – Bár vannak szabályok, mit szabad és mit nem, de sokan úgy gondolják, hogy nekik mindent szabad. Ha egy gyerek ostorral ütögeti a rózsabokraimat, az nekem rosszulesik. A szülőnek rá kellene szólnia, mert így rossz mintát kapnak a gyerekek. Ezért aztán abbahagytuk ezt. De úgy érzem, a valóban rászorulókon jó lenne segíteni. Szeretnék nyaralásokat szervezni árva gyerekek számára, akiknek példát tudnánk mutatni, családmodellt tudnánk eléjük adni. Ugyanígy szeretnék megtanítani a gazdálkodásra olyanokat, akik nem értenek hozzá, és most nincsen pénzük még vetőmagra sem. Ezenkívül össze kellene fogni az evangélikus gazdákat is, hogy megismerjük, a máshol élő evangélikusok hogyan gondolkodnak a mai világról. Lehet, hogy ezt majd el is mondom Mátrai Zotánnak. Izgalmas vállalkozás lenne ez is.”

Fotók:

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 41–42. számában jelent meg 2019. október 20-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.