AZ ÉLŐ KRISZTUS ÉLŐ GYÜLEKEZETE (1Péter 5,1-5.)

Amikor elolvassuk ezt az igét, azonnal világossá lesz előttünk az, hogy bár benne elsősorban a gyülekezet elöljáróságáról, a presbiterekről szól az apostol, később reátér az egyházi élet más rétegeire is és beszél az ifjakról, vénekről és mindenkiről, tehát szem előtt tartja az egész gyülekezetet, mert azt akarja, hogy a gyülekezet s benne mi is legyünk az élő Krisztus élő gyülekezete.

Az ige első üzenete így hangzik: tarts össze!

Ebben az igében Isten Szentlelke a gyülekezetről úgy beszél, mint nyájról. A gyülekezet tehát nem tömeg, hanem nyáj. Mi a különbség a kettő között? Lehet, számbelileg nincsen különbség, a létszám ugyanaz. Mégis egészen más a lelkülete, az összetartozandósági érzése az egyiknek és a másiknak. Az egyház organizmus, a tömeg csak összeverődött emberek alkalmi csoportosulása. A tömeg abban a pillanatban válik nyájjá, mihelyt lélekben egymáshoz tartozónak érzi magát. Jaj annak az egyháznak, melynek népe csak szám és tömeg, nem pedig nyáj! Az Úr azt akarja, hogy az élő Krisztus élő gyülekezete összetartó és összetartozó nyáj legyen.

Isten igéjének ez a követelése a protestantizmus életében sok nehézségbe ütközik. Vannak különleges nehézségek, melyek miatt nekünk nehezebb nyájjá lenni, mint esetleg más keresztyén felekezeteknek. Gondoljunk például arra, hogy a protestáns keresztyénség a gyülekezettel, a nyájjal szemben, akarva-akaratlanul az egyént hangsúlyozza ki. Kiélezve a helyzetet sokszor azt is lehetne mondani, hogy a protestantizmusnak nincsen gyülekezeti hite, hanem benne csupán az egyéneknek van többé-kevésbé összehangolt, néha nagyon is szembenálló hite. 

Sokszor vetik szemünkre, hogy a protestantizmus nem egyházformáló tényező, mert egész kegyességi élete nem a templomhoz és annak oltárához van feltétlenül kötve. Nemcsak a papokon, az egyház hivatalos szolgáin keresztül menetelnek az Atyához, hanem Jézus Krisztus, az egyetlen közbenjárónk által egyénenként is. Nekünk nincs szükségünk olyan személyre, aki közbenjárjon érettünk, akár külön ornátust viselve, akár pedig szentek galériájához tartozóan. Nekünk egyedül Jézus Krisztusra van szükségünk!

Nem tudom észrevetted-e már azt, hogy ez az áldott tényező, az ördög kezében hogyan tudott egyházat, gyülekezetet szétszóró tényezővé válni? Ez az, amiért minket fenyeget az individualizmus: otthon egyedül is olvashatom a Szentírást, imádkozhatom, kegyes gondolatokat táplálhatok magamban s ezt ugyanúgy istentiszteletnek tekinthetem, mintha templomi istentiszteleten lennék. Ennyi is elég annak meglátására, hogy bennünket különösen fenyeget az a veszély, hogy szétszóródjunk, egyedekké váljunk ebben a világban. Tehát különösen nekünk szól ez a parancs: tarts össze!

Van egy másik szétszóró tényező is, amely különösen nekünk, magyar protestánsoknak szól. A mi földrajzi elhelyezkedésünk olyan, hogy meg lehet jelölni a térképen, ahol a protestantizmus nagy tömegben vagy legalább is sűrűbben él. Mindenütt másutt mi szétszóródottságban élünk. Sok magyar evangélikus él, akiknek halvány sejtelmük sincs arról, hogy szerteszét Magyarországon, de meg a világ sok táján is, hány apró, 10–20 személyből álló vagy pár száz lelket számláló kis magyar evangélikus gyülekezet (szórvány) harcolja a hit harcát. Íme, milyen fontos számunkra a parancs: tarts össze, légy nyáj!

Van még egy harmadik szétszóró tényező is, ez pedig az ideológiai félelem. Híveink között sokan vannak olyanok, akik nem tudják felvenni a versenyt és vitát azokkal, akik más ideológiát követnek. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a hívek magukban maradjanak s ezáltal az összetartó erő gyengüljön.

Ezt a parancsot, hogy tarts össze, úgyis hangoztatni kell, hogy tartsd össze a nyájat! Nem elég összetartozni a nyájjal, hanem nekünk is össze kell tartanunk a nyájat.

Viselj gondot a nyájra! Mi szeretjük a gyülekezet minden gondját áthárítani a gyülekezet fizetett alkalmazottjára, de nem lehet. Isten ezt nem engedi! Ugyanis Isten előtt nem lehet azzal a kifogással élni, hogy én nem tudom: hol van az én atyámfia? Én nem helyezhetem magamat a gyülekezeten kívül. Megszakíthatom a gyülekezettel a hivatalos kapcsolatot, sőt kiléphetek egyházamból is, de ezzel nem menekülhetek el az alól a felelősség alól, melyért egyszer Isten számon kér minket: hol van a te atyádfia?

Péter apostol figyelmeztet: Minden gondotokat Őrá (Istenre) vessétek! De azért viselj gondot te is a nyájra, a gyülekezet gondja legyen a te gondod is.

Harmadik üzenete Péter apostolnak: Ne uralkodjatok a gyülekezeten! A gondviselésből hamar lehet parancsuralom csupa jóindulatból. Nem azért, mintha azt gondolnám, a másik úgysem ért hozzá, majd én megoldom. Lehet, hogy túltengő aktivitásból észre sem vesszük: a munkában félretoljuk a másik embert, reánehezedünkés azt kívánjuk, hogy a mi eszünkkel gondolkozzék, a mi kezünkkel dolgozzék. Péter apostol azt mondja: ne akarjatok egyenruhát reákényszeríteni a másikra, tartsuk tehát tiszteletben a másik egyéniségét, lelki szabadságát.

Majd így folytatja az apostol: „... legyetek példaképei a nyájnak.” Mi hajlamosak vagyunk arra, hogy alkotunk egy ideált, egy eszményképet arról, milyennek kell lennie az élő Krisztus élő gyülekezetének s ezt reá akarjuk parancsolni a többire. Ne követelj olyat senkitől, amit magadtól meg nem követelhetsz. Ne küldj, hanem vezess! Az egyszerű példa többet ér, mint egy mázsa tudomány vagy akár egy hatalmas teológiai könyvtár, többet, mint a prédikációk tömkelege, mert a példa azt mondja: lehetséges, én is megpróbáltam!

Péter apostol még két felhívással fejezi be tanítását: „... ti ifjabbak engedelmeskedjetek a véneknek. Egymás között pedig mindnyájan öltözzétek fel az alázatosságot!” Ebben benne van a parancs is: engedelmeskedjetek egymásnak! Nem szabad ebben a részben csupán egy nemzedék problémáját látnunk; mintha a gyülekezetben csupán csak a véneknek lenne véleménynyilvánítási joguk, az ifjaknak neve pedig a gyülekezetben: hallgass! Ez a parancs azt jelenti, hogy a keresztyén gyülekezetben fegyelemnek kell lennie, mert ott is vannak parancsolók és engedelmeskedők, de nekünk egy fejünk van: Jézus Krisztus - Ő az Úr, s mindnyájunknak Neki kell engedelmeskednünk. A gyülekezetben mindenkinek csak annyi joga van, amennyi benne Krisztus parancsából való.

Péter apostol olyan időben írta ezt a levelet, amikor levele olvasóit megalázták. Azt írja Péter nekik: „...ha megaláznak benneteket, ne helyezkedjetek védőállásba, ne próbáljátok magatokat tisztára mosni, ne akarjátok a hamis vádak erejét elvenni, hogy kimutassátok annak hamisságát, csak alázzátok meg magatokat és bízzatok az igazságot szolgáltató Istenben, aki a kevélyeknek ellene áll s az alázatosokat felmagasztalja."