Kondor Boglárka a természettudományok területéről indult, a Debreceni Egyetemen a Földtudományi Intézet hallgatója volt, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem tudománykommunikáció szakán tudományos múzeumi ismeretterjesztést tanult. Jelenleg az ELTE Bölcsészettudományi Karán doktoranduszhallgató, evangélikus diakonisszák kutatásával foglalkozik.

Borókay Zsófia angol–művészettörténet szakon végzett az ELTE-n, korábban gimnáziumi tanárként, illetve az Iparművészeti Múzeumban is dolgozott. Pedagógiai és művészettörténeti tanulmányait egyesíti az Evangélikus Országos Múzeumban végzett múzeumpedagógiai munkájában.

− Idén szeptembertől számtalan, elsősorban az állandó kiállításhoz, de aktuálisan az időszaki – a cipszerek történetét, a szepesi szász identitás családi emlékeit bemutató – tárlathoz is kínálnak különféle foglalkozásokat az óvodástól a középiskolás korosztályig, templomtúrától a szabadulószobáig. Milyen munkálatok előzték meg az őszi debütálást?

Borókay Zsófia: Tavasz óta tervezzük és teszteljük a sokféle tematika mentén felépített programjainkat. Mostanra már kialakult egy állandó paletta, minden korosztálynak már akár négy-ötféle foglalkozást is tudunk kínálni. És még számtalan további ötletünk is van. A tapasztalat szerint minden csoport más foglalkozást kér, bátran válogatnak a programok közül, ami jó. A foglalkozások „tesztelő fázisában” megfigyeljük, mely témakörök érdeklik a diákokat, milyen játékokat élveznek leginkább, és mely irányokban érdemes továbbfejleszteni eredeti koncepciónkat.

− Hogyan épül fel a sokak által ismert – 2016-ban megnyitott –, Luther öröksége című állandó kiállítás, és mely szempontokra érdemes figyelni egy múzeumpedagógiai foglalkozás tervezésekor?

Kondor Boglárka: Az állandó kiállítás egy ötperces animációs kisfilmmel kezdődik, amelyben a látogatók megismerkedhetnek az Insula Lutherana történetével. Három metafora alapján épül fel a kiállítás, amely az evangélikus egyház történetét mutatja be: a Főtér az egyház és az állam viszonyával, a Templom a liturgikus elemekkel foglalkozik, a Ház rész pedig a családi vallási szokások és hagyományok világába vezet. Végül a pincében megtekinthető a második világháborús embermentésnek emléket állító Sztehlo– Keken-szoba. Célunk, hogy a diákság számára az olykor nehezen megfogható témákhoz kapaszkodókat adjunk, hogy felfedezhessék vagy kialakíthassák saját személyes kötődésüket az egyházhoz.

− Mi a szakmai mellett a személyes motivációjuk a múzeumpedagógiai foglalkozások tervezésekor, vezetésekor?

K. B.: Számomra a modern pedagógiai módszertan irányadó. A minőségi szórakoztatás mellett fő szempontom a kényszermentes tanulás. Fontos, hogy a gyerekek maguk találjanak valami személyeset a tárgyainkon vagy a mondanivalónkon keresztül. Ehhez – elsősorban az iskolás korosztály számára – segítséget jelentenek a digitális eszközök, valamint a kézbe vehető, megtapintható tárgyak is. A szemet és a fület egyaránt igénybe véve szeretnénk elmélyíteni az élményt, hogy eljusson a gyerekekhez a mondanivaló, és önmagukat is el tudják helyezni ebben a környezetben.

B. Zs.: Az egyik legfontosabb cél, hogy játszva tanuljanak a gyerekek; a másik, hogy azzal az érzéssel mehessenek haza, hogy ide érdemes visszajönni, mert sok minden van még, amit nem láttak. Minden foglalkozás egy-egy témát emel ki – értelemszerűen az adott témáról minél több ismeretet szeretnénk átadni. Az élményszerzés és az ismeretterjesztés így kéz a kézben járnak.

− Mi a jellemző: főként egyházi iskolákból érkeznek látogatók, vagy tágabb a merítés?

B. Zs.: Az iskolások nagy része evangélikus intézményekből jön. Ha azonban – ismerve a csoport vegyes összetételét – feltesszük a kérdést, ki milyen felekezethez tartozik, rendre megjelenik az országos arány. Mi ezt mindig figyelembe vesszük, és igyekszünk ennek megfelelően alakítani mondandónkat. A nem evangélikusoknak elmondjuk, miben más ez a templom, mint az általuk ismert, és az alapvető felekezeti különbségekre is rávilágítunk, ha látjuk, érdekli őket a téma.

K. B.: Ez a rugalmasság alapvetően jellemző és meghatározó a munkánkban, hiszen van, hogy nagy létszámú csoport érkezik akár a környékről, akár távolabbról, ilyenkor, ha szükséges, csoportbontást is vállalunk. Ha nem is evangélikus kötődésűek a látogatók – én magam például református vagyok, de mostanra már teljesen magaménak érzem az evangélikus identitást –, fontos, hogy találhassanak felekezeti párhuzamokat. Ezzel is a saját személyes életükhöz tudják kötni a látottakat-hallottakat.

− Mi a különbség a korosztályok megszólítási lehetőségei, a használt eszközök között? Miben áll a múzeumi foglalkozások interaktivitása?

K. B.: Az óvodásoknál a játékos feladatok dominálnak, és mivel csak nagyon rövid ideig képesek egyfajta feladatra koncentrálni, érdemes többször váltogatni a feladattípusokat. Az általános iskolás korosztálynál könnyebb, ők már sokszor kérdeznek is. A gimnáziumi korosztálynál jönnek elő a kényesebb, komolyabb kérdések, akár történelmi dilemmák, akár mindennapi problémák, helyzetek elemzésével. Említeném itt a Született feleségek? – Reformer nők a férfiak mellett az egyházban című foglalkozást, ahol a férfi-női szerepek reformáció korabeli valóságán keresztül reflektálhatnak a diákok a mai viszonyokra. Én magam engedem, hogy a gimnazisták használhassák a telefonjukat. Nagyon gyámoltalanok tudnak lenni, ha nem biztosítunk számukra lehetőséget saját digitális eszközeik használatára. Fotózhatnak, videót készíthetnek a témához kapcsolódva, ezeket megoszthatják egymással a Facebookon, így jobban átélhetik, magukénak érezhetik a múzeumban eltöltött időt. Ami a kisebb korosztály bevonását illeti: vannak másolataink úrvacsorai kelyhekről, kannákról, keresztelőkancsóról, feszületekről – ezeket sokszor körbe is adjuk, kesztyűben nyugodtan megfoghatják, megnézegethetik őket.

B. Zs.: Hasonlóképp – megfelelő felügyelet mellett – régi énekeskönyveket, tokba tett Kossuth-bankót is körbe lehet adni. Emellett kulcsfontosságú, hogy a gyerekek hazavigyenek valami emléket, amellyel kapcsolatban beszélhetnek az itteni élményeikről. A legjobb, ha maguktól, saját kezűleg készíthetik el a tárgyakat – például a Szövevényes szimbolika című foglalkozásunk keretében a legutóbb múzeumi növény- és állathatározót készítettünk a kisiskolásokkal.

− Mit lehet még a múzeumban játszani?

B. Zs.: Van egy a látogatók számra is megtapintható, rendezhető oltárunk is Pécs-Pogányból. Ezen az oltáron szoktuk megjeleníteni a különböző liturgikus színeket: a gyerekek maguk választhatják meg az egyházi ünnepnek megfelelő terítőt, és rendezhetik el a tárgyakat az oltártérben. A játékok során fontosnak tartom a már ismerős motívumok, szimbólumok ismétlését, újbóli megjelentetését, egyrészt rögzítés céljából, másrészt pedig sikerélményt jelent a gyerekek számára, ha az újból feltűnő fogalomra, dologra ráismernek. A gimnazista korosztállyal az Éld át a nagy pesti árvíz eseményeit! című foglalkozásunkon pedig eljátsszuk az 1838-ban a Deák téren történteket. A templomot – többek között a Kálvin téri református templommal együtt – megnyitották az árvízkárosultak előtt, az egyház tehát valós segítséget tudott nyújtani a rászorulóknak. A drámapedagógiai módszernek köszönhetően a gyerekek többet megjegyeznek a történésekből, és önmagukról is tanulhatnak valamit. A foglalkozást segíti, hogy számtalan feljegyzés, adat, tárgy áll rendelkezésre ebből az időszakból.

K. B.: Több tudományterületbe is belekóstolva fontosnak tartom a látszólag ellentétes témák közötti párhuzamok keresését. Mondok egy példát: a fenntartható fejlődés jegyében színes kupakokból még a Luther-rózsa is kirakható. Különösen népszerű a természettudományos előéletemről árulkodó, a múzeumok éjszakáján részben bemutatott lutheránus szertár is, amely izgalmas kísérleteken keresztül a természettudományok és a vallás találkozásának lehetőségeit mutatja be. Fontosnak tartom, hogy az apró kis mozaikokat alkotó tudáselemek egy nagy, áttekinthető egésszé álljanak össze.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 47–48. számában jelent meg 2019. december elsején.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.