– Hogyan született meg a döntése, hogy újra iskolapadba ül, mégpedig egyházunk egyetemén?

– A családomhoz köthető az indíttatásom. Édesapám evangélikus volt, édesanyám katolikus, és a testvéreimmel mi is katolikusként nőttünk fel. Pár évvel ezelőtt azonban eldöntöttem, hogy felekezetet váltok, mert érzelmileg és szellemileg mindig közelebb állt hozzám az evangélikus gondolkodás. A katolikus családi neveltetés ellenére mindig az volt az érzésem, mintha Luther Márton ott ült volna a nappalinkban, hiszen édesapánk olyan sokat mesélt róla. Ha megkérdeztek volna minket kisgyerekként, hogy melyik történelmi alakkal találkoznánk szívesen, biztos Lutherre esett volna a voksunk. A hitbeli elkötelezettségén túl, nekem Luthernek a bátorsága is rokonszenves, fontos. Ő úgy állt oda egy világ elé, harcos hitbéli meggyőződésével, hogy az életét is kockára tette. Számomra ez egészen lenyűgöző és roppant vonzó az evangélikusságban. Azt gondolom, hogy evangélikusnak lenni együtt jár egyfajta bátor mentalitással, az igazságért való feltétel nélküli kiállással.

– De bizonyára nem csupán a gyermekkori emlékei rejlenek a döntése mögött.

– A másik szempontom az emberi lélek volt. Jelenlegi hivatásomban is a bűnelkövetés okait keresem. Mi van a háttérben, hogyan lesz valaki bűnös emberré? Miközben tudjuk: mindannyian bűnös emberek vagyunk. Amikor a börtönben interjúkat készítünk az elítéltekkel, mindig az a benyomásom: lehet, hogy aki szemben ül velem, az emberi törvények szerint is bűnös, és ennek megfelelően kapott egy földi ítéletet, de igazán nem különbözünk egymástól, mert mindannyiunkban benne van a bűnre való hajlam. Az, hogy ez milyen mértékben tör felszínre, részben egyéni tulajdonságoktól függ, de elsősorban a környezet befolyásolja, döntően az elszenvedett hátrányok és sérelmek indítják el bűnelkövetés útján az embert. Biztos vagyok abban, hogy a hit és maga az Úristen, akiben hiszek, rendkívüli segítséget nyújt a bűnös állapottal való megküzdéshez, ő jelenti a megoldást. Nagyon szeretnék lelkész lenni, ezzel a céllal jöttem az egyetemre, de e tekintetben is a Jóisten kezébe tettem az életemet. 

A cikk itt folytatódik.