„Nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk” (ApCsel 28,2) – Veszprémi imahét

„Nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk” (ApCsel 28,2) – Veszprémi imahét

Share this content.

Forrás: Veszprémi Egyházmegye, Magyar Kurír
Veszprém – Veszprémben a Szent Mihály-főszékesegyházban tartották az ökumenikus imahét nyitóalkalmát január 19-én. Az eseményen jelen volt Udvardy György érsek; Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke; Nagy Károly apát-kanonok, a bazilika plébánosa; Tornavölgyi Krisztián irodaigazgató, plébános; Stadler László Dezső plébános; Isó Zoltán evangélikus lelkész; Závodi Zsuzsanna református lelkész, valamint Niederhoffer Zoltán református lelkész.

A liturgia kezdetén Udvardy György érsek köszöntötte a különböző felekezetekből érkezett testvéreket. „Vannak, akik azt mondják, mit ér egy hét imádság az egységért egy évben. Én úgy gondolom, hogy nagyon sokat” – mondta az érsek. „Mi lenne, ha nem tennénk? Ha nem lenne ez az egy hét, nagyon nehéz lenne megélnünk testvéri közösségünket. Az imádság olyan légkört teremt, amiben helyesen ismerjük meg önmagunkat. Az imádság fölszítja bennünk a vágyat az egység iránt, amit Krisztus kívánt. Imádságunkat azzal a bizonyossággal végezzük, hogy a Szentlélek által valóban testvérekként tekinthetünk egymásra” – fogalmazott köszöntőjében Udvardy György érsek.

Steinbach József református püspök az imahét mottójáról elmélkedett: „Nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk” (ApCsel 28,2).

A résztvevőket a szertartás végén minden felekezet képviselője áldásban részesítette.

Az eseményről szóló bővebb beszámoló ITT olvasható.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!