„A hangom megvan, a kedvem megvan, úgyhogy csinálom” – Életműdíjat vett át Novotny Zoltán

„A hangom megvan, a kedvem megvan, úgyhogy csinálom” – Életműdíjat vett át Novotny Zoltán

Share this content.

Forrás: MTI, nemzetisport.hu, fotó: Tumbász Hédi
Budapst – Novotny Zoltán, a Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóbizottságának korábbi elnöke, a Magyar Rádió és az MTVA 79 évesen is aktív rádióriportere 2020. február 10-én, hétfőn este vehette át életműdíját a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) 83., budapesti kongresszusán.

A szakember 1985 és 2002 között a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) elnöke volt, vezetésével 1992-ben és 1999-ben is AIPS-kongresszusnak adott otthont a magyar főváros. „Nyilván ez is benne volt a díj odaítélésében, de én ezt az egészet úgy fogom fel, hogy a korábbi elnökségi tag, Szombathy István, a volt főtitkár, Gyulai István és az egykori kincstárnok, Boskovics Jenő munkájának jutalma is ez az elismerés” – fogalmazott az MTI érdeklődésére Novotny Zoltán, az MSÚSZ tiszteletbeli elnöke, akinek Gianni Merlo, az AIPS elnöke nyújtotta át az életműdíjat.

Novotny Zoltán az 1968-as mexikóvárositól kezdve a 2016-os Rio de Janeiró-i játékokig megszakítás nélkül 13 nyári olimpiáról közvetített, de érdekességként elmondta, hogy már az 1964-es tokiói olimpia alatt tagja volt az itthoni stábnak, ahogy tagja lesz idén nyáron is, amikor szintén a japán főváros lesz az ötkarikás házigazda. Közvetített a többek között Magyarország által is bojkottált, 1984-es Los Angeles-i olimpiáról is, s ettől kezdve sorozatban hat ötkarikás eseményen ő volt a „főnök”, azaz ő vezette a rádió stábját.

„Összesen huszonhét magyar aranyérmet közvetíthettem az olimpiákról. Az első a gerelyhajító Németh Angéla mexikóvárosi győzelme volt, az utolsók pedig Rióban Hosszú Katinka három aranya és a női kajaknégyes diadala, de a századik magyar elsőségnél, Hegedüs Csaba sikerénél is ott voltam” – elevenítette fel a rádióriporter, aki a súlyemelő Földi Imre, a birkózó Kocsis Ferenc vagy az úszó Gyurta Dániel olimpiai győzelmét is kiemelte a 27 közül.

Novotny Zoltán ma is rendszeresen közvetít, műsort vezet, ahogy fogalmazott, „a hangom megvan, a kedvem megvan, úgyhogy csinálom”.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!