Első napirendi pontként Antal Bálint, a Luther Kiadó igazgatója, valamint munkatársai, Kézdi Beáta és Boda Zsuzsa szóltak arról, hogyan tudnak együttműködni a gyülekezetek és a kiadó az idei és a jövő évben.

Ezután az evangélikus múzeumról esett szó; Borókay Zsófia és Kondor Boglárka Múzeumi Mulatságok (kor)határok nélkül címmel tartottak beszámolót.

Sor került a Lelkészi Életpálya Modell (LÉM) éves esperesi kiértékelésére, Ihász Beatrix esperes pedig Az esperes felelőssége a lelkészei jólétéért címmel tartott gondolatindító előadást.

Az ebéd után Szarka István esperes előadása következett A gyülekezetek működőképességének objektív mérése – Van-e valódi gyülekezetépítő haszna a kiscsoportos hittanoktatásnak? Lehetséges–e a hittanterheket csökkenteni? címmel.

A vizitációk rendjével kapcsolatban Keczkó Pál osztotta meg tapasztalatait és ehhez csatlakozott a többi esperes is, majd Cselovszky Ferenc esperes felvezetése után az országos iroda részéről Krámer György és Csorba Gábor szóltak a kötelező offertóriumok rendszeréről, annak átláthatóságáról, motivációiról és hatékonyságáról.

Egyházunk jelenlévő püspökei, Fabiny Tamás, Kondor Péter és Szemerei János válaszoltak ezután az aktuális kérdésekre, majd úti áldással ért véget az alkalom.

Keczkó Pál áhítata:

„Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért.” (Zsolt 23,3)

Jézus mondja: „Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem.” (Jn 10,1-4)

„Mit szoktak csodának nevezni?” Azt, amit azelőtt senki sem látott, ami soha nem történt meg? Azt, ami kívül esik tapasztalataink körén? Ami ellentmond a józan észnek? Ami valószínűtlen, vagy ritkán fordul elő, a megtörténtének nincs tanúja? Tapasztalataim alapján azt tudom mondani: a csodának az az ismérve, hogy Isten teszi. Ez azt jelenti, hogy aki nem hisz, azzal nem történnek csodák? Nem jelenti azt. Mert a nem hívő embernek úgy működik az agya, hogy úgyis természeti okokkal, vagy valószínűségelmélettel, esetleg a szabály alóli kivételekkel fogja magyarázni a csodát. A hívő ember számára pedig a csoda Isten beavatkozása az események természetes menetébe, a hívő ember örömet érez és megtelik hálával, ha csoda történik.” (Idézet Ljudmilla Ulickaja: Daniel Stein, Tolmács c. regényéből) Daniel Stein, a zsidó menekült szavai ezek, akinek az életéről a második világháború borzalmai közepette azt mondaná az utca embere, hogy fordulatokban gazdag vagy szerencsés volt. Ő maga pedig, a hívő ember szemével Isten gondviselését, beavatkozását látta. A hívő ember meglátja a jó pásztorként mellette álló Istent életének eseményeiben.

A mai két ige, a Jó Pásztor képe, metaforája a Biblia egyik legkedvesebb, legidillibb üzenetét tárja elénk. Eszembe jut a tavalyi családos istentiszteletünk Jó Pásztor vasárnapján, amikor a gyerekekkel egy nagy pásztorbotot ragadva egy rövid „vándorútra” indultunk a templomon belül, megállva egy-egy helyen, hogy átéljük, megértsük, mit is jelent számunkra Jézus jelenléte. „Nevén szólítja őket, ismeri az övéit…” – megálltunk egy helyen és ott találtuk a keresztelési anyakönyvünket; kikerestük közösen egy-egy gyermek nevét, keresztelési bejegyzését. Közösen megállapítottuk, hogy számon van tartva, ő hozzánk tartozik, de nemcsak mi ismerjük, Jézus is ismeri őt. A juhok ismerik a jó pásztor hangját, aki nevükön szólítja őket: egy-egy önként vállalkozó gyermek szemét bekötöttük, majd kihívtunk néhány anyukát, köztük a sajátjukat is, és miután mindenki kimondta a gyermek nevét, a hang alapján oda kellett mennie saját édesanyjához. Jézus hangja ilyen: ismerős, biztonságot jelentő hang számunkra. 

Persze felnőtt fejjel tudjuk: ezeknek az igéknek az igazi és megerősítő üzenete az életünk kihívásai és terhei között bír igazi jelentőséggel. Mert nemcsak a füves legelők idilli környezete, de a halál árnyékának völgye is szegélyezi sokszor utunkat, ahogy azt az idézett regény főhőse megélte. A bátorítást az jelenti számunkra, hogy a nálunk összehasonlíthatatlanul nagyobb, a Mindenható Isten van velünk, Ő vándorol velünk. S az Ő jelenléte biztonságot jelent számunkra; az, hogy a kezében tartja sorsunkat, de ennek a világnak a sorsát is. 

Ebből az is következik, hogy a hangjára odafigyelünk, hogy az Ő szavának, akaratának engedelmeskedünk, annak tekintélye van számunkra. „Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem.” Jézus akkor is Úr kell, hogy legyen számunkra, amikor engedelmes követőivé szegődünk. Az Ő jelenléte biztonság, de az Ő jelenléte az Imitatio Christi megvalósulásáért tett erőfeszítést is jelenti, kötelez minket a hozzá méltó életre, magatartásra, az Ő szeretetének a továbbadására. Az Ő útba igazító szava, igéje tekintély számunkra, amelyre figyelünk, amely az életünk, boldogulásunk záloga. Legyen ez a mai alkalom is ennek látható jele, az Ő jelenlétének a biztonságában, az Ő jelenlétében, amely megadja gondolataink, szavaink irányát, Őhozzá méltó formáját. Ámen.