Ökumenikus szemléletem révén a sajátomon túl, több felekezet hitéletébe is bekukkantottam. Aztán egy hét után, magam sem tudom, de szépen minden letisztult: megmaradt három-négy, ahova gyakrabban visszatértem. Közben arra is rájöttem, hogy milyen kommunikációs stílusú, hangfekvésű, gondolatmenetű prédikációk, előadások tartják meg a figyelmemet és adják meg a számomra szükséges lelki táplálékot.

Persze, ezzel nem azt szeretném mondani, hogy mások gyengébbek vagy rosszabbak, csak engem ez szólít meg a legjobban. Ebben érzem azt, a „hozzám, nekem szól érzést”, s benne a Szentlélek erejét. Miután ezeket megtaláltam már a házi munkák végzése (főzés, mosogatás, teregetés), de még akár sportolás közben is, hallgatok rövid videós áhítatokat vagy hosszabb teológiai podcasteket, bibliaköröket. A vasárnapi prédikációk hétközbeni hallgatása pedig az Ige magyarázatának, értelmezésének többféle megközelítését kínálja. Magam is rácsodálkozom a kereszténység és benne egyházunk sokszínűségére, de egyben egyediségére is. Hiszen ugyanazt az igét milyen sokféleképpen lehet értelmezni. S talán a személyes életutunk is ugyanilyen sokszínű, de mégis egyedi, és nem véletlen, hogy abban a pillanatnyi napi élethelyzetben, amiben akkor pont vagyok, épp azt a lelkészt vagy prédikációt hallgatom. Hiszem és érzem is, hogy akkor épp arra van szükségem. Persze, azért szerintem ezekkel a tartalmakkal is mértékkel kell bánni, mert egyrészt nem helyettesíthetik Isten üzenetének tényleges forrását, a Biblia olvasását, másrészt, a saját személyes istenkapcsolatunk nem merülhet ki csak e tartalmak hallgatásában. Viszont most ebben a bezárt világban milyen jó, hogy a Jóisten az internet világán keresztül is lehetőséget ad az Evangélium hirdetésére és a még keresők rátalálására.

Az én személyes karantén liturgiám

Már több mint egy hónapja tart ez a bezárt világ, ami számomra a nyitást hozta, de nem kifelé, hanem befelé önmagamba, és még jobban Isten felé. Igaz az utóbbi időben tudatosan is készültem rá, hogy egy kicsit hosszabb időre elvonulok a világ zajától, de azért őszintén bevallva, nem így terveztem, de ha már így alakult, hát kihasználtam. Ezért az első napok pánikhangulatát legyőzve, tudatosan kezdtem el építeni a mostanra jól működőképesnek is mondható világomat. Ez most egy kicsit a szerzetesi életből vett napi liturgikus elemek még tudatosabb beépítését jelentette az életembe. A reggeli ébredést követően eddig is foglalkoztam Isten üzenetével. Ennek már évek óta kialakított menetrendje van, akár nevezhetjük saját liturgiának is. Igaz, akkor lényegesebb rövidebb (15 – 20 percre) időtartamra korlátozódott. Az éjjeli szekrényemen sorakoznak azok a könyvek, imádságos füzetek, no és a Biblia, amelyeket napi szinten használok. Még az év elején hallottam, hogy egy lelkész, prédikációjában ajánlotta ezek fontosságát. Mielőtt még kinyitom a szemem, megfogalmazom a tíz hálát, ami azt jelenti, hogy hálát adok 10 dologért. Kezdetben gyorsan ment, de mindig igyekeztem figyelni arra, hogy legalább néhány hétig ne ismételjek. Ekkor már jobban végig kellett gondolnom, miért is lehetek hálás azon a reggelen. Ekkor kezdett izgalmassá válni, mivel olyan apró dolgok is az eszembe jutottak, hogy meg tudom mozdítani a kezemet, érzem a friss kávé illatát, amit a férjem készített, és kellemes meleg van a lakásban… ami eddig számomra teljesen természetes volt. A kávét követően a kezdő reggeli imáimat Varga Gyöngyitől és Percze Sanyitól tanultam a tavalyi csobánkai lelkigyakorlaton. Ezután jön az Útmutatóban kijelölt igeszakaszok olvasása, rövid értelmezése. Aztán az elolvasott négy igeszakasz közül egyet kiválasztok, és arról mélyebben is elmélkedem. Ezeket a gondolataimat papírra is vetem. Majd kezembe veszem az idei évben megjelent Napi ige könyvet, amiben szintén az Útmutatóban található igeszakaszokhoz kapcsolódóan van egy rövid áhítat. Végül a Mai ige az Erő, ami nem fogy el, buzdító elmélkedések 40 napra című kiadványában lévő soron következő részét olvasom el, és válaszolok a végén lévő kérdésekre. Bár előre nem tudom, mit tartalmaznak ezek a kiadványok, mégis gyakran tapasztalom, hogy egy–egy gondolat, útmutatás végigvonul az összesen, mintha egy előre megtervezett rend szerint következnének. Olyan is volt, hogy a Mai ige elmélkedéséhez kapcsolódó kérdésre a következő igeszakasz olvasása közben kaptam választ. Ezek nagyon megerősítően hatnak rám, szinte kézzelfoghatóan érzem a Szentlélek munkálkodását. Talán így, első olvasásra időben hosszúnak tűnik ez a reggeli liturgia – ilyenkor az idő múlását szinte észre sem veszem, pedig gyakran több mint egy órára is kinyúlik – viszont most ebben az élethelyzetben ezt megengedhetem magamnak. Majd délután újra előkerül az Ige, de most már egy másik formában. Pihenés vagy házimunka közben meghallgatok egy-egy Evlelkész podcast-ot, prédikációt, áhítatot. Este pedig újra hosszabb időt töltök személyesen is Istennel, amikor a hálaadó imám és a napi önvizsgálatom kerül előtérbe. Így több mint egy hónap után, az fogalmazódott meg bennem, milyen jó lenne ezt megtartani a karantén utáni időszakra is. Most ezért /is/ imádkozom!

Tovább az úton – zarándoklat, egy kicsit másként

Sosem gondoltam volna, hogy éppen ebben a bezárt világban indulok zarándoklatra. Kezdetben csak olyan tartalmas lelki időtöltésnek szántam. Azért a megértéséhez egy kis magyarázatot is fűzök: még 2017-ben vettem részt először azon az ökumenikus zarándoklaton, ahol különböző felekezetű egyházak tagjai ily módon fejezték ki a Krisztusban való egységüket. Az ott szerzett élmények, tapasztalatok, ismeretségek a következő és az azt követő évben is útnak indítottak. Ezekről a hetekről zarándoknaplókat is vezettem. Ebbe mindennap tettem bejegyzéseket, az útszakaszokról, az átélt élményekről, érzésekről vagy problémahelyzetekről, amelyek akkor foglalkoztattak. Emellett ide kerültek a lelki vezetők által megfogalmazott elmélkedésekhez kapcsolódó kérdések, bibliai szakaszok, tematikus tartalmak is, és eme füzetben kaptak helyet a zarándok és Taizéi énekek is, amelyeket oly sokszor énekeltünk az út során. S most ebben a karantén világban, újra elővettem a füzeteket és „útnak indultam”. 

Gondolatban – hol hosszabb, hol rövidebb időtartamban – végig jártam a napi szakaszt, felidézve annak szépségét vagy akár fizikai és lelki fájdalmát. Egy-egy kedves eseménynél, hosszabban is elidőztem, újraéltem annak pillanatait. A mélyreható beszélgetések, a csendes szakaszok, az esti közös éneklések, s akár egy templombelső világa is került lelki szemeim elé. Sokszor olyan apró részleteket is fel tudtam idézni, hogy kik ültek mellettem, miről beszélt a lelkész és még az érzést is újra átéltem, amit akkor ott éreztem. Fülembe csengtek a reggeli áhítatok útravaló gondolatai és a csendes szakaszokban megélt belső vívódásaim. Majd fellapoztam a zarándokfüzet bejegyzéseit és napról – napra érdekes, tanulságos és felemelő dolgok jöttek fel belőlem. Ez így ment 21 napon keresztül. Tegnap a végére értem. Ma reggel már nem indultam útnak, hanem olyan zárásként, elgondolkoztam azon, hogy mit is adott nekem ez a „belső zarándoklat”? Az utak mindenféle értelemben történő – a maga az út fizikai menetére és lelki oldalára is gondolva –„újra járása” sokszor válaszokat adott az életem egy-egy megoldatlan, bizonytalan kérdésére, gyakran újra fájdalmas sebeket tépett fel vagy éppen csak rámutatott egy mára megoldódott akkori krízisre, élethelyzetre. A mostani fizikai bezártság ellenére újra jártam a Jóisten csodálatosan teremtett világát, a természetet is. Hálás vagyok, hogy az Úr még így is tovább vitte bennem a zarándoklatokat! Bár én imádkozom azért, hogy az idén nyáron is újra útra kellhessek, de hogy a mostani helyzetben ez ténylegesen megvalósul e, azt még csak tényleg a Jóisten tudja. De azt is tudom, hogy bármikor, újra útnak indulhatok…