– Olasz példa nyomán indult március közepén a balkonéneklés egyházunkban; bizonyára többen is az ön Facebookoldalán látták meg a felhívást. Azonnal tudta, hogy importálni szeretné ezt a szokást?

– A történet előzménye, hogy hónapokkal ezelőtt, a koronavírus-járvány kínai kitörésekor láttam a vuhani képeket. A kijárási tilalom alatt az emberek a toronyházakban átkiabáltak az erkélyekről, beszélgettek egymással, majd ez valahogy énekléssé formálódott. Elgondolkodtató, felemelő, megható képsorok voltak: karanténjukban mégis közösséget alkottak, így is próbálták átvészelni ezt az embert próbáló időszakot. Aztán megjelent a vírus Európában, s jól ismerjük az olaszországi drámai fejleményeket: a lezárt városokban Istenhez fohászkodva, köszönetképpen az egészségügyi személyzet erőfeszítéseiért és nem mellékesen egymás megajándékozásaként kezdték el a balkonéneklést. Egyházközségünkben március 15-én volt az utolsó istentiszteleti alkalom, március 16-tól bezártak az iskolák, a gyerekeim is itthon maradtak. Így jutott eszembe, milyen jó lenne, ha mi is belefognánk az esténkénti éneklésbe. Ha nincs is balkonunk, de az ablakot ki lehet tárni. Választunk egy szép esti éneket, akár egy gyertya fényénél el lehet énekelni, lehet imádkozni, azokra gondolni, akik most nagy nyomorúságban vannak, és azokra, akik a lelküket teszik ki a rászorulókért az élet különböző területein.

– Akik ismerik önt a Facebookról vagy máshonnan, tudják: rendkívül érzékeny a nyelvi humor iránt. „Gyúlatya”-ként e sorok íróját nemegyszer nevettette már meg. Az éneklős mozgalomnak is a „keresztapja” lett…

– Több neve van a kezdeményezésnek: Balkoncert, Balkon Fantasztiksz, BF [utalva a Balkan Fanatik nevű, műfaji és stílusbeli határokat átlépő együttes nevére – a szerk.], ha már játszunk a szavakkal. S én lettem a „Balkonúr” mint szervező. Kezdettől fogva mi is énekelünk a családdal. Esténként felmegyünk a templom karzatára – ha nem is mindennap, de amikor tehetjük – gyülekezetünk kántorával, Gölles Martin karnaggyal, és elénekelem az aznapi dalt. Legnagyobb örömömre már a harmadik estén a szomszéd kisfiú, Soma trombitált, elfújta az Adjon Isten jó éjszakát-ot, áthallatszott hozzánk. Felemelő élmény volt! Szerdai napon kezdtük el, s a következő hét keddjére összeállt egy heti rend. Ennél többet nem is szerettem volna, a beindítás sikerült, nem magam akartam meghatározni hónapokon keresztül, hogy mikor ki mit énekeljen. Persze szép, ha ugyanaz az ének hallatszik a szomszéd házból is. Az első heti rendet az ökumenikus énekfüzetből állítottam össze, később pedig kiegészítettem kedvenc evangélikus énekeimmel: Ó, maradj vélem, az est közelget; Szép hajnalcsillag; Ó, terjeszd ki, Jézusom… De volt kánon: Itt az este, ránk borul árnya; volt csángó magyar népdal: Adjon Isten jó éjszakát vagy gregorián eredetű dallam is: Krisztus, ki vagy nap és világ.

– A BF az indulás óta ökumenikus lett, és az országhatárt is átlépte.

– Az induláskor Első Magyar Ökumenikus Balkonéneklésnek neveztem a közösséget. Vagyis bárki csatlakozhat határon innen és túl, aki tud magyarul, és szívesen énekel velünk. Közös keresztény énekkincsünkből és magyar gyökerű dalainkból is válogattam, és erre biztatok mindenkit. Az Evangélikus énekeskönyvben is sok olyan ének van, amely felekezeti határokon átível. Sorolhatnám a történeteket… Már az elején kértem, hogy aki tud, készítsen kis videót, töltse fel, küldje el nekem. Hihetetlen, hány evangélikus gyülekezetből érkeztek pár perces videók, megható látni, hogy megmozdultak a testvérek. Készültek videók, képek erkélyről, ablakból, templomi karzatról. Érkeztek nagyvárosból és kistelepülésről. Jött kép Szlovéniából, a dombtetőről Andrejek Györfi Judit lelkésztől. Népdalénekest kértem a környékről, énekelje el az Erdő mellett estvéledtem kezdetű népdalunkat, sok megosztást kapott.

– Véleménye szerint hogyan segít ez a lelki összekapcsolódás ebben a krízisben?

– Ez abban mérhető le, hogy immár a saját útját járja a mozgalom. Ki-ki magára talált. Magam már nem koordinálom, de énekelek a családommal. Az Evangélikus énekeskönyv esti és böjti énekeit válogatták a testvérek, ahogy látom a felvételekből.

– Az ön sokszórványos egyházközsége hogyan ünnepelte idén a húsvétot?

– Hat gyülekezetem van Szepetnektől Marcaliig. Nehéz a kapcsolattartás. A hónap első istentiszteletén például öt helyre szoktam menni, ebből három úrvacsorás alkalom. Százhúsz kilométer autóval. Sajnálom, hogy nem lehettünk együtt. Böjt elején az volt a tervem, hogy Szepetneken, Nagykanizsán, Sandon, Szőkedencsen kérek az oltárról egy-egy kis csokor virágot, és a legkisebb gyülekezet, Marcali oltárára teszem le meglepetésnek. Ez sajnos nem jöhetett létre, de a vasárnapi online istentiszteleten virtuálisan átnyújtottam. Gyülekezeti újságot adtunk ki az ünnepre háromszáz példányban, önkéntesek hordták ki a postaládákba. Köszönjük a Luther Kiadónak a Mi, evangélikusok című kiadványt, amellyel gazdagítani tudtuk kis csomagunkat. Az online istentiszteleteken pedig vasárnapról vasárnapra találkozunk. A húsvét utáni hat vasárnapon, egészen pünkösdig, végigjárom hat gyülekezetem templomait, és bár közösség nélkül, de onnan hirdetem az igét az internet segítségével.

– Karantén ide, karantén oda, a humorra napról napra szükség van, s ezt ön szállítja is a közösségi oldalakon. Sok karikatúrát továbbítok nem egyházi körökben is – osztatlan sikerrel. A nevetés gyógyít, vigasztal, erősít… Egy fotón Luther Márton wittenbergi szobra áll, kezében a Szentírás. A kép szövege pedig így szól: „Mindeközben Wittenbergben: Itt állok, másként nem tehetek… De kérlek, ti menjetek haza!”

– Édesapám szerette mindig megnevettetni a társaságát finom humorral, sosem bántóan, hanem szórakoztatóan. Az evangélikus gyökerekre utalva pedig a lutheri hilaritást említeném. Luther Márton azt mondta: „Ha tudnám, hogy Istennek nincs humora, nem is akarnék a mennybe jutni.” Azt gondolom: szabad viccelni, jókedvűnek lenni. A humor megerősít bennünket, összefog, könnyíti a terhet, közösséget teremt. S akik ismernek, tudják, hogy a Facebookon már régóta „garázdálkodom” ebben a tekintetben. 2012-ben kezdődött, wittenbergi ösztöndíjas voltam, a Luther-évtizedet szervező csapat tagja. Baráti kapcsolatok révén sok nevettető alapanyag birtokába kerültem, ezeket küldözgettem haza. Leginkább a Luther megmondja elnevezésű Facebook-oldalon landoltak a viccek, megmagyarított karikatúrák, paródiák, önmagukért beszélő képek. Úgy gondolom, jó fogadtatásuk volt. A mostani, mentálisan is megterhelő helyzetben pedig… jót tesz a humor. Így is el lehet mondani azt, amit keményen és ridegen nem szeretünk már hallani. Például azt, hogy „maradj otthon”. Ezzel szabad viccelni, mert a szándék jó. Néha muszáj nevetnünk magunkon, a helyzeten, hiszen mindannyian egy hajóban evezünk, egy malomban őrlünk, egy cipőben járunk. Illetve… egy cipőben őrlünk, egy malomban evezünk, egy hajóban járunk, ha összekeverem… és máris mindenki mosolyog. Az együtt nevetés segít, hogy átvészeljük ezt a mindannyiunknak szokatlan, nehéz időszakot.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 15–16. számában jelent meg 2020. április 26-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.