Gyerekkoromban nem szerettem a húsvétot, általában a pacsuli kölnik miatt, amiből 15-20 adagot is kaphattam vidéki parókiánk teraszán, de olyan alkalom is akadt, amikor érettségi előtt a szépen (töltőtollal) kidolgozott tételeim váltak a locsolkodás áldozatává, mert az egyik osztálytársam szódásszifonnal akarta biztosítani a hagyományok fennmaradását. Felnőttként azonban már közelebb állt hozzám a nagyhét, mint a karácsony, különösen a nagypéntek drámája, nagyszombat csendje, hiszen mi értelme van halál nélkül az életnek, dráma nélkül a megkönnyebbülésnek, csend nélkül az ujjongásnak? Különösen kedves a nagyhét, mióta férjem barátai révén, többnyire nagycsütörtökön széder-vacsorán is részt vehetek, tehát nem hogy ökumenikus, egyenesen vallásközi szokott lenni nálunk a nagy tavaszi ünnep. Azért írom így, hogy ünnep és nem úgy, hogy ünnepek, mert valahogy összeér a kettő és jobban értem a „saját” keresztény ünnepem is, mióta a széder este is hozzátartozik. Ezért is volt nagy kérdés ezen a tavaszon: hogyan ünnepeljük a pészahot, a feltámadást és bármit két kisgyerekkel, hatvan négyzetméteren?
A saját tapasztalataim egészen üdítőek voltak: Zoom-on keresztül tíz nappaliban ülhettünk egy asztalnál, gyertyát gyújtottunk és elfogyasztottuk a páskavacsorát, húsvétkor pedig annyi online közvetítést nézhettem volna, ahányat csak akarok, akár panírozás közben is, de a széder esten felbuzdulva inkább saját kis liturgiát tartottunk a húsvétvasárnapi ünnepi asztal fölött. Mivel számomra igen különleges és bensőséges vallási élményt jelentett ez így, megkérdeztem néhány vallási vezetőt is, hogyan élték meg ezt a különös időszakot és hozhatnak-e szimbolikus újrakezdést az idei pünkösdi vagy a következő nagyobb ünnepek?

Guttenbergtől Zuckerbergig 

„Nagyon gyors szemléletváltásra volt szükség. Azt szoktuk mondani, hogy a legnagyobb eszköz a reformáció idején az egyház megújítását illetően a könyvnyomtatás volt, szerintem többé-kevésbé kijelenthetjük, hogy ez a vírushelyzet nagy informatikai boomot hozott az egyházunkban. Nyilván a fiatalabb lelkészek felkészültebben tudtak átállni az online jelenlétre, de az idősek is gyorsan tudtak váltani. Így valóban több emberhez el lehetett jutni, főként eleinte” – foglalja össze tapasztalatait Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök.

A cikk itt folytatódik.