Március végén örömmel láthattuk, hogy elárasztották az internetet az online istentiszteletekről és misékről készült felvételek, hittanórák és bibliaórák, gyülekezetekhez szóló videók. A személyes alkalmakra való felkészülés helyett elég volt leülnünk a laptopjaink elé vagy a telefonunkhoz nyúlni ahhoz, hogy Isten igéjét hallhassuk. A nyár beköszöntével vége van a karanténnak és a veszélyhelyzetnek is. Képesek leszünk visszatérni a megszokott hétköznapjainkhoz? Mit tanultunk a vészhelyzetben, és hogyan igyekeztünk úgy gyakorolni a vallásunkat, hogy az otthonunkat sem hagytuk el? Ezekre a kérdésekre keresték a választ dr. Fabiny Tamás és Hodász András a SZEMlélek és a Bonum TV június 16-ai adásában. A műsort Gégény István vezette.

Volt, aki tartott misét

A beszélgetés a személyes tapasztalatokkal kezdődött. „Ez egy egészen új élethelyzet” – kezdett bele Fabiny Tamás, majd így folytatta: „A megrendítő március még bennem van, amikor 14-én, szombaton meghoztuk a döntést a püspökökkel és esperesekkel, hogy ne tartsunk istentiszteleteket. Az emberek 15-én még kokárdában voltak, de a nemzeti ünnepről nem beszélt senki. Az utolsó istentiszteletet Vácegresen tartottam, mindig emlékezni fogok rá, hogy elcsukló hangon mondtam el az ároni áldást.”

„Jelenleg csak a saját tapasztalataimról tudok beszélni. Teljesen új helyzetet teremtett a vírus kirobbanása és a korlátozások elrendelése – emlékezett Hodász András. – A hívek nehezen viselték, hogy nem tudtak a megszokott módon jönni a templomba.” A katolikus pap megjegyezte, hogy igyekeztek minden lehetőséget megteremteni, hogy a hívek személyesen is gyakorolhassák a hitéletüket: erre szolgált a bűnvallás nélküli általános feloldozás, melyen a szabályok betartása mellett egyszerre több ember is részt vehetett. Volt olyan pap is, aki továbbra is tartotta a miséket, míg a többség az interneten szólította meg a híveket.

A bőség zavara?

Amikor a közösségi médiás felületeken egyszerre több tucat istentiszteletet tekinthetünk meg, mennyi a megfelelő? Létezik elegendő számú egyházi megszólalás?

„Én volt, hogy vasárnap tíz istentiszteletet is megnéztem. Figyeltem arra, ki hogyan prédikál, hogyan tud a beszédében elszakadni a jelenlegi helyzettől, mert elsősorban Krisztusról kell prédikálnunk, nem a vírusról” – osztotta meg tapasztalatait az evangélikus püspök. A tévében közvetített egyházi alkalmak azonban a püspök szerint nem olyanok, mint amikor vasárnaponként a templomban közösen imádkozunk és éneklünk. „Örömmel nyugtáztam, hogy kétszázan járnak istentiszteletre egy adott közösségben, de a videókat tízezres nagyságrendben nézték az emberek. De azt is tudni kell, hogy ilyenkor nincs ott lélekben mindenki. Van, hogy pár perc után átkapcsolnak vagy kilépnek.”

Hodász András hasonlóképpen nyilatkozott az online misékről: „Az interneten hangosabb lett az egyház. Elkezdtünk mindannyian szentmisét közvetíteni, a hívek pedig nagyon hálásak voltak a kapcsolattartásért. De egyetértek, hogy az internetes közvetítés azért nem ugyanaz, mint a személyes jelenlét. Ez akkor jó megoldás, ha nincs lehetőségünk találkozni egymással.”

Hogyan tovább?

Az egyház a karanténhelyzettel egyfajta megújulásra is lehetőséget kapott azon túl, hogy újabb és újabb embereket szólítanak meg Isten igéjével. A katolikus és az evangélikus oldal azonban másképp közelítette meg ezt a fajta megújulást.

„Meg kell újulnia az egyháznak, de nem technikai szinten. Természetesen jó, ha fejlődünk ezekben, de személy szerint én nem ebben látom a megújulást. Úgy gondolom, ennek sokkal inkább arról kell szólnia, hogy áttüzesedjünk a Szentlélekkel, jobban kövessük az evangéliumot, és éljük az alapján az életünket, látszódjon az életünkön, hogy keresztények vagyunk, és életünket Krisztusra bízzuk” – vélekedik a katolikus pap. Szerinte az aktív online jelenlét inkább csak az egyházról kialakult képet formálhatja, a megújulásnak inkább biblikus eredetűnek kell lennie.

Fabiny Tamás a megújulásról azt mondta, hogy „Ha már megújulunk, azt profi módon kell csinálni. Ha az egyház belefog a média használatába, akkor azt jól kell csinálnunk, jónak kell lennünk.” Az elnök-püspök szerint bár megvan a bája annak, hogy felnyitjuk a laptopunkat, és a kamerába beszélünk, ez azonban egy idő után nem biztos megoldás. „A lehetőség felelősséget is jelent” – teszi hozzá.

Felvetődik a kérdés: növekszik-e a vágy bennünk, hívőkben Isten igéje iránt, ennyi istentisztelet és mise nélkül eltöltött nap után? Vajon jobban vágyódunk a szentségek megélésére, vagy épp ellenkezőleg, egyre távolabb kerülünk tőle?

„Ez mindenképpen egy sivatagos időszak volt, amikor ismét lehetett jönni misére, örömteli volt a hálálkodás a hívek részéről. Én inkább azt gondolnám, hogy akinek nem volt vágyódása, lehet, hogy elszokott a templomba járástól. Elképzelhető, hogy volt, aki eltávolodott, de éppen ezért feladatunkká vált, hogy utánamenjünk” – válaszolt a kérdésre Hodász András.

Fabiny Tamás Ámósz prófétáról prédikált először a karanténos időben Budafokon, amelyre így emlékszik vissza: „Lesz majd idő, amikor Isten igéjére fogunk éhezni, és nem adatik majd meg nekünk. A szentségnél, az úrvacsoránál is a vágyódás kell hogy meglegyen, ezt kell erősítse bennünk az elmúlt időszak.” Majd, amikor a papok magányosságáról és a lelkészek családi életéről esett szó, a püspök hozzátette: „Az, aki békés és rendezett családban él, lubickolt ebben az időszakban, hiszen közösen lehetett alkalmakat eltölteni. De ne felejtsük el, hogy ott, ahol gondok vannak, csak halmozódtak a problémák. A karantén alatt előjöhetnek betegségek, a családon belüli erőszak, ami elől máskor el lehetett menekülni, de most, a rossz családi légkörben is együtt kellett lenni. Nagyon sok lelkigondozói feladat adódik ebből is.”

Negatív vagy pozitív a mérleg?

Ami az istentiszteletek szüneteltetése miatti lelkészi reakciókat illeti, Fabiny Tamás elárulta: „Mi, püspökök a lelkészeket szólítottuk meg először, javaslatokat tettünk például az úrvacsoraosztásnál is, miként cselekedjenek. Sokaknak nem tetszett ez, volt olyan lelkész is, aki szerette volna, ha továbbra is megtartjuk az istentiszteleteket, erre pedig én azt mondtam, hogy rendben, ez a te felelősséged. Pozitív visszajelzéseket is kaptunk a lelkészeinktől a javaslatainkkal kapcsolatban, ebből több volt, mint a negatívumokból.”

„Kaptunk hideget és meleget is – csatlakozott Hodász András. – Nagyon sok csatornán kapom a visszajelzéseket, melyek nagy része pozitív. Érdekes volt látni, hogy sokan milyen érzékenyen reagálnak a legkisebb változásra is. Az emberek hite nagyon erősen kapcsolódik az identitásukhoz: ha abban változik valami, akkor a világ is megrendül körülöttük.” A katolikus atya hozzátette, hogy volt olyan is, aki teljesen más nézőpontból közelítette meg a változásokat: „Volt olyan hívő is, aki politikai részre terelte azt, ami történt, mert úgy vélte, hogy azért zárjuk be a templomokat, mert a politika úgy kívánja.” Hodász András a gyülekezetben azonban úgy látta, a jó szándék és az együttműködés volt jelen.

A vírus elcsöndesedésével azonban nem szűntek meg a kritikus hangok: a járványhelyzet miatti korlátozásokat a katolikus egyház megszüntette, és újra elrendelte a „miselátogatási kötelezettséget”. Ezt sokan negatívan élték meg, és egyfajta előírt kötelezettségként tekintettek rá. Hodász András az emberek tiltott dolgokhoz való vonzalmát a bűnbeeséshez hasonlította: „A tiltott gyümölcs izgalmas az emberek számára. Ezzel párhuzamban a kötelező dolgokkal szemben megfigyelhető egyfajta elutasító magatartás. Az Istennel való közösségre vágynunk kell, arra nem lehet kötelezni.”

Hogyan tovább, kereszténység?

Fabiny Tamás és Hodász András egyetértett abban, hogy az egyház kétezer éves történetében a már említett megújulásnak fontos szerepe van, és Luther Márton munkássága elsősorban nem hitvita, hanem megtérési mozgalom volt. A mostani pandémia idején ehhez hasonlóan kell megújulni, megtérni az önzésből, a megszokásainkból. Fabiny Tamás úgy fogalmazott: „Ez a kétezer év a mi évünk is. Az evangélikus egyház Jézus Krisztussal kezdődik. Fontosnak érzem feltenni a kérdés, hogy vajon meg tudunk-e térni az önzésünkből, a megszokásunkból, a hitetlenségünkből? Van-e bennünk nagyobb odaadás?” Hodász András azzal egészített ki, hogy „A megújulás első lépése, hogy mi megújulunk. A megújulás pedig mindig szívből indul, és onnan terjed tovább.”

Mi az, amit tanulságként és keresztény lelkülettel továbbviszünk a járvány után? „A tényt, hogy mennyire törékenyek, mennyire veszélyeztettek vagyunk. Van az a mondás, hogy zuhanó repülőn nincs ateista. Nagy baj az, hogyha valaki csak ijedtében keresztény. Az emberekben meg kell őrizni a vágyakozást, az egyháznak jelen kell lennie az emberek között. Ne azért keressék az Istennel való kapcsolatot, mert megrémültek, hogy meghalhatnak, hanem azért, mert ez egy tartós vágyakozás bennük, és az egyház segít ennek az útnak a kíséretében. Az egyház mi vagyunk. Velem és veled kezdődik” – válaszolt Fabiny Tamás a kérdésre.

„A Férfilét című könyvben azt írják, öt mondat tesz igazzá egy férfit. Az első ilyen mondat úgy szól: Meg fogok halni. Ettől leszünk a kamaszkor után férfiak. Ez azért is nagyon fontos, mert a halál tapasztalata és valósága az, hogy törékenyek vagyunk. Ez egy új tapasztalat a modern kor emberének, aki körülbástyázza magát mindennel, és úgy gondolja, majd csak száz év után hal meg. De amikor látjuk, hogy fiatalok halnak meg, és jön egy világjárvány, ami ellen nem tudok semmit tenni, akkor rádöbbenünk arra, hogy az életem nem az én kezemben van. Ez indíthat minket hitre, ez az, ami szerintem fontos, hogy továbbvigyük magunkkal az elmúlt időszakból. Számíthatunk egymásra, ha baj van” – zárta gondolatait Hodász András.

A beszélgetést Gégény István egy biztató példa kiemelésével zárta: megemlítette azt az evangélikus lelkészt, aki kiállt a vasalódeszkás tornatanár mellett, ezáltal befolyásolva a közvéleményt, majd hangsúlyozta, egy lelkész ilyen módon is elgondolkoztathatja, formálhatja az emberek véleményét.