– Miért az óvónői hivatást választotta?

– Már tizennégy éves koromban óvónő szerettem volna lenni. Akkoriban édesanyám és osztályfőnököm is azt mondta, látják, hogy szívesen vagyok a gyermekekkel, hallgatnak is rám a kisebbek. Elmondásuk szerint érződött rajtam, hogy mennyire szeretem a gyermekeket. Én is így éreztem, így óvónőképzőben tanultam tovább. Az ottani gyakorlati órák ahhoz is hozzájárultak, hogy megérezhettem a gyermekekkel való foglalkozás felelősségét, így hamar fel kellett nőnöm.

– Milyen szakmai út vezetett az evangélikus óvodáig?

– Először Zircen, egy nagy létszámú, állami fenntartású óvodában dolgoztam, majd első gyermekemmel voltam otthon, ez idő alatt főiskolai képesítést szereztem, tudásomat elmélyítettem. Ezt követően Bodajkon folytattam óvodapedagógusi munkámat. Második gyermekem születése után egy alapítványi óvodában dolgozhattam, ahol sok tapasztalatot gyűjtöttem. Először esperes úr hívott, hogy dolgozzak a szülőfalumban. Végül 2001-ben kezdhettem el az itteni evangélikus óvodában óvodapedagógusként a szolgálatomat.

– 2004-től az intézmény vezetője. Miként jellemezné a munkaközösséget?

– Több intézményben végezve munkámat különböző mentalitásokat ismerhettem meg. Ezekből tanulva próbáltam a munkatársi közösség szemléletét kialakítani. Számomra meghatározó, hogy olyan emberekkel dolgozhassak együtt, akik hozzám hasonlóan vallják Isten szeretetét. Hiszem, hogy csak az tudja jól nevelni a gyermekeket, aki maga is tanítvány. Imádkozó életre is akkor tudjuk az óvodásokat megtanítani, ha mi is imádkozó életet élünk. Munkaközösségünk ennek megfelelően egymásra figyelő, egyben istenhívő közösség is. Ebben az óvodában keresztény lelkületű emberek dolgoznak, így nemcsak neveljük a gyermekeket, hanem Isten szeretetéről is tanúságot teszünk nekik.

– Hogyan éli meg a vezetői szerepkört és a gyermekekkel való foglalkozást?

– Az intézményvezetői adminisztráció fontos feladat, de be kell vallanom, hogy az igazi felüdülés az, amikor a gyermekekkel vagyok. Óvodásaink annyi szeretetet és jóságot tudnak visszaadni nekünk, hogy mindig azt érzem, még a legfárasztóbb nap küzdelme is megéri nekem.

– Miben mutatkozik meg, hogy evangélikus az óvoda?

– A hittanórákon, a közös imádságokon és a templomba járáson túl reménység szerint elsősorban abban, hogy a munkatársak szolgálata által hirdetjük és a gyermekek és a szülők felé kisugározzuk az Istennel való mindennapi közösséget. Arra törekszünk, hogy megismertessük az óvodásokkal Jézust, hogy örömükben és bánatukban legyen majd hová fordulniuk. Férjemmel saját gyermekeinket is eszerint neveltük, ugyanezt az életszemléletet próbálom az óvodában is átadni.

– Ezek alapján a hit magától értetődően van jelen az ön életében.

– Nekem is voltak hullámvölgyek a hitemben. Ekkor az istenkapcsolatom a részemről nem volt olyan erőteljes, mint amilyet szerettem volna. Tudom, hogy az istenhit is olyan, mint egy kapcsolat: energiát igényel, amit ha beleteszünk, akkor kivirágzik. Az élet nehézségei arra tanítottak, hogy ne pánikoljak be azoktól a dolgoktól, amik az emberektől függenek, hanem abban bízzak, ami örök. Tudom, hogy Isten engem akkor is segíteni fog, amikor az emberek esetleg nincsenek mellettem, vagy csalódást okoznak.

– A bakonycsernyei egyházközség énekkarának aktív tagja. Mit jelent önnek a gyülekezeti énekkari szolgálat?

– Nagyon szeretek énekelni. Az evangélikus gyülekezet Örömhír kórusának aktív tagja vagyok. A kórus úgy alakult, hogy a lelkészünk, szülők és óvodai nevelők együtt énekeltünk. Tagösszetételünk idővel változott, de az megmaradt, hogy ma is összetartó közösség vagyunk. Minden héten próbálunk, ilyenkor nemcsak éneklünk, hanem közösen imádkozunk, valamint az élet kérdéseit is megbeszéljük.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 21–22. számában jelent meg 2020. június 7-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.