– Mi volt a legnagyobb gyerekkori butaság, amit csinált?

– Biztos nem a legnagyobb butaság, de az akkori szégyenlősségemre talán jól rámutató eset jut eszembe. Negyedikes vagy ötödikes lehettem, amikor egy úszóversenyre vittek az akkori Asztalos János Ifjúsági Parkba. Ez a VIII. kerületi Orczy-kertben volt. Utána a helyi épület előterében vártuk be egymást.A testnevelő tanár a kezében egy, az öltözőben hagyott atlétát tartott a, melybe piros cérnával ez a két betű volt hímezve: TA. Nagymamám jelölte így némely ruhadarabunkat: Tibor bátyám holmijába TI, az enyémbe TA betűket varrva. „Kinek van itt TA monogramja?” – kérdezte erős hangon a tanár. Nem mertem szólni, hogy az atléta az enyém, mert attól tartottam, magyarázkodnom kellene. Vagyis szégyelltem a dolgot. „Na jó, akkor ez itt marad!” – mondta a tanár, és jól meglengette a trikót, majd el is hajította azt. Az egyik bokron landolt. Lehet, hogy az akkor még felettébb gondozatlan Orczy-parkban nem számított furcsának egy ilyen levetett ruhadarab, de engem sokáig bántott a dolog. Szerintem azóta nem hordok atlétatrikót.

– Mi a legfontosabb életbölcsesség, amit az édesapjától tanult?

– Édesapám szívesen tanított nekünk latin bölcsességeket, bibliai mondatokat, úgynevezett aranymondásokat. „Homo sum: humani nihil a me alienum puto” – ember vagyok, és semmi emberi nem áll távol tőlem, idézte gyakran Publius Terentius Afer római költőt, vígjátékírót. Papgyerekként akkor kicsit csodálkoztam ezen a mondaton, hiszen úgy gondoltam, nekünk jobbára az istenit kell keresnünk, és az emberi tulajdonságokat inkább ajánlatos levetkőznünk. Aztán megértettem, Jézusban is úgy lett emberré az Isten, hogy azzal vállalta minden esendőségünket és bűnünket. Hívekként is meg kell őriznünk emberségünket, bizony még korlátjainkat és gyengeségeinket is vállalva. A számos bibliai aranymondás közül talán ezt mondta nekünk legtöbbször: „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál”. Pál apostol írja ezt a Filippi levél 2. részének 3. versében. Nemcsak a testvéreimhez való viszonyomban, hanem későbbi kapcsolatrendszereimben is fontos iránytűt jelentett ez a mondat.

– Mi a legfontosabb üzenet, amit mindenképpen szeretne átadni a gyerekeinek, a fiataloknak?

– Talán a fentiekből is következően az önzetlenséget. Ez az, ami nagyon hiányzik általában az emberi kapcsolatokból, de globálisan is. Nem igen tudunk lemondani valamiről, minél többet akarunk magunknak. Éppen a mostani koronavírusos időszakban látjuk ennek a fatális következményeit. Hiába gondolta a büszke ember, hogy ő bármit megtehet, mindent elérhet, egyszer csak le kellett állnia. A fogyasztásban, a javak elosztásában, a leszakadtak támogatásában sokkal nagyobb önkorlátozásra van szükség. Meg kell tanulnunk az „elég” etikáját, hiszen értelmetlenné, sőt kifejezetten kontraproduktívvá válhat az eszement felhalmozás, a másik kiszorítása.

A cikk itt folytatódik.