„Testvéreim, arra hivattatok el, hogy áldást örököljetek.” („Sisters and brothers, you were called so that you inherit a blessing.”) – idézem Péter apostol leveléből (1Pét 3,9). E történelmi pillanatban szabad örülnünk annak, hogy nemzeti Himnuszunk kezdő fohászának, „Isten áldd meg a magyart...” beteljesedése teszi különösen is ünneppé a megemlékezést.

Ezer évünk áldásaira, ajándékaira emlékezzünk most! Nemzedékek sora talált otthont és hazát a gyönyörű Kárpát-medencében. Figyelhetünk a régi igazságra, hogy akit az Isten meg akar áldani, azt emberrel áldja meg. Emlékezzünk szentéletű királyainkra, különösen is Szent Istvánra, áldozatos vezetőinkre, mártírjainkra, tudósainkra, művészeinkre, tanítókra és papokra.

Ezer évünk áldásai közé tartozik a keresztyén hit, az egyéni és közösségi életünk számára utat mutató, a Szentírásra, Bibliára alapozott erkölcsiség, az egyházi intézmények, kolostorok, iskolák, a reformáció egyházi megújulási mozgalma, benne többek között az irodalmi nyelvünket megalapozó Károli-bibliafordítás. Két kézzel áldott meg minket az Isten!

Tudjuk, hogy nem csak áldásról szól ezer évünk történelme! Volt erre tatár és török, labanc és orosz, végigszenvedtünk vesztesként két világháborút Trianonnal. Sütő András kifejezése szerint mindig ott jártunk a „Nagy Romlás” szélén. Ebbe a „Romlásba” tartoznak bele a testvérharcok, a pártoskodások, a vallásháborúk, a Németh László írónk által emlegetett „morbus minoritatis”, „a kisebbségi kór”, de az   ellenkezője is, az öntúlbecsülő nemzeti gőg. Önpusztítás és megalázó helyzetek, kitelepítések, vészkorszak, kuláklisták, kisebb-nagyobb magyar „gulágok”, ötvenhat utáni megtorlások dacára „csakazértis” itt vagyunk. Hány nép tűnt el erről a földről szinte nyomtalanul! Áldás, hogy „csakazértis” megmaradtunk!

Az áldás természete, hogy úgy lehet megtartani, ha továbbadjuk! Legyen hát kevesebb az átok, mert kisebb és nagyobb közösségekben egymás számára pokollá is tudjuk tenni az életet. Az apostoli tanács: „legyünk egyetértők, együttérzők,  testvérszeretők, könyörületesek...” 

Ezer év áldásaira emlékezve talán valamilyen tökéletes Magyarországot kellene megvalósíthatunk? A tökéletes helyett egy kevésbé-rosszat akarjunk. Egy-egy lépést tehetünk az áldás továbbosztogatása útján és a leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik! Így legyen!