Egyházmegyei ifjúsági napot tartottak Kispesten

Egyházmegyei ifjúsági napot tartottak Kispesten

Share this content.

Szöveg: Deák László
Budapest – 2020 elején határozta el a Pesti Evangélikus Egyházmegye presbitériuma, hogy ez év szeptemberére ifjúsági napot szervez. Sajnos közben megérkezett a koronavírus-járvány, de a nehézségek ellenére folyamatosan zajlott a szervezés, s végül – az előírt óvintézkedések betartásával – 2020 szeptember 26-án a kispesti evangélikus templomban, együtt lehetett az egyházmegyei ifjúságának közel negyven tagja.

A jelenlevő fiatalok nagy része a Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnáziumból és a kispesti evangélikus gyülekezetből jött, de jelen voltak Zuglóból, a Deák térről és más közösségekből is. 

A nap vendége Szabó Balázs gospel zenész volt, aki most nem zenei talentumaival, hanem bizonyságtétellel, beszélgetésvezetéssel, közös énektanítással szolgált.  

Az alkalom végén a fiatalok Luther-rózsával ellátott arcmaszkot kaptak ajándékba, s vele egy feladatot: ahogy a Luther-rózsa látható a maszkon, úgy legyen látható hitük is a hétköznapokban.

A szervezők ezzel hagyományt indítottak el: minden év szeptemberében szeretnék összehívni az egyházmegye fiataljait.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!