A pályaválasztás előtt szinte mindannyian elbizonytalanodunk egy pillanatra: vajon szakmát vagy egy életre szóló hivatást, szolgálatot választunk? Szabó Lajos könyvében harminchatan mesélnek arról, hogyan és miért lettek lelkészek, melyek azok a momentumok, amelyekért megéri egy életen át hivatásszerűen Istent szolgálni.

„Nem volt nyílegyenes az én utam” – kezdte Pongrácz Boglárka, aki felidézte, hogy a soproni evangélikus líceumban megélt évek, teológiát hallgató nővére és későbbi férje, Pongrácz Máté is segített megtalálnia azt az utat, melynek a végén aztán ő maga is elvégezte a teológiát.

Mint a bemutatón kiderült, a teológia egykori rektora sem lelkészi pályára készült, de a beszélgetésben nem egyszer elhangzott az a fontos gondolat, hogy egy lelkésznek nem ez a legnehezebb döntés, melyet meg kell hoznia, később egyszerre kell menedzsernek, kórusvezetőnek, építésznek, pályázatírónak, apának és anyának és hittantanárnak is lennie. 

És hogy van-e egy lelkésznek példaképe? „Szerintem naponta kap egy lelkész példaképeket” – válaszolja Pongrácz Boglárka. Mint fogalmazott: „Nyitott szemmel jártam, és mindenkiből próbáltam valamit átvenni.”

A cikk itt folytatódik.