Kedves gyászoló család, közeli hozzátartozók, rokonok és barátok!
Nagy szeretettel és tisztelettel jöttem ma ide. Köszönöm, hogy ebben a fájdalmas helyzetben befogadtatok, és veletek lehetek, hogy én is osztozhatom a gyászban!
Engedjétek meg, hogy szóljak néhány szót! Ugyanis nem csak ti hívtatok meg, hogy közöttetek lehessek, hanem engem küldtek. Küldetésben vagyok. Egy üzenetet kell átadnom. Mi, emberek csak sírni tudunk, jajgatni a fájdalomtól. De én annak a személynek a megbízásából jöttem, aki vigasztalni is tud. Mert Ő az élet és halál Ura. Ő a teremtő Isten, aki nem csak életet, hanem örök életet is tud adni.
A Bibliában azt olvassuk – a Prédikátor könyvében –, hogy
„Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak.
Megvan az ideje a sírásnak és a nevetésnek.
Megvan az ideje a gyásznak és megvan az ideje a táncnak.” (Préd 3,1–2; 4)
És mi most úgy érezzük, hogy még nem volt itt az ideje. Még túl korai volt. Mindössze 49 évet élt Grófo testvérünk. Itt maradt özvegyen felesége, Híres. Itt maradtak fiatal gyermekei félárván.
Ha valaki, akkor ő tudta, hogy mikor van itt az ideje az éneknek és a táncnak, az örömnek és a nevetésnek. Erről ismerték őt az egész országban.
A szívünk megszakad, ha arra gondolunk, hogy nem halljuk többet, ahogy énekel. Nem csal mosolyt az arcunkra, ahogy zenél. Gyermekei, családja elveszített valakit, akire tisztelettel nézhetett föl.
Engedjétek meg, hogy egy ének segítségével mondjam el, hogy mihez hasonlít ez az érzés!
1. Sokszor úgy érzem, összeroskadok, többé nem lesznek jó és szép napok, nem süt rám napsugár, nem lesz többé tél se nyár, lelkem terhével egyedül vagyok!
Éjszakák törnek rám, és én úgy érzem, megfojt a magány! Félelem, fájdalom kínozza lelkem, hogy el sem mondhatom!
2. Megpróbáltam, hogy nagy dolgot teszek, minden emberhez nagyon jó leszek, és ha megbántanak, nem lesz szívemben harag. Ez sem oldotta meg terhemet.
Mit tegyek ezután? Mikor tűnik fel újra a szivárvány? Lesz-e még megoldás? Vagy csak a négy fal vesz körül, semmi más?!
3. Van egy út, melyet Isten készített, csak ott lelsz nyugtot és békességet. Ez az út a kereszt, ahol Isten szent Fia minden emberért életét adta!
Még ma jöjj, ahogy vagy, hisz Jézus Krisztus téged is elfogad! Félelem, fájdalom, eltűnik végleg, s te élhetsz szabadon!
Én erről a vigasztalásról, erről az útról kell, hogy szóljak nektek.
Most gyászolunk. Tele vagyunk fájdalommal, Eés kérdésekkel. Miért? Miért most? Miért ilyen fiatalon?
És Isten pontosan tudja, hogy mit érzünk. Együttérez velünk, tudja, milyen embernek lenni, gyászolni.
Miért fáj nekünk ennyire a gyász? Mert a szívünk mélyén tudjuk, hogy ennek nem így kellene lennie. Valami el van törve ebben a világban.
Sokan mondják, hogy a halál természetes. Aki egyszer megszületett, annak meg kell halnia. Ez a dolgok normális rendje, ez természetes.
De ne higgyétek el! Nem az! A halál durva sértés. Nem az élet természetes velejárója, hanem ellensége. A betegség és a halál nem Isten szándéka. Isten nem ezt akarja.
A halál azért szakadt a nyakunkba, mert Isten hiányzik nekünk. Istentelen az életünk. Ezért ebben a világban mindig egy kicsit idegenek vagyunk, és azt sem tudjuk, hogy hová tartunk.
Ne gondoljátok, hogy csak a cigány nótákban van benne mindig az az érzés, hogy valahogy hazátlanok vagyunk, és valami nem úgy van, ahogy lennie kellene!
Minden ember szíve mélyén ott van ez az érzés, és nem tudja eltakarni sem a vagyon, sem a hírnév. Végül mindannyian ott állunk kifosztottan, és mindent itt kell hagynunk.
De Isten nem csak együttérez velünk, hanem készített egy utat is.
A Bibliában Isten a szívét-lelkét kiteszi, és mindent megmutat magából.
A Biblia azt mondja el Istenről, hogy Ő az édesapa, aki elvesztette a gyermekét. Minket. Mert minden mást keresünk, csak éppen őt nem. Minden más fontosabb nekünk őnála, Eés az ő atyai szíve megszakad, amikor látja, hogy mi mindent imádunk őhelyette, és ezzel mennyi szenvedést és bajt okozunk magunknak és egymásnak. Fontosabb nekünk a kényelmünk, fontosabb, hogy jól éljünk, mint ő. Fontosabb, hogy mások mit mondanak rólunk, mint az, hogy ő mit mond.
Ahogy Grófóra úgy emlékeztek, hogy ő az az édesapa volt, aki szeretettel vezette, összetartotta a családját, mindent megadott neki, példakép volt, megtanított mindenre, ami az élethez szükséges. Ugye, így gondoltok rá?
Tudjátok, hogy miért olyan jó érzés erre gondolni? Mert ezekkel a tulajdonságokkal Istenre hasonlított. A mi igazi Atyánkra.
De van még valami! A Biblia nem csak azt mondja el, hogy Isten az igazi édesapa, aki szereti a gyermekeit. Hanem azt is mondja, hogy ő olyan, mint egy szerelmes férj. Aki mindennel elhalmozza kedvesét. És mi vagyunk az ő nagy szerelme!
Megnéztem a csodálatos videót Gyémi és Szedra esküvőjéről.
Ott aztán minden a legeslegszebb volt. Az a nap talán az egyik legfényesebb az életetekben. Mindenki ünnepelt. A ruhák csodaszépek, ragyogók, fehérek. Mindenki mosolygott, énekelt és táncolt. A menyasszony arca csak úgy sugárzik a boldogságtól, és a büszke vőlegény gyönyörködik benne.
De tudjuk-e, hogy a Biblia azt mondja el, hogy Isten arra teremtett bennünket, hogy egy nagy lakodalomba, egy nagy menyegzőre érkezzünk meg? A Biblia azzal az ígérettel fejeződik be, hogy Jézus vissza fog jönni, és mindent újjáteremt. És akkor azok, akik őt imádják, akik az ő családjának a tagjai, azok mind ott lesznek egy nagy ünnepi lakomán, ahol együtt fogunk énekelni és táncolni. (Jel 19,6–10) Gyönyörűek és ragyogók lehetünk, és Isten is bennünk fog gyönyörködni.
Tudom, most a gyásznak van itt az ideje. Most fekete gyászruhát öltöttünk.
Ha a szívünk fáj is, és a szemünk sír, akkor is tudhatjuk a szívünk mélyén, hogy ez a búcsú csak átmeneti. Van nekünk egy igazi otthonunk, ahol nem leszünk hazátlanok, apátlanok. Ahol nem lesz könny és gyász, nem lesz szenvedés és fájdalom. Ott majd fehér, menyegzői ruhában leszünk...
De vajon ott leszünk-e mind? Hogyan lehet ennek az útjára rátalálni?
Ahogy az előbb elhangzott ének mondja: van egy út, melyet Isten készített. Jézus Krisztus ez az út.
Jézus Krisztusra van szükségünk. Ő az, aki elszenvedte helyettünk az igazi apátlanságot, a pokol kínjait, hogy mi Isten gyermekei lehessünk.
„Még ma jöjj...”
A család összeállította a búcsúzók névsorát. Úgy készítettétek el, mintha maga Grófo mondaná. Amikor valakit nagyon közelről ismerünk és szeretünk, akkor egy idő után nem csak közös emlékeket tudunk fölidézni, nem csak azt tudjuk, hogy mit mondott, vagy mit szokott mondani, hanem azt is, hogy mit mondana, ha itt lenne. Ti így állítottátok össze ezt az névsort és a hozzáfűzött megjegyzéseket. Mintha ő mondaná. Felolvasom úgy, ahogy a család összeállította. Mivel nem ismerek mindenkit, lehet, hogy valahol nem pontosan olvasom, kérlek, bocsássátok meg!
[búcsúzók és a család üzeneteinek felolvasása]
Ez egy nagyon hosszú névsor. Mindenkit megemlítettetek, aki számít, akit szerettek. Nagyon megérintette a szívemet, amikor fölfedeztem, hogy a napi bibliaolvasási rendünk szerint a mai napra ez az igei üzenet jutott:
Jézus mondja: „Annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben.” (Lk 10,20)
Az az igazi öröm, és az igazi vigasztalás, ha nem csak a mi felsorolásunkban, hanem Jézus névsorában is ott lehetünk. Azt szeretnénk, és én azt kívánom Nektek, hogy hogy egyszer majd ezek a nevek is föl legyen olvasva a mennyben.
Ott állunk majd a bejáratnál – nem lesz maszk, meg távolságtartás, meg létszámkorlát, meg kijárási tilalom – mert nem lesz COVID, semmilyen betegség és gyász.
Csak egy kérdés lesz: kié vagy? Kihez tartozol? Fölvetted-e magadra Isten szeretetének a fehér ruháját? Jézus családjába tartozol-e?
Mit lehet erre válaszolni?
Nem lehet hivatkozni a földi sikerekre. Pénzre, társadalmi rangra. Jócselekedetekre. Arra, hogy ki milyen híres ember volt itt, a földön. Ezek lehetnek fontosak, de a belépéshez kevesek.
Jézus azt mondja, hogy „aki hallja az én beszédemet, és hisz annak, aki elküldött engem, annak örök élete van. És ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életre.” (Jn 5,24)
Így mondja az ige: a Bárány menyegzője, amire készülünk. Jézus találkozik a családjával. Kik lesznek ott?
Akik már itt, a földi élet idején meghallották a szavát, és igent mondtak neki. Akik rábízták az életüket, azokon nem fog a halál.
Ugye, mind ott szeretnénk lenni?
Akkor ragadjuk meg a lehetőséget: keressük az utat, Jézus Krisztust. Bízzuk rá magunkat!
Végül, ha megengeditek, egy énekkel szeretnék hálát Istennek. Nem csak Grófo életéért, hanem az útért, Jézus Krisztusét is.
Ének:
Áldott légy, Istenem, köszönöm Neked, Megtartod életem, köszönöm Neked!
1. Köszönöm az életem, A mindennapi kenyerem. Köszönöm Neked, Köszönöm Neked! Áldott légy Istenem, Köszönöm Neked! Áldott légy...
2. [...]
3. Köszönöm a Golgotát, Szent Fiadnak halálát. Köszönöm Neked, Köszönöm Neked! Áldott légy Istenem, Köszönöm Neked! Áldott légy...
4. Köszönöm a Szent Tüzet, A ragyogó keresztet. Köszönöm Neked, Köszönöm Neked! Áldott légy Istenem, Köszönöm Neked! Áldott légy...
Magyarországi Evangélikus Egyház
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala 
A MEE Youtube oldala
A MEE Instagram oldala
A MEE Linkedin oldala