LASSAN BEÉRŐ SZERELEM
A környék legrégebbi bentlakásos gimnáziuma egyházi iskola volt, a két fiútestvér pedig nagyon szorgalmas és jó képességű. Igaz, előtte soha nem jártak templomba, a gyülekezetnek a neve sem merült fel otthon, de az édesapjuk pedagógusként úgy látta jónak, hogy ott, az egyházi gimnáziumban lesznek jó kezekben. Így indult el Pisti a testvérével továbbtanulni a „refibe”. Minden új volt nekik. Nemcsak a diáktársak és a tanárok, de az egész rendszer is. Akkor hallották először az „áhítat”, „bibliaismeret”, „ifióra” kifejezéseket, és mint igyekvő diákok mindenen teljes figyelmükkel, nyitottan vettek részt.
Nem sok idő telt el, a dolgok értelmet nyertek, és ők egyre érdeklődőbbek lettek a hit dolgai iránt. Ez a döntéseiken is meglátszott. Kezdték keresni az alkalmakat és a közösségeket, ahol még többet megtudhatnak Istenről. Egyikük lelkészi pályára készült. A másik – Pisti – úgy látta, hogy ő tanárként lehet majd jó szolgája az Úrnak, tehát erre indult el továbbtanulni. A felkészülés idejét pedig nagyon komolyan vette. Úgy látta, hogy amíg tanul, addig nincs itt az ideje a párválasztásnak. Nem is nézegette addig a lányokat, azt akkorra halasztotta, amikor majd eljön az ideje a családalapításnak.
Közben Luca tizenhat éves lett, és csatlakozott ahhoz az ifjúsági csoporthoz, amelyikbe Pisti is járt. Ő is szorgalmas diák volt, jól tanult, egyetemre készült továbbtanulni. Amikor körülnézett az ifiben, magában megállapította, hogy a csapatban Pisti a legszimpatikusabb neki. Tetszett neki a határozottsága és az, ahogy komolyan veszi a hitét. Hogy megbízható, és nem viselkedik felelőtlenül. Kedvesen és talpraesetten bánik a gyerekekkel, jó vezető a csoportban. És mi tagadás, az a különleges kék szeme is mély benyomást tett a lányra. Meg is fogalmazta titokban, hogy ezzel a fiúval egyszer majd valaki jól jár.
Figyelemmel kísérte őt, kicsit reménykedett is, hogy talán észreveszi, de azt látta, hogy Pisti mintha nem is látná meg. Csak az vigasztalta némileg, hogy a többi lánynak sem csapta a szelet. Luca várt, figyelt, és egyre inkább belegabalyodott ebbe a bűvös fonálba. De mivel nehezen bírta a tétlen várakozást, úgy döntött, Isten elé viszi az ügyét. Imádkozott, így egy ideig könnyebb volt elviselni a viszonzatlan szerelmet. Aztán minden maradt a régiben.
Teltek az évek, semmi mozdulás nem látszott. Pisti végezte az egyetemet, Luca leérettségizett és továbbtanult. Lassan azért kezdett imádkozni, hogy ne kelljen már ezen a fiún annyit gyötrődnie. Ima közben aztán egyszer csak érthetetlen, nagy békesség járta át afelől, hogy ők egy pár lesznek – azért volt érthetetlen, mert külsőleg nem változott semmi. Ám az idő méhében érett már a bontakozó titok.
Pisti utolsó éves lett az egyetemen, és egyszerre – mintha álomból ébredt volna – úgy érezte, hogy elérkezett a családalapítás ideje. Most már körülnézhet, belátható időn belül lesz állása, hiszen tárt karokkal várják vissza tanítani a volt gimnáziumába. Szolgálati lakást is kap, nincs akadálya egy komoly kapcsolatnak. De milyen lányt is tudna elképzelni maga mellé? Először is legyen hívő, hiszen enélkül a biztos alap hiányozna. Pisti sok közösségben megfordult, de úgy érezte, számára fontos lenne, hogy egy felekezetbe tartozzanak a jövendőbelijével. Az is eszébe jutott, hogy egészen más háttérből érkező társsal nehezebben tudnák egymást megérteni, úgyhogy jó lenne, ha a lány is értelmiségi családban nőtt volna fel.
A kép lassan kezdett formálódni. Pisti kicsit szomorú volt amiatt, hogy nem tud énekelni, és arra gondolt, örülne neki, ha a párjának szép hangja lenne. Aztán eszébe jutott az is, hogy a matematika iránti rajongását milyen jólesne megosztani a társával. Egy szép vasárnap délben pedig, amikor éppen hazafelé tartott a templomból, észrevette maga előtt Lucát, aki egyébként ugyanabban a gyülekezetben volt istentiszteleten, és a szomszéd utcában lakott. Ahogy ott akkor meglátta Pisti, olyan volt számára, mintha hirtelen világosság gyúlt volna benne. Ő az!
Néhány nappal később megkérte, hogy üljenek le beszélgetni. Évek óta ismerték egymást, de még sohasem beszélgettek hosszan egymással négyszemközt. Pisti elmondta, hogy ő komoly kapcsolatra vágyik, annyi idős már, hogy az igazit keresi, és ha Luca nyitott erre, akkor szeretné, ha többet találkoznának. A lány legszívesebben ott helyben igent mondott volna, de arra gondolt, hogy most visszavonhatatlanul el kell döntenie, kész-e egy életre vállalni a fiút, ezért kért egy kis gondolkodási időt. Négy hét telt el imádkozással és mérlegeléssel. Amikor aztán igent mondott, attól kezdve mindent együtt terveztek. Egy évvel később össze is házasodtak. Ennek huszonöt éve már. Közben sok minden változott, öt lányuk született, de a döntésükben ma is biztosak, és nagyon hálásak Istennek egymásért.
ÚJRATERVEZÉS
Amikor két ember összeköti az életét, mindenki komolyan gondolja. Vágyik arra, hogy örökkön örökké együtt maradjon a párjával szerelemben. Aztán időnként mégis elromlik valami. Az összetört házasság után sebzetten maradnak a szereplők. Isten azonban ilyenkor is tud újat kezdeni.
Annamária akkor maradt egyedül, amikor a gyerekei tizenkét, tizennégy és tizenhat éves kamaszok voltak. Az addig gyülekezetbe járó család élete alapjaiban rendült meg. A környezetükben élők sem tudták hova tenni a történteket, a gyerekek pedig szélsőségesen elbizonytalanodtak. Ha ilyen megeshetett velük, mi igaz akkor mindabból, amit eddig hittek?
Az elhagyott feleség egyetlen menedéke Isten maradt. Neki sírta, kiabálta, suttogta és dühöngte ki fájdalmát és csalódottságát. Becsapottnak, kiszolgáltatottnak érezte magát. Újra meg újra feltette a kérdéseket: „Ki vagyok én ezek után? Mit csináltam rosszul? Hogy történhetett ez meg velünk?” Istenhez futott válaszokért, és rengeteget imádkozott. Itt találta meg a nyugalmát. Az Istennel töltött időkben átélte, hogy az Úr megérti őt, vele van fájdalmában. Jézust is elhagyták, Ő tudja, mit érez ilyenkor az ember, mert átélte. Annamária találkozott Isten mély és elkötelezett szeretetével. Ez a megtapasztalás erősen átformálta az istenképét. Olyan támasz lett számára ez, hogy fel tudott kelni elesettségéből.
Már nem elhagyott nőként, hanem Isten szeretett gyermekeként gondolt magára, akinek a teljessége nem függ attól, hogy van-e párja. Továbbra is járt gyülekezetbe, sportolt, nem hanyagolta el magát, törődött a gyerekekkel, és az élete gyógyulni kezdett.
Csabával a válás után négy évvel találkoztak, amikor egy futócsapatba jártak edzeni. Látásból ismerték egymást, de komolyabban beszélgetni ez után a megnyugvás után kezdtek. Annamáriának szimpatikus volt a férfi nyugalma, derűje, kedves, stabil jelleme, jó kisugárzása, kellemes hangszíne. Az is sokat jelentett neki, ahogyan másokkal és másokról beszélt. Az is hamar kiderült, hogy neki sincsen társa, és hogy hasonló dolgokon mentek keresztül.
Csaba ekkor már közel tíz éve élt egyedül, az első házasságából egy kislánya volt, akiről nagy szeretettel és melegséggel beszélt. Akkoriban nem járt gyülekezetbe, de nyitott volt a hit dolgaira, és a szíve mélyén vágyott Isten után. A válását követően annyira elhagyatottnak érezte magát, hogy próbált minél hamarabb új kapcsolatot találni, de előbb bizony el kellett gyászolnia a házasságát, azt az álmát, hogy közösen nevelik föl a gyermekét a feleségével, és hogy ép családban élheti le az egész életét. Időre és gyógyulásra volt szüksége. Amikor megtalálta a békéjét, csak azután lett kész valóban egy új kapcsolat felépítésére. Ebben az időben már szívesen nyitott a kedves, csinos és melegszívű Annamária felé.
A futás melletti beszélgetések lassan kevésnek bizonyultak. Szerettek volna többet együtt lenni, még inkább megismerni egymást. Csaba randevúra hívta Annamáriát. Megismerték egymás családját, szántak időt beszélgetésre, gyülekezetbe is együtt mentek már.
A gyerekek először gyanakodva figyelték az alakuló kapcsolatot. A szerelmesek ekkorra már tudták, hogy a párjuk „csomagjába” ők is beletartoznak. Türelmesek voltak, és ez meg is hozta a gyümölcsét. Jó volt, hogy hitben tudták az udvarlás idejét is együtt tölteni. Tisztán kivárták az esküvőjük napját, tisztelték egymást és Istent ezzel a türelemmel is. A nagy napon mindketten negyvenhat évesek voltak. Azóta is formálja őket az Úr, és naponta tőle kapnak minden jót. Üzenik, hogy senki ne csüggedjen, és ne érezze magát értéktelennek. Istennél van újratervezés!
A cikk az Evangélikus Élet magazin 86. évfolyam, 5–6. számában jelent meg 2021. február 7-én.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.