- Kundoch asszony, különleges, ritka lehetőség, hogy valaki személyesen is megismerheti az ösztöndíjadóját. Ez az ösztöndíj nagy ajándék az életemben, amint az Önnel való találkozás is. Amint arról értesültem, Ön 1920-ban született Észak-Németországban, majd fiatalasszonyként férjével együtt Kölnbe került, és egész családja jogtudománnyal foglalkozott; én két évvel a rendszerváltozás előtt születtem Nyugat-Magyarországon, ott nőttem fel, később pszichológus lettem és párhuzamosan teológus-lelkész szakos tanulmányokat folytattam a budapesti Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Más országok, eltérő életvilágok és különböző élethelyzetek. Útjaink a GAS által keresztezték egymást és kapcsolódtak össze. Hogyan került a Gustav Adolf Segélyszervezettel kapcsolatba?

Anneliese Kundoch: - Már fiatal koromban nagyra értékeltem a GAS munkáját. A világban élő hittársaink – legyen ez egy vallási diaszpóra, amikor iszlám országban él egy keresztény kisebbség, például Szíriában, vagy egy felekezeti diaszpóra, amely olyan környezetbe szórattatott, amely túlnyomó részt egy másik felekezethez tartozik (mint az Olaszországi Protestáns-Evangélikus Egyház) ugyanahhoz a testhez tartoznak és testvérek vagyunk a hitben. Személyes tapasztalataim az utóbbi helyzetből táplálkoznak, amikor 1952-ben a kelet-németországi szülőföldünkről elűzve családommal megérkeztünk Kölnbe, protestánsként kisebbségi helyzetben találtuk magunkat. Köln városa és az érsekség az évszázadok során a katolikus hit fellegvára és erődítménye marad. Akkoriban a katolikus Kölnben lenéztek és semmibe vettek bennünket, sőt, hitetleneknek számítottunk. Ezidőtájt nagyon kiszolgáltatva éreztük magunkat a katolikus egyház túlerejének és nyomásának. A GAS munkája iránti elköteleződésemet erőteljesen meghatározták és motiválták ezek a keserű élmények, amelyek további ösztönzőerőt adtak, hogy a segélyszervezet céljaiért ezután is síkra szálljak. Ez az elhivatottság családunk identitásának is szerves részévé vált. Fiam ( Harald Kundoch professzor – a cikkíró megjegyzése) a mai napig a GAS lengyelországi ifjúsági programjainak aktív támogatója, szervezője. 

- A „belső” német diaszpóra jelenségéről sokat hallottam gyülekezeti gyakorlataim során Lipcsében és itt Bergisch Gladbachban is a gyülekezeti tagokkal, főként idősebbekkel folytatott beszélgetések alkalmával. A felső-bajorországi evangélikusok kisebbségi helyzetéről is meséltek nekem, de az olyan kis régiókról is, mint Eichsfeld, valamint Szászország egyes részeiről (Oberlausitz). Mindez azonban különösképpen is érvényes Németország keleti nagyvárosaira és ipari területeire (növekvő mértékben Nyugaton is). Azóta változott a helyzet Kölnben?

Anneliese Kundoch: - Köln mindenekelőtt az 1960-as évek eleje óta olyan várossá vált, amelyben különböző etnikumú emberek találkoztak és találkoznak. Egyfelől így jöttek létre az örmény, görög, orosz, ukrán származású különféle ortodox gyülekezetek. Azonban holland, francia, finn, magyar, japán, dél-koreai és indonéz protestáns gyülekezetek is gyökeret eresztettek. Az iparvidék szép számmal vonzott muszlim munkavállalókat is Törökországból és Észak-Afrikából, akik azóta mecsettel és kulturális intézettel (Verband Islamischer Kulturzentren – a cikkíró megjegyzése) is rendelkeznek, Köln Mülheim nevű városrészét „kis Isztanbul”-nak is nevezik. Manapság a lakosság 40 százaléka a római-katolikus felekezethez tartozik, körülbelül 17 százaléka pedig protestáns. A katolikus egyházvezetés hivatalos állásfoglalása úgy hangzik, hogy az ökumené irányában nyitott és elkötelezett, mégis azt várnánk, hogy mindebből a hétköznapok során is több konkretizálódik és valósul meg a kölni gyülekezetek számára. Többek között a vegyes (tehát katolikus-protestáns) házasságkötések továbbra is problematikus szituációjára és ebből fakadóan a vegyes házasságokból származó gyermekek keresztelője körüli diszkusszióra gondolok és arra, hogy az úrvacsorai közösség még mindig nem magától értetődő. A legfontosabb az evangélium megélése és továbbadása másoknak. Az evangéliumot csak közösségben élhetjük meg. A közösen gyakorolt eucharisztia a megbékélt különbözőség egyik jele lehetne. 

- A mi egyházunk, a Magyarországi Evangélikus Egyház is egy diaszpóraegyház, mintegy 300 evangélikus gyülekezet közössége, amely kisebbségi helyzete (körülbelül 216 000 lélek) ellenére, egy hagyománytörténetileg katolicizmus által meghatározott országban „ugyanahhoz a testhez tartozik”, és a partneregyházakkal világszerte szeretne hálózatban maradni és ehhez aktívan hozzájárulni. Úgy értesültem, többször is járt Magyarországon. Milyen emlékeket őriz országunkról?

Anneliese Kundoch: - Még a rendszerváltozás előtt többször is felkerestem családommal Magyarországot munkafeladatainkhoz kapcsolódóan. Az emberek vendégszeretete és sugárzó életöröme, akárcsak a tájak és városok (Budapest, Keszthely, Hévíz) szépsége mélyen hatottak rám. A magyar zenét, Liszt, Bartók és Kodály műveit mindig szívesen hallgattam, gyakorta tekintettem meg képzőművészeti kiállításokat is Szentendrén.

- Hogyan jutott el hozzám?

Anneliese Kundoch: - Olvastam az életrajzát és a részletes tanulmányi tervét. Rögtön meggyőzött, még mindig őrzöm a pályázatát: Ön megértette az ösztöndíjprogram célját. Legfontosabb súlypontját a dialógusvezetés szándéka és a hálózatokban való gondolkodás képezte. Hogy a keresztény hit kulturális és társadalmi sokszínűségét újra kell gondolnunk. Ön a diaszpórahelyzetet teológiailag nem csupán teherként, hanem kihívásként a „föld sója”-ként értelmezte. Esélyként, amely nem csupán felhív, hanem el is hív, a saját identitást gazdagítja, valamint mások erősségei iránt szabaddá és nyitottá tesz. Az egyház „corpus mixtum”, kevert test egy szekuláris társadalomban lehorgonyozódva, benne különböző életmódok és hitformák élhetnek együtt és hathatnak egymásra. Ez már az Ön nemzedékének feladata és konfrontációs felülete.

- Másoknak is ajánlaná az ösztöndíjprogramot környezetében?

Anneliese Kundoch: - Természetesen, az ösztöndíj követének tekintem magamat.

- Kundoch asszony, amint a fiától hallottam, június 4-én ünnepli a születésnapját. Június havának bibliai mondásával, amelynek igazságát életében újra és újra megtapasztalhatta, szeretném Önnek szívélyes jókívánságomat kifejezni és Isten áldását kívánni: a Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás (Gal 5,22-23a). Nagyon köszönöm a beszélgetést!