„Lelkesedés nélkül nincsen eredmény!” – Takács Andrea

„Lelkesedés nélkül nincsen eredmény!” – Takács Andrea

Share this content.

Sopron – Immáron hatodik alkalommal került megrendezésre Sopronban az evangélikus gimnáziumok országos kórustalálkozója. Azoknak a tanároknak és diákoknak az összejövetele ez, akiknek az életében meghatározó szerepet tölt be az éneklés, a kórusmuzsika, a közös zenélés közösségteremtő ereje. Megszólítottuk a kórusok vezetőit, meséljenek nekünk élményeikről, tapasztalataikról. Szöveg: Ittzés Szilvia, fotók: Mészáros Ildikó, Szabó Dániel, Muntag András

SOPRON

Takács Andrea

„Hatodik alkalommal vagyunk jelen a találkozón, és erre azért büszke vagyok! Még ha a kezdetekhez képest kicsit megcsappant létszámú csapattal is szerepelünk, de aki itt van, az mind megszállott énekes. Ma kórust vezetni és kórusban énekelni csak megszállottan lehet, és csak úgy érdemes. 
Ami a kórusösszetételünket illeti, sajnáltam, hogy a nehezített órarendi, óraszámi körülmények miatt lecsökkentünk 30 főre, viszont a fiú-lány arány jobb lett, ami végül is javította a hangzást. Kiegyenlítettebb lett, és bátrabban fel merek vállalni olyan műveket, ahol a férfi szólamnak fontos szerepe van. 
A csapatom igen lelkes, és ezt óriási öröm látni, mert enélkül nincs eredmény. Próbálok nem lemondani a színvonalas munkáról, és szerencsére ebben partnerek a diákok is. Be lehet őket fogni plusz próbákra. Elbírják a többletterhelést, amit egy-egy szereplés magával hoz. Iskolai szinten is keressük a megoldást arra, hogy egy egész iskolának ne kelljen lemondania arról, hogy legyen kórusa – hiszen egy evangélikus gimnázium el sem képzelhető énekkar nélkül , de egyelőre nehéz megtalálni a helyünket az órarendben. Akkor aztán kitalálok olyasmit, hogy dupla próbát tartok két különböző időpontban, reménykedve, hogy valamelyik csak jó mindenkinek. Persze ez nekem jó sok izgalom, mert nem hallom egyben az egészet, csak az előadás előtt. De végül is ez egy működő forma.

Örülök mindig a találkozóknak, de annak is örülök, hogy jövőre már máshova megyünk, hogy a mi diákjaink is utazhassanak, mert az utazás összekovácsol, célt ad. Várjuk hát a következő találkozót!”

Műsor:

  • Eperjesi graduál: 81. zsoltár
  • Schütz: Új ének zengje (96. zsoltár)
  • Susato: Cum decore...
  • Lassus: Szerelmi panasz
  • Certon: Piaci pletyka
  • Bárdos Lajos: Tiszai dallamok

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!