„Boldog csere” – Magas szintű csereprogram a budapesti és mainzi teológiai intézmények között

„Boldog csere” – Magas szintű csereprogram a budapesti és mainzi teológiai intézmények között

Share this content.

Forrás: teol.lutheran.hu, fotó: Babka Anna, Kalit Eszter
Mainz – Budapest – Gazdag tudományos tartalmú és magas szintű közéleti csereprogramon vettek részt az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatói Korányi András professzor vezetésével Németországban április végétől május első hetéig. Az EHE német partnerintézményével, a mainzi Johannes Gutenberg Egyetemmel ősszel és tavasszal megvalósított 10-10 napos csereprogramnak a két országban folyó reformációtörténeti kutatás, az egyházi és ökumenikus helyzet, valamint a közélet aktualitásainak jobb megismerése állt a középpontjában. Forrás: teol.lutheran.hu, fotó: Babka Anna, Kalit Eszter

Reformáció és lovagság

Az egyháztörténeti tudományos program az őszi, budapesti téma németországi párhuzamosa volt: a reformáció és a felemelkedő német lovagság viszonyát hasonlítottuk össze a magyarországi reformáció és a nemesség összefüggéseivel. A német lovagság egyik kiemelkedő képviselőjének, Franz von Sickingennek (1481-1523) a várkastélyában tartott kétnapos tudományos szemináriumon a vendéglátó Wolfgang Breul egyháztörténész professzor mellett a lovagi kor és a reformációtörténet ismert kutatói – Joachim Schneider és Matthias Schnettger professzorok – tartottak előadásokat. Az Ebernburgban végzett közös szemináriumi munka súlypontja a lovagság történetében kiemelkedő, a reformáció korában aktív lovagok politikai és humanista aktivitása volt.

Luther nyomában

Németország nyugati részében az egyik legjelentősebb Luther-emlékhely a marburgi várkastély, ahol Hesseni Fülöp tartománygróf kezdeményezésére 1529-ben összegyűltek a vezető német reformátorok, hogy egyeztessék a vitás teológiai álláspontokat. A marburgi kollokvium ismert eredménye volt, hogy az úrvacsora kérdését leszámítva sikerült elérni a politikusok által is kívánt konszenzust, ugyanakkor ez az egy fennmaradt ellentét a továbbiakban mégis élesen elválasztotta egymástól a különböző irányzatokat. Marburgban megismerhettük az 1525-től folyamatosan bevezetett reformáció történetét, és látogatást tehettünk az evangélikus Erzsébet-templomban is, amely Árpád-házi Erzsébet, a középkor legnagyobb hatású női szentjének síremlékét is őrzi.

Találkozás az egyház képviselőivel

A tartományi egyházak rendszerének és mindennapi életének a megismerésében adott sok-sok támpontot a Hessen-Nassaui Tartományi Egyház vezetőivel való találkozás. A darmstadti központban megismerhettük az uniált, tehát evangélikus és református hagyományú gyülekezetek közösségéből álló egyház életét, melyben máig meghatározó örökség Martin Niemöller (1892-1984) hitvalló teológusnak, a tartományi egyház első elnökének öröksége. Az egyházelnök helyettesétől, Ulrike Scherf asszonytól hallhattunk a tartományi egyház sajátos egyházvezetési rendszeréről, melyben a közösségi döntéshozatali kultúrát széles körben honosították meg – ezt jelzi az egyházelnöki rendszer is. Jens Böhm egyházfőtanácsossal a gyülekezeti és hitéleti munka áttekintéséről beszélgettünk, különös tekintettel az ott kiemelkedő eredményeket felmutató konfirmációi és ifjúsági munkáról.

Párbeszéd a német politikai élet prominenseivel

A tanulmányút fontos része volt mindkét országban az országos és európai közéleti és politikai kérdésekről folytatott párbeszéd. A magas szintű őszi, budapesti találkozókat Hölvényi György államtitkárral és Hörcsik Richárd professzorral, az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának az elnökével a mainzi látogatás során ismert német politikusokkal viszonozták. Julia Klöcknerrel, a CDU alelnökével folytatott kétórás találkozón a német-magyar viszonyrendszer izgalmas aktualitásain túl szó esett a német politikai és pártrendszer működéséről, a német külpolitika prioritásairól. Jutta Steinruckkal, az Európai Parlament szociáldemokrata képviselőjével létrejött, szintén több órás találkozón az európai integráció, a szociális és oktatási ügyek, a növekvő európai szintű feszültségek mellett megszólalt a visszaemlékezés hangja is: Magyarország 25 éve nyitotta meg határit nyugat felé a kelet-német menekültek előtt. A tartományi szintű politika rendszerébe Ulla Brede-Hoffmann tartományi képviselő, oktatáspolitikai szakértő segítségével nyerhettünk betekintést.

Nemzetköziesedés

Az európai együttműködésnek ez az új keletű kifejezése vált valósággá az EHE és a Gutenberg Egyetem együttműködésében. A tanulmányi csere részvevői – magyar részről Korányi András teológiai tanár vezetésével Arató Lóránd, Babka Anna, Horváth-Hegyi Ádám, Juhász Dénes, Kalit Eszter, Németh Kitti és Szöllősi István Sándor hallgatók, német részről Wolfgang Breul professzor és Thomas Hahn-Bruckart asszisztens vezetésével Laura Blumenthal, Kirsten vom Ende, Amin Kondakji, Hanna Lauter, Nora Mundt, Victoria Riedl és Tilman Zwanziger – a magyarországi teológusképzés életében is egyre jelentősebb nemzetközi tapasztalatszerzés részesei lehettek. Az út megvalósításában a két egyetemi intézmény anyagi támogatása mellett segítséget nyújtott a Magyarországi Evangélikus Egyház országos elnöksége, a Hessen-Nassaui Tartományi Egyház és a Martin Luther Bund, amiért ezúton is köszönetet mondunk.

Címkék: Mainz - szeminárium - cserediák -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!