Örömteli együttlét keretében szabadtéri istentiszteletet tartott az Ózdi Evangélikus Egyházközség Bélapátfalván. A gyülekezeti napon a közösség több mint harminc tagja részt vett. Közös főzés, étkezés, beszélgetés és játék is volt a gyülekezeti napon.
„Vártuk ezt a napot, hogy a természet nyugalmában együtt lehessünk. Közel 33 testvérrel örvendhettünk, énekelhettünk közösen az istentiszteleten” - számolt be szerkesztőségünknek Tóth Melinda Anna lelkész, aki maga szolgált ezen az alkalmon.
„Bár nem volt ott az orgona, de a kántori szolgálatot Kassai Kitti ifjú kántorunk praktikusan megoldotta, mert most nem a billentyű által szolgált, hanem furulyával kísérte énekeinket. Mint mindig, most is édesanyja, Kassai Zsoltné olvasta az igét, oltárt készített. Külön öröm volt számunkra, hogy együtt imádkozhattunk a Hollandiából a környező falvakba ide települt evangélikus testvéreinkkel. Áldott alkalmunk volt. A beszélgetéseket még „fűszerezte”, hogy Sramkó Ágnes gyüleketünk „fogadott” szakácsa nagyon finom gulyást készített nekünk. Megálltunk egy kicsit a rohanó világban, most az idő egymásért, egymásnak adatott. Boldogan osztottuk meg életünk apró élményeit, megtapasztalásait, miközben a gyerekek megmártóztak a forrásban és játszottak. Istennek legyen hála ezért a napért!”